2004. szeptember 13., hétfő

Nyugalom, kiállítások és bőgés


Pénteken elkezdőttek az úszóórák. Zoét nagyon megdícsérte az edző. 40 m tud már leúszni. Nagyon kifáradt, de láttam, hogy büszke volt magára. Máté nélkülem volt a vízben, és többékevésbé követte az utasításokat. Persze megint kifáradva értünk haza. Szombaton Mária- napi búcsún voltunk. Volt élő indián zene. Mátét annyira elvarázsolta a megelevenedett vadnyugat, hogy legalább félórán keresztűl hallgattuk a zenét. Nagyon varázslatos volt, már sötét volt, kis reflektorokkal voltak megvílágítva az indiánruhába öltözött zenészek, fejükön az elengedhetettlen toll vagy aggancs fejdísszel. Ahogy táncoltak a pánsíp, és a dobok hangjára, a hangszórokból madarak ríkoltottak, olyan volt mintha egy tábortűz körül ülnénk, kezünkben az a bizonyos békepipa, és hihetetlen nyugalom fogott el minket. Vettünk is két CD-t meg karkötőket. Másnap Máté filccel összefirkálta a jobb lábát teljesen a balra csak egy kisebb nonfiguratív minta került. A kezére is jutott. Mondta, hogy a "bácsi is"- mármint utánozta az Indiánokat. Persze nem lehetett lemosni, viszont a halászgatyájában nem látszott semmi:)Így indultunk el a Kindertojás kiállításra. Nagyon élvezték a gyerekek, megoldottuk a feladatokat, végignéztük a sok apróságot a vitrinekben. Természetesen kaptak egy-egy kindertojást is. Sétáltunk egy keveset a ligetben a gyerekek körülöttünk rohangáltak. Utána elmentünk a Lurdyba a macskakíállításra. Máté itt beadta a kulcsot. Majdnem az egészet végigüvőltötte, mert nem értette meg, hogy nem lehet benyúlni a ketrecekbe, és nem lehet cicát szeretgetni. Egyszer nagyon óvatosan földhöz vágta magát- arra vígyázott, hogy ne üsse meg magát, de tudta, hgy ezzel kellően felmérgesít. Egy picit hagytam hagy szöszöljön, amíg nem jött egy kedves hölgy, aki ráköszönt, hogy milyen édes kiscica. Na annyira zavarba jött a fiacskám, hogy hirtelen megfogta a kezemet, és rendesen jött is kb 2 métert, utána előlről kezdte az egész sírást. A többi ember nem volt ilyen kedves- mint az a hölgy, és szemrehányóan figyeltek a macskakíállítok és a látogatók is. Először baromi rosszul éreztem magamat, de aztán rájöttem, hogy a mindenségit- ott mást gondoltam, csak itt nem írom ki:)-, hát másnak is van/volt gyereke, tudhatnák, hogy nem az én kisfiam a világ legneveletlenebb gyereke, és kihívóan viszonoztam a felháborodott tekinteteket. Valószínűleg Máté is megérezte a nyugalmamat, miszerint szarok rá, hogy üvölt vagy nem, teljesen megnyugodott és vidáman hívta fel a figyelmemet a cicákra.
Este Zoé kitalálta, hogy a szekrényben fognak játszani, ennek végeredménye az volt, hogy leszakították a szekrényajtót. Apukájuk egy- két keresetlen szó kiséretében, ügyesen átfordította, és úgy rakta vissza. Így fejjel lefelé kerültek a matricák, amit le kellett kaparnom. Nagyszerű szórakozás volt . Ekkor határoztam el, hogy azt hiszem Jógázni fogok...:) Már csak egy partner kellene akivel járhatnék, de ha nem jön össze, akkor akár egyedül is elmegyek. Amig itt írtam, addig Máté beleborította a milánói felét a konyhaszékbe. Erre persze mondhatná mindenki, hogy minek hagytam ott egyedül enni, így jártam. Erre azt mondom, hogy én is így gondolom, de azt hittem, hogy lophatok magamnak egy kis időt.
Tegnap a Csellengők című műsorban volt az ovistársunk Apukája- Zoziék nem nézhették, nem is értette, hogy miért küldöm be a szobájukba? -.....kibőgtem magam.
Mindenképpen akartam egy képet, mert így sokkal szebb a bejegyzés. Ha lesz egy vadiúj közös képük, akkor arra le fogom cserélni:)

Nincsenek megjegyzések: