2004. november 2., kedd

Amikor a szomorú dolgok jóra fordulnak.

Tegnap elmentünk a temetőkbe mécseseket gyújtani Anyuékkal. Idén délelőtt mentünk. Kissé csalódott voltam, mert ha lehet ilyet mondani nem volt olyan "hangulata" mint este.Szépen elrendeztük a virágokat, meggyújtottuk a mécseseket. Máté felmarkolt egy mécsesfedőt a szomszéd sírról amiben lobogott a láng. Jól megégette a kezét, sokáig sírt. Szerencsére nem hólyagosodott fel. Zozi megkérdezte az autóban, hogy:- Amikor így Istenkezünk akkor mindenkire gondolunk?:)Délután elmentünk a másik nagymamáékhoz, ahol megebédeltünk, és egy picikét beszélgettünk. Amikor elindultunk hazafelé, akkor a nagypapa lekísért minket a kutyával. Ott van Náluk egy templom, előtte egy kis "emlékezőhely". Már sötét volt, pedig csak fél hat volt. Gyönyörű volt a kereszt a sok gyertyától meg a virágoktól. Oda is tettünk két gyertyát, amit délelőtt két kiskoszorúról szedtünk le. A gyerekek odagugoltak és csendbe néztek a fénybe. Olyan szép volt az arcuk:)Utána még kergetőztek a kutyával, Máté keze tele volt autóval. Megbotlott és a kezére esett. Jól lejött róla a bőr, de egy hangja nem volt. Annál jobban fájt Neki fürdésnél. Ez nem az Ő napja volt.Máté ma reggel megint bement az csoportba, együtt reggelizett a többiekkel. Ott ültem az ajtóban és csak néztem, hogy már milyen nagy fiú. Próbálta magát produkálni, de senki nem vette a lapot, így szépen tovább evett:)Ahogy ott ültem egyszercsak egy ismerős hang köszönt rám. Megfordultam és az a bizonyos Apuka állt előttem.-Csak neeeeem????- felkiálltással pattanttam fel a kisszékről.-De igen- válaszolta széles mosollyal:):):):)A nyakába ugrottam, utána meg a barátnője nyakába, aki akkor jött be a két sráccal. Jó nagyott nőttek a fiúk. Egyfolytában ölelgették és puszilgatták az Apukájukat.:) Diszkréten bevonultam a mosdóba sírni. Miután kikönnyeztem magam, letérdeltem egy mosdó elé, megmostam az arcom és rendbe raktam a fejemet a tükörben.:)A szívem fájt amikor kérték az Apjukat, hogy ne menjen haza, többször bíztosítani kellett Őket, hogy mindenképpen értük jön. Közben a gyerekek is észrevették, hogy megjött a barátjuk. Kijöttek az öltözőbe kisebb csoportokban, megállapítani, hogy valóban Ő az. Zoé teliszájjal nevetett és ugrált örömében.:)Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, annyira Bölcsek. Egyik sem faggatta, hogy hol volt, miért nem jött eddig. Csak a mának élnek, mit Nekik múlt, régi dolgok. Együtt vannak újra és ez a lényeg!:)

Nincsenek megjegyzések: