2005. március 2., szerda

Zoé beteg

Zoé beteg:(Mandula gyulladása van. Amikor hazahoztam az oviból fájlalta a fejét, láza is volt. Tegnap reggel már nem volt lázas, de gondoltam, csak megmutatom a doktornéninek. Szerencse, hogy elvittem, mert arcüreggyulladás is lehetett volna belőle. Így megúsztuk, lámpázunk ezerrel, szívjuk az orrát. Máté jól van. Most együtt fekszenek a Zozi ágyában, és úgy csinálnak mintha aludnának. Ez elég hangosra sikeredik. Most például a Mamának telefonálnak játékból. Máté mindig hozzá akar menni. Mondja, hogy "menjünk HÉV-vel és BUSZ-szal a Mamához, jóóóóóóó???"-és belehajol az arcomba úgy várja a válaszomat:) Tegnap valamit kértem, hogy hozzon oda nekem. Rögtön hozta, én meg elvettem a kért valamit. Állt majd megszólalt: " Anya mondjad, hogy köszönöm, jó?":):):) Amikor megköszöntem mondta, hogy szívesen és ment a dolgára. Ma ujjfestékeztünk, nagyon élvezték a gyerekek. Zoé vagy 6 képet festet, Máténak meg a tenyerét kellett befestenem mindig.Szombaton a Petőfi Csarnokban Kézműves Kiállítás lesz. Biztos nagyon fogják élvezni mind a ketten:) Zoli nővérével és a férjével megyünk, akik Májusra várják első babájukat, aki kisfiú lesz és a Levente Milán nevet fogja kapni:)És van ám nagy hírem is. Tesóméknál is jön a Babaaaaa!!!!!!! Náluk még nagyon friss, úgyhogy csak ennyit most a kis Unokahugomról vagy Öcsikémről:)


Nincsenek megjegyzések: