2005. október 14., péntek

Új dilemma

Megnéztük a kutyikát. Illetve én. Gyönyörűséges, okos, és tényleg teljesen odáig van a gyerekekért. Mégsem lett a miénk. Elkerült Siklósra. Viszont most már tudom, hogy csakis Labradort szeretnék. De valószínűleg más ilyen aranyos kutya is levenne a lábamról:)
Meséltem, hogy Máté mindennap arról faggat, hogy mikor bújik ki a baba a hasamból. No, egyik nap az is eszébe jutott, hogy vajon, hogy került be?:) Egyelőre megelégedett azzal a válasszal, hogy az Apukája és én nagyon vágytunk rá, hogy odakerüljön. Ez teljesen kielégítette. Arra vagyok kíváncsi, hogy meddig? És vajon mi lesz a következő kérdés?És akkor majd elég lesz Neki egy válasz, vagy majd továbbkérdez?:) Mindenesetre én teljesen nyitott vagyok:)

2005. október 8., szombat

Gyakorlott?

Ma voltunk UH-án. Szívecske dobog, kezecskék, lábacskák mocorognak. Ettől nagyon megnyugodtam, mert bár mindenki a környezetemben, csak egy kéz legyintéssel intézi el, hogy "á Te már gyakorlott vagy, harmadik baba", el nem tudom mondani, hogy mennyi aggodalom van a szívemben. Egyfolytában azon izgulok, hogy egészséges legyen a pici babám, hogy ne hanyagoljam el a többieket, és Máté, nehogy a "középső gyerek" kategóriába essen. Minden nap igyekszem a napi teendőim között mindkettővel egyedül, kettesben maradni. És akkor még nem beszéltem az Apukáról, aki -mint szerintem az összes családban- maga is egy gyerek. Rá is megpróbálok százszázalékosan odafigyelni, de sajnos nem mindig sikerül, ahogy én szeretném. Ilyenkor meg csak lelkiismeretfurdalásom van, és még jobban elbizonytalanodom. Szóval nehéz, hiába a legyintgetések.
Hormonjaim dolgoznak. A múltkor azért sírtam el magam, mert az orrom és a gyerekek orra előtt vágódott be a busz ajtaja. Zokogtam a megállóban, a gyereke meg vigasztaltak, hogy semmi baj, jön a másik. Elég vicces volt, most már én is mosolygok rajta, de az az érzés most is összeszorítja a gyomromat, amit akkor éreztem amikor a busz kiporzott a megállóból. Simán elbőgöm magam egy pelus reklámon is. A Kepes András műsor előzetesén meg szabályosan kikészültem.(3 éves arab kisfiú nagyfiúvá avatása)
A másik dolog egy kutyus. 2 éves, labrador kislányka. A "családja" kiakarja rakni, mert jön a második baba. Egyfolytában úgy érzem, hogy meg kell mentenem, mert jajj szegényke. Mindent tudok a kutyáról. Imádja a gyerekeket, okos, és akár a fejem vagy bárki más fejét is nyugodtan a szájába tehetném, nem csinálna semmit. Ez nagyon fontos, hisz nálunk két gyerek van és ugye nem mindegy milyen vérmérsékletű az eb akit befogadni kívánunk. Szóval vele alszom, vele kelek. Jövőhéten megyünk meglátogatni.

2005. október 4., kedd

Máté szösszenetei

Mielőtt elfelejteném:)
Lát egy kidőlt fát: Jajj elfáradt a fa.
Annak az autónak mérges a kereke, látod milyen mérges?-hogy ilyenkor mire gondol még nem jöttem rá.
Amikor hánynia kell mindig ezt mondja:
-Jajj, jön a kakajós büfiiiiiii. :)
Amikor leülepszik a kakaó akkor arra is ezt mondja: Jajj Anya, elfáradt a kakajóóóó:(

:)

Babatéma egyfolytában

Fekszünk Mátéval az ágyon. Elvileg azért, hogy elaltassam. Mert még picike, szüksége van a pihenésre. Ehelyett beszélgetünk. Ilyenkor szokott a legjobban sziporkázni. Most sem"csalódom".
-Anya, innen bújik ki a kisbaba?- és rámutat az orromra.
-Nem:)
-Akkor a szádból?
- Nem kicsim, a hasamból.
Megdöbbenve kapja fel a fejét, gyanakodva fürkészi az arcomat:
-LENYELTED????????

:):):):)

Mikor bújik ki...

..a kis hasadból a kisbaba? - hangzik el naponta Máté szájából a kérdés. És áll előttem, simogatja, puszilgatja a hasamat. Ilyenkor Zoé is várakozva néz rám, várja, hogy a babáról meséljek, az Ő kistestvérükről, aki köbö 15 hete lakik a hasamban, rugdalózik, bugyborékol, és majd március 29.-e körül várható, hogy csatlakozik a Földi Életünkbe. Ilyenkor sokadjára megbeszélik, hogy majd a Máté szülinapja után nem sokkal fog megszületni, és már nem Halak lesz a horoszkópja, hanem Kos -okos szokta Zoé mondani. Találgatják, hogy fiú vagy lány lesz-e? És felajánlják a szobájukat, hogy szívesen megosztják Vele. Zoé csak akkor ha lány lesz és ha fiú, akkor nyugodtan beköltözhet Mátéhoz. És akkor elmondom sokadjára, hogy a mi szobánkban fog aludni, mert nagyon picike lesz, és az lesz Neki a legjobb ha minél közelebb van hozzám. És Ők újra megerősítenek, hogy nagyon fognak vigyázni Rá. Mindketten segítenek majd pelenkázni, fürdetni, dajkálni. Én meg nézem a gyönyörű okos gyerekeimet, a szívem ellágyul- ami mostanában túl gyakran előfordul, hiába a hormonok dolgoznak ezerrel- és csak arra gondolok, hogy minden rendben menjen, simán, és egészséges legyen az a picurka ott bent, aki naponta emlékeztet, hogy nem vagyok egyedül. Íme egy kép 12 hetes korából, ékes bizonyítéka, hogy meg van mindkét kezecskéje, lábacskája sőt az a pisze nózikája is. A doktor úr türelmesen, és mosolyogva mutatta meg egymás után vagy ötször, hogy van a hasában hamika, gyönyörű a köldökzsínor, és igen, biztos meg van mindene:)

2005. október 3., hétfő

Máté a nagy óvodás

Miután Zozit beraktuk a suliba, Mátéval felszálltunk a buszra és mentünk az oviba. Egész úton az oviról beszéltünk. Nagyon várta már. Ő nyitotta ki a kaput, és rutinosan rohant befelé. Köszönt mindenkinek, lemeózta a papagájokat, a halakat és a degut. Csalódottan vette észre, hogy a teknősbéka még nincs a helyén. Gyorsan átöltöztünk. Megvártam a reggelit, és utána elköszöntem. Ebéd után mentem érte. Hú azt a boldogságot amikor észrevett:) Azóta már ott is alszik. Pityereg egy kicsit, de már nem kell a karomból "kitépni", Ő megy magától az Óvónénihez, mászik az ölébe, és onnan mondja, hogy ne menjek el. Ma csak egy picit nyafizott. Magához veszi az összes alvósbarátot, és magabiztosan mászkál a csoportban. Az én nagy fiacskám:)