2006. december 26., kedd

2006. december 22., péntek

Annyira szeretnék írni de sajnos nincs rá időm...

Szépséggel, Boldogsággal, Szeretettel teli Áldott, Békés Karácsonyt!!!!!!!

Evi és az Angyalkáim!:)

2006. december 11., hétfő

2006. november 29., szerda

Egy napunk

Nem szépítem, fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Időnként, mint például most is, úgy érzem, hogy nem bírom tovább. És nem az a baj, hogy három tündér gyerekem van, nem, nem az. Hanem a rohanás. Reggel háromnegyed hatkor kelek. Ilyenkor keltem Napsit, hogy szopizzon. Ő félálomba rámcuppan és eszik. Aztán hatkor keltem a nagyokat. Befekszenek az ágyunkba és egy picit lustiznak. Utána szépen felöltöznek, én is és felöltöztetem Napsit is. Aztán iszunk egy kakaót vagy teát. Napsi eközben a járókában. Fésülködünk, mosakodunk. Apára gondolunk, aki már hatkor a dolgozójában van. Pontban hatóra negyvenkor elkezdik venni a cipőjüket és a kabátjukat. Én ilyenkor rakom tisztába újra a Napsit, mert indulás előtt rendszeresen bekakil. Gyerekek kimennek az udvarra és várják, hogy menjek utánuk. Öltöztetem Napsit, aztán leültetem az előszobában. Végignézi, ahogy kabátot veszek, magamra kapcsolom a kengurut. Ráadom a kabátot. A cipzározásnál szépen lefektetem a földre, hogy még véletlenül se csípjam be a nyakát. Aztán berepül a kenguruba. Már csak a sapka és kilépünk az udvarra. Indulunk a hétórási buszhoz. Szerencsénk van, mert a végállomásnál lakunk ezért majdnem mindig van helyünk. Negyed nyolckor érünk a sulihoz. Zoé pontban fél nyolckor elindul a kapu felé. Megvárjuk amíg elnyeli és megyünk a másik buszhoz. Indulunk az oviba. Azt már leírtam, hogy mennyire ügyes Máté, hogy egyedül öltözik. Én megvárom amíg elkészül, elájulok puszi, aztán bemegy. Én meg hazajövök Napsival vagy intézem a dolgainkat. Vagy elmegyek barinőmhöz, Szilvihez. Zoli fel szokott hívni, hogy mit főzök? Vagy, hogy mit főzzek. A múltkor palacsintát kért én meg mondtam Neki valamit. Röhögött. Én is. Persze, hogy megígértem de csak a hazajövetel után. Megkérdezte, hogy milyen lesz? Mondtam kakaós és lekváros. Megkért, hogy vegyek túrót. És igen van olyan, hogy elszakad a cérna és egy 25 dkg túron sírva fakadok. Mert nincs kedvem még túróért is rohangálni. Utána meg csodálkozom. Most is és nem is értem magam, hogy ez miért volt akkora nagy ügy? Délután negyedháromkor szoktam készülődni. Még egy kis szopi, pelus csere, aztán a háromnegyedhármas busszal elindulok az oviba. Összeszedem Mátét, buszra ülünk és indulunk a suliba. Pontban négykor kilép a suliból Zoé, felszállunk a buszra és végre elindulunk haza. Ha szerencsénk van, fél ötkor a lakásban vagyunk. Apucink még nincs itthon. Tegnap a fejlesztés félötkor kezdődött, félhétre értünk haza. Tiszta könny volt a szemem de nem sírtam a gyerekek miatt. Hogy mi volt a fejlesztésen? na az egy másik történet:)

2006. november 27., hétfő

Tudja mit csinál

Mostanában a Terminátorból az a jelenet jutt az eszembe, amikor Arnoldék mesélnek a fekete hapsinak, hogy mi történik...a nem tom mi a TUDATÁRA ÉBRED. Na nekem pont ez jutt eszembe, amikor kis Naposomat nézem. Tudatára ébredt:) Próbálgatja erejét. Űvölt a járókában, majd elhallgat és fülel. Én meg lesekszem. Ül, előrehajol, hogy meglesse ott vagyok-e. Vár aztán újra kezdi. Amikor megpillant panaszos kiabálásba kezd és nem hagyja abba amíg ki nem veszem, vagy nem csinálok valami vicceset. Akkor nevet és folytatja a matatást a járókában. Megkostól mindent, szépen, lassan, komótosan nyalogat, majd forgat. Szemével mélyen nézi a vizsgálandót. Aztán morzsolgat vagy csapkod. Majd elhajítja és egy újat keres vagy feláll. Áll leskelődik. Dudorodik a pelus a kis popiján, lábujjhegyen pipskedik és vigyorog. Mi meg rajta:) És kiabál, hogy: heöh, hööööööö esetleg ehhh olykor meg öheh:)

Fejlesztés

Szerencsésnek mondhatom magamat/magunkta nyugodtan. Szerencsések vagyunk, mert Pont ebbe az oviba járunk. Pont ide, ahol ilyen szuper óvónénik vannak, akik tényleg figyelnek a gyerekekre. Figyelik Őket és szólnak ha valami nem úgy megy ahogy Ők gondolják, hogy jó lenne ha úgy menne. És ha észreveszik, hogy valami nem stimmel, akkor szólnak. Utána mindenki maga dönti el, hogy él-e a lehetőséggel, hogy fontos-e számára a gyermeke. Nekem is szóltak. Szóltak, hogy Máté időnként "potyog" azaz reggeltől estig esik. Nem üti meg magát csak esik. Vagy elindul valahova de útküzben meglát valamit, ami eltéríti az eredeti elképzelésétől. Tehát írányt változtat és megy majd megáll, mert rájön, hogy az nem is olyan érdekes amit észrevett. És áll, mert nem tudja, hogy mit is akart eredetileg. Szerencsénk van, mert pont van egy játszóház nálunk, ahol vasárnapokon felmérik a gyerekeket, hogy aztán egy mozgásterápiát javasoljanak fejlesztés céljából. Rögtön el is mentem Mátéval. Két órán keresztül tartott a felmérés és még nem jutottunk a végére. Még semmi konkrétat nem tudok. Minden érdekli és semmiről nem akar lemaradni. Keddtől elkezdjük a tornát és egy késöbbi időpontban folytatjuk a felmérést. Biztos nagyon fog Máténak tetszeni, mert Ő írányithat, azt csinálhat amit akar. És a lényeg. Mindenképpen előnye származik majd ebből. Könnyen veszi majd az akadályokat a suliban, a tanulásnál.Büszke voltam magamra. Most tényleg. Hallgattam rájuk és nem gondoltam azt, hogy "az én gyerekemmel nincs semmi baj" Mert ez nem erről szól. Mondtam is, hogy szerencsés vagyok, hogy ilyen óvónénijeink vannak. Igen és szerencsés a Máté, hogy ilyen anyukája van mondta a fejlesztő. Na akkor, akkor voltam nagyon büszke:)

Fogacskák (A cipős Patri!!!!:))

Napsi rohamosan nő, fejlődik. Már 69cm és 8350g. Minden nap kenguruban cipelem, amíg a nagyokat rendezem. Iskola, majd az ovi. Ő lóbázza a lábát, liláskék foltokat rugdos a combomba, időnként bealszik, nézelődik és szerintem baromira élvezi. Kivéve amikor becsípi a dzseki cipzárja a nyakát, én meg csak kapkodok és azt se tudom mit csináljak. Szerencsére hamar rájöttem, hogy fölfelé húzzam a cipzárt, még mielőtt lefelé kezdtem volna rángatni. Elég jól viselte szegénykém. A becsípődés mértékéhez képest egyáltalán nem sírt nagyon. És meglepetéseket okoz, amikor a buszmegállóban állva azt hallom, hogy csikorgatja a fogát. A fogát? De hát csak alul van kettő. Azt a kettőt nem csikorgathatja az ínyén. És matatok a szájában, és fülig szalad a szám amikor kitapintom a két csíkocskát. Bizony kettő jött egyszerre. Ő meg tűri birkatürelemmel, hogy még háromszor lekáderezzem, hogy biztos a fogait éreztem:-D És lóbálja a lábait, a lába végén a pár számmal nagyobb cipőt, ami még a Zozié volt, utána a Mátéjé, aztán a Leventéjé és most az Ővé. Apropó Patri. Szerintem Pont jó lenne Jázminnak. Ne hagyjuk ki Őt sem! Ne vigyem át?:)

2006. november 25., szombat

Mikulás

Közeledik a Mikulás. Mindketten sorolják, hogy mi mindent szeretnének a Mikulástól, és mit a Jézuskától. Az Óvodában plakátokon hirdetik magukat a "házhozmenős" Mikulások. Alatta letéphető telefonszámok.
- Aham -felkiálltással letépek egyet.
- Ide nézz! Ez itt a Mikulás telefonszáma. Most már bármikor feltudom hívni, ha nem fogadsz szót. - Máté megszeppenve megy végig a folyóson. (Ahogy távolodunk még hallom, hogy egy Anyuka követi a példámat:-D) Mint mindig most is egyedül levetkőzik. Nem szabad odanéznem, szépen felveszi a játszósruháját, bemegy a mosdóba kezet most.
- Most már nézhetsz!- szól és oda nézek és elájulok. A forgatókönyv szerint jár el. Megpuszil, én felnézek és megkérdezem:
- Hol vagyok?
- Az oviba Anya!
- Ja már emlékszem, csak úgy meglepődtem, hogy elájultam. Délután ugyanez, csak akkor felöltözik.
- Csukd be a szemed, NE nézz ide!
- Jó jó, becsukom a szemem, nem nézek oda, csak elrakom amit leveszel - és felszisszenek, egy Apuka felröhög de Máté nem veszi észre, hogy tudom mit csinál. Aztán elindulunk Zoziért. A buszon meséli a Máté, hogy nálam van a Mikulás telefonszáma. Kuncog Zoé a barinőjével, aki aznap velünk jön haza. Látom a kételkedést a szemükben. Turkálok a zsebemben, előhalászom a kis piros cetlit, rajta csillogó arany betűcskék. Tátva marad a kis szájuk, arcukon döbbenet. Én, meg elégedett vagyok, alig bírom visszatartani a nevetésem. Idén már nem jött volna be az "ismerek valakit, aki ismer valakit, aki tudja a Mikulás számát". Ez kézzel fogható. A gyerekek ámulnak-bámulnak, körülöttük meg somolygó felnőttek, akik talán, mit talán, BIZTOS irigylik a gyerekeket!:)

2006. november 24., péntek

Számolós

Mindenfélével szoktam Őket szórakoztatni, illetve figyelmet elterelni. Mindig nagy vita tárgya, hogy merre menjünk haza. Jobbról? Avagy balról? Természetesen egyik sem szeret arra menni amerre a másik. Hiába osztom be a napokat, hogy ma jobbra, holnap balra, sértődés esik olykor-olykor. Így történt, hogy amikor Zoé kedvenc irányából, balról mentünk haza, Máté elkeseredett.
- Tudod mit? Számoljuk meg, hány lépést kell tennünk hazáig. -Felderült a kis arca, Zoé meg már számolt is 1, 2, 3 és rohant előre. Mi szépen komótosan baktattunk utána és számoltuk a lépéseket. Illetve csak én, mert Máté hallgatta. Amikor a 100-hoz értem, megkértem, hogy húzzon egy vonalat, hogy ha elfelejteném hol tartok, akkor vissza mehessünk a 100-hoz. Nahát teljes siker. Lelkesen húzta a csíkot a cipője orrával. Amikor 150-hez értem újra megkértem. Háromszáz valahány lépést tettünk meg, közben többször megálltunk csíkot húzni. Másnap reggel Máté megkért, hogy számoljunk újra. Jó, feleltem.
- Eeeegy...és vártam, hogy majd folytatja
- Anya, kettő- mondja bátorítóan, mintha én nem tudnám. És húz egy csíkot a cípője orrával, ha esetleg elfelejteném, hol tartottunk:)


p.s. Az Esti mesés bejegyzésemnél elfelejtettem írni, hogy mi is énekelünk. Egész repertoár van altatóból.
1. Gyermekem ó aludj már...
2. Aludj Édes, aludj már...
3. Aludni kéne már most...
4. Este jó, este jó...
5. A szürke házfalakra...
És ezt szigorúan ebben a sorrendben kell énekelni, összekeverni Tilos!!! A daloknak ez nem a címe, hanem a kezdő sort írtam le, mert nem vagyok benne biztos:)

2006. november 21., kedd

Esti mese

- Te mesélsz Nekik este?- csodálkozott egy Anyuka az oviban amikor Zoé kiscsoportos volt. Én meg ezen csodálkoztam, hogy csodálkozik.
- Persze, miért, Te nem?
- Pont arra van még időm - válaszolta.
- Könnyű Neked, csak egy gyereked van!
Ez a párbeszéd jutott eszembe egyik este, amikor ültem Zoé ágyán, és vártam, hogy odahozzák nekem a könyveket, amit kiválasztottak. Mert a mai napig mesélek Nekik és ráadásul nagyon szívesen és élvezem is! Este fürdés és fogmosás után eldöntik, hogy kinek az ágyába feküdjünk. Mostanában a Zoziéba. Mindketten hoznak egy könyvet. Eldöntik, hogy kinek a meséjét olvassam először. Hozzám bújnak két oldalról, vagy csak az ölembe fektetik a fejüket vagy a lábukat. Elhelyezkednek és várják, hogy meséljek. Most jutottunk a végére a Rémusz bácsi meséinek. Nagyon szerettem ezt a könyvet. Jót szórakoztam a meséken én is. Néha úgy nevettünk, hogy nem tudtam folytatni az olvasást. Amikor azt olvastam, hogy "mondta Rémusz bácsi" Máté hozzám fordult.
- Anya Te mesélsz ugyhogy Te vagy a Rémusz néni, így olvassál.
- Neee Anya! Nem az van odaírva! - Mondta Zoé. Ezért felváltva olvastam Rémusz bácsit és Rémusz nénit. Ilyenkor összenéztek, és mosolyogtak. Amikor vége lett a mesének felidéztek belőle.
- Én vagyok a nagy étvágyú Öhöm Böhöm!! - vagy
- Lipiti klipiti én vagyok a Nyúl
- Na lipiti klipiti az ágyba - mondtam és bevackol Zoé.
- Holnap is mesélsz?
-Persze
- Holnap a Hétfejű Tündért
.- Jó-válaszolom
- Nagy ölelést Anya és sok puszit.
-És megölelgetem és puszilom. És szagolom a haját a fini Zoéillatott. És így maradnék örökre. De nem tudok, mert a másik szobából Máté kiabál, hogy menjek betakarni. Naná, hogy megyek. Betakargatom, mellé rakom az alvóskislámpáját, amit csak egyszerűen "babakocsinak" hív- ne kérdezzétek miért:-D - megölelgetem, puszilgatom. Szívom magamba a Mátéillatott és így maradnék örökre. Aztán amikor az Apjukkal beszélgetek el is mondom Neki.
- Olyan jó lenne, ha meg tudnám állítani az időt. Napokig ölelgetném a gyerekeket, ennék szépen nyugodtan, netezgetnék nyugodtan, aludnék nyugodtan és addig amíg akarnék, olvasnék szépen nyugodtan, és szépen nyugodtan, dolgokon merengve meginnám a kapucsínómat. Aztán amikor mindent megcsinálnék szééépen nyugodtan, akkor elindítanám az időt és ugyan onnan folytatódna minden, ahol megállítottam.
- Most megy egy ilyen film a moziban- válaszolja.
- A francba, akkor ezt a találmányt már nem tudom szabadalmaztatni:)

2006. november 15., szerda

Nem kéne?

Nem rakjátok lejjebb a matracot?- kérdezte Patri (sógornőm) amikor látta Napsit 4 kézláb hintázni.
-De, már gondolkoztunk rajta- feleltem és eszembe jutott az a jelenet, amikor Napsi hason fekve 2 kézzel kapaszkodott a kiságy tetején, úgy húzva fel magát és úgy kukucskált a rácsok között. Közben kurjongatott vagy sírt. Várta, hogy valaki érte menjen.
- Le kell tenni a matracot.-mondtam Vasárnap Zolinak. Rögtön neki állt. Nem is kellett sokáig keresni a csavarbehajtót, egész hamar ráakadtunk, miután felforgattuk a helyét ahol természetesen nem volt:-D Matrac, légzésfigyelő, deszka, ágyrács kivesz. Csavar itt, csavar ott, itt kihúz aztán lejjebb vissza. Ágyrács, deszka, légzésfigyelő, matrac betesz. Fejvédő megigazítva, mindezt három pár kiváncsi szem és három tátott száj kiséretében.
- Próbáld ki.- tettem bele Napsit az "új" birodalmába. Mosolygott, megmarkolászta a lepedőjét, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, előrehajolt, belekapaszkodott az ágy rácsába és azzal a lendülettel felállt!
- Felállt!!! Hallottam több szólamban.
- Napsi felállt!!. Csodálkozva néztünk, mert igaz, hogy amikor mellé kuporodtam a földön, akkor markolászott, felhúzta magát de az több lépcsős volt, itt sokkal nehezebb és mégis elsőre sikerült Neki. Néztük, néztük. Napsi állt büszkén, vigyorgott, rágta a rácsot. Én meg odafordultam Zolihoz:
-Nem kéne még lejjebb raknunk a matracot?:-D

Ezen a képen Napsi 3 hetes. Szerintem nagyon jól sikerült és ide még nem raktam be:) Anne Geddes után szabadon.

2006. november 3., péntek

Napsi

Napsikó - ahogy mostanában hívjuk - elromlott.
- Még garanciális- szoktam mondani viccesen. Kinőtt két fogacskája, biztos ez is közrejátszott abban, hogy sokat sírt. Mit sokat? Most bepótolta az eddigi sírás mentes korszakát. Alig van el magában, így majdnem mindig a kezemben van. Mert igen. Sajnálom sírni hagyni. Inkább a kezemben fogom és úgy pakolom el az edényeket, úgy porszívózok és úgy szedem ki a ruhát a mosógépből. Látod? Szoktam Tőle kérdezni. Persze, hogy látja, hisz majd ki esik a kezemből úgy figyeli minden mozdulatomat. Én meg még most is meglepődöm, hogy milyen kis karika szemekkel figyel, mert hiába a harmadik gyerekem és ugye tudhatnám, hogy mit csinálnak ebben a korban de Napsi most először csodálkozik rá dolgokra. Tehát csodálkozom én és persze a többiek is. És nem alszom, mert este óránként, két óránként ébreszt. Valami nagyon nem jó Neki. Hiába mindenféle varázsszer, hiába kap laktató, majd kevésbé laktató hamit vacsira. Hiába húzom a lefekvés idejét. Nagyon nem tudom, mert csak kétszer félórát alszik napközben, úgyhogy hatkor követeli a vacsit majd a fürdetést. Szerencsére ébredés után azonnal alszik tovább, persze cicivel a szájában. Akkorákat nyel, mintha sosem evett volna. Szomjas, vagy éhes. Mindenféle trükkel próbáltam cumit csempészni a szájába, nem sok sikerrel. Milyen érdekes. Zoénál elhatároztam, hogy nem fog cumizni. Persze hamar meggyőzött minket, hogy Neki szüksége van cumira. Most meg én eröltettném Napsinak, Neki meg nem kell. A cumisüveg sem. Így pohárból iszik, én meg sete mozdulatokkal itatom. Napsi mindig vidáman, kipihenten ébred. de irígylem érte!
-Visszavigyük? Garanciális.- mondja Zoli.
-Áááá, inkább tartsuk meg.-legyintek, és nevetünk.

Máté

Máté mostanában többször a fejemhez vágta, hogy:
- Nem leszek a gyereked! És el is megyek világgá, és akkor sírhatsz!- ilyenkor egyszerre szakad meg a szívem és egyszerre mosolygok magamba. Komolyan veszem a kijelentéseit és mérlegelek, hogy vajon a:
-"Húzzál papucsot" és a "pakold össze a szobádat" valóban ilyen kegyetlen kérés lenne, hogy világgá kéne menjen? Ilyenkor azt válaszolom, hogy ne menjen el, mert nagyon szomorú lennénk, és mindenkinek hiányozna. Meg, hogy én nagyon szeretném, ha még a kisfiam maradna, mert nekem nem kell másik kisfiú. Ilyenkor duzzog, nem néz rám, hallgat. Megölelgetem. Van amikor kihámozza magát a karomból és hátat fordít. Ilyenkor megsimizem a fejét és várok. Várok arra, hogy végre megkönyörüljön rajtam. Szerencsére nem kell sokáig várnom.
- Na jó! leszek a gyereked és nem megyek világgá. Jó Anya?
- Jó kicsim! Nagyon megijedtem ám, hogy itt hagysz minket!- és nevet és bújik és a kezemet csókolja. Én meg nem tudom, hogy hagyjam, hogy csókolja a kezem, mert az olyan izé:) És én is ölelem és puszilgatom és megkönyebülök. Egészen addig amíg az orrom alá nem tart egy fényképet:
-Látod? Itt jó Anya voltál.- és együtt nézük a képet ahol négyen ülünk. Apa, Anya, és a két gyerek az ölünkben. Majdnem derékig ér a hajam. Mindenki mosolyog. A vonásaim simák, nem tűnök fáradtak. Magamnak is kifejezetten jobban tetszem ott:) Megpuszilom. Rám néz: Szeretlek Anya:)
Én is kisfiam! :)

8 éves

Anya megszülettem már? -kérdezte.
- Fú bizony, 10 perce jöttél a világra. -válaszoltam. Zoé október 22.-én 8 éves lett. Most kezdhetném a szokásossal, hogy "mennyire rohan az idő" és "olyan mintha tegnap szültem volna" És valóban olyan:-D Elnéztem a nagy, okos lányomat, ahogy nézte a tüzijátékot a tortáján, mellette Máté vigyorgott. Zoé annyira nagylány és mégis. Akkor délután a gyertyafényénél én azt a pici kisbabát láttam, aki ott pihegett a mellkasomon és nézett. Komoly, érdeklődő szemekkel. Mi meg néztük és a meghatottságtól szólni sem tudtunk. És most sem tudtam szólni. Kattogtattam a fényképezőgépet és csak reménykedni tudtam, hogy könnyeimen át éles képet produkálok magunknak és Zozinak.

Tigris

Először egy szomorú hírrel kezdem. Tigrist el kellett altatni. Másodszorra szakadt meg a szívünk. Nincs szerencsénk a cicákkal. Először Szőlő, aki fél évig élt, most meg Tigo- ahogy a gyerekek nevezték. Haspuffadással kezdődött. Még viccelődtünk is, hogy egyik reggelre elszáll mint egy lufi. Zoli berakta a szállítókosarába, és Vele mentek a gyerekek is. Gyógyíthatattlan-mondta a doki. Máté zokogott, hogy azonnal hozzák haza a cicát, ne csináljanak vele semmit. Zoé átkarolta a kis vállát, nyugtattgatta, hogy nem lesz semmi baj meglátod. Amikor felhívtak, hogy el kell altatni rögtön arra gondoltam, hogy miért engedtem el a gyerekeket az Apjukkal? Mit fogunk csinálni, hisz el kell altatni.
-Majd azt mondjuk alszik- mondta telefonon Zoli. És így lett. Máté és Zoé belenyugodott, hogy kapnia kell Tigrisnek egy injekciót, hogy aludjon. Vidáman szálltak ki az autóból. Minden rendben lesz Anya, meg fog gyógyulni-mondták a gyerekek. A könnyeimet nyeltem, Zoli nem nézett rám. Így történt, hogy csendben az éj leple alatt temették el Tesommal a kertben. A gyerekek azóta is keresik. Volt itthon? Evett? De kár, hogy nem találkoztunk vele!- mi meg szemlesütve hazudunk Nekik.

Írtál már?

Írtál már? Mikor írsz?- kérdezgettek a barátok a család az ezer éve nem látott osztálytársak. Jó-jó írok, igyekszem, ahogy lesz időm. Válaszoltam ilyenkor. Aztán egyik este bekukkantottam és itt is vártak a kérdések, hogy mikor? Írnom kell! -ezzel a mondattal feküdtem le aznap. Merengtem, hogy miképp foglaljam mondatokba, hogy mit csinálnak a gyerekek, mit csinálunk mi. Hogy mondjam el, hogy mennyire fáradt vagyok, hogy türelmetlen vagyok, hogy feleslegesen kiabálok? És azt, hogy mennyire szégyellem magam, hogy hányszor kell bocsánatot kérnem a gyerekektől, amikor rájövök, hogy nem volt igazam? És hogy meséljek Tigrisről, aki nincs többé, Zoéról, aki 8 éves lett, Mátéról, aki furcsán kezd viselkedni, Napsiról aki mindenre rácsodálkozik. Aztán a gondolataim szavakba formálódtak, szavaim mondatoká, és elraktároztam mindent, és csak remélni tudom, hogy mindenre emlékszem és nem felejtek el semmit.

2006. augusztus 31., csütörtök

Amikor rosszul döntök

Jajj mennyire meg kell fontolni, hogy mi legyen a büntetés ha nem fogadnak szót. És ezt hányszor megfogadtam már. És ugye be kell tartani, hogy következetesek legyünk. Hányszor toltam ki magammal, és büntettem saját magamat is egy hirtelen, nem átgondolt döntéssel. Így volt, hogy bent ragadtunk a lakásban, mert játszótér megvonást helyeztem kilátásba, vagy nem sütöttem palacsintát, pedig az én gyomrom is ki volt rá éhezve. Huuu, alig vártam a másnapot, hogy bepótolhassam. Szóval még így a harmadik gyerek után is elfelejtek gondolkozni. A következő történt velem a napokban. Este a vacsi, fürdés, mese után hajlandó vagyok azt hinni, hogy van egy gomb a gyereken, kikapcsolja magát és csönd van. Igaz itt még akkor nem tartottunk, hanem a jóéjtpuszinál. Körülöttünk ugráltak, Napsi az Apukájuk kezében, én telefonáltam- hm, baromi fontos volt, na mindegy. Előre küldtem Őket, hogy menjenek a szobájukba, mindegyik a sajátjába és feküdjenek be az ágyukba és ott várjanak megyek mindjárt. Máté nem tudom hányszor visszarohant, bohóckodott, hívott, hogy mikor megyek már? Mondtam, hogy menjen gyorsan vissza, mert nem tudom mi lesz. Csak visszajött és ugye nem gondolkoztam és beígértem a lehető legrosszabb büntetést:
- Máté, ha nem mész azonnal az ágyadba nem foglak simogatni! - azt gondoltam ez majd hatni fog. Hát nem hatott, és beteljesítettem az ígéretemet. Máté zokogott, hogy de igenis simogassam. Megkérdeztem, hogy miért nem feküdt le az ágyába? Azt mondta félt. Mitől? kérdeztem. A repülöktől. Miért félsz a repülőktől? Mert félek, hogy ideszáll az ablakomhoz és kérdez valamit. Máté nem tudd ideszállni, de ha ide is szállna nem kell félni ha kérdez valamit. Válaszolsz, ő megköszöni és elmegy. Sír. De Anya ülj le és simogasd a hátamat! Majdnem elbőgöm magam. Emlékszel mit ígértem ha nem fogadsz szót? Igen. Akkor miért nem csináltad amit kértem? Miért nem mentél az ágyadba? Mert félek a sötéttől. De miért nem kapcsoltad fel a villanyt és úgy vártál? Mintha elvágták volna, abbahagyja a sírást. Ja? Tényleg. Holnap felkapcsolom, jó? És szipog. Jó. És befordul a fal felé. Én meg reménykedem, hogy nem veszi észre, hogy nem tartom be az ígéretemet, mert ugyan nem ülök az ágyán és igaz, hogy nem a hátát, de simizem a fejét. És várom, hogy teljesen megnyugodjon. Szeretlek Anya! Mormolja. Én is Szeretlek kisfiam, és rányomok a fejére egy jóéjtpuszit.

Aranyköpéseik

Egy-két egérfarknyi történet, hogy ezeket se felejtsük el:)

Valahova készülődünk, én a tükör előtt, korrektor, alapozó, majd púdert rakok az arcomra. Zoé kritikus szemmel vizslat, memorizálja a mozdulataimat, majd megkérdezi:
- Anya most mit csinálsz?
- Probálkozom összerakni magam, hogy ne legyek ronda.
- Nem baj Anya! Mi már megszoktuk. :-D Majd a nagy röhögésemre azért hozzáteszi:
- Nem is vagy ronda....

Szintén Zoétól:

Ugrálnak a tévé előtt. Rájuk szólok:
- Gyerekek ne a tévénél ugrándozzatok, mert megbotlotok, és beleestek a tévébe és akkor mi lesz?
- Akkor benne leszünk a tévében? - Kérdezte Zoé:-D

Nem tudom ezt írtam-e már? Kék lett a házunk színe kívülről. Igazából nem voltunk vele megelégedve, dehát ez van. Máté nézzi, nézzi, majd megkérdezi:
- Anya, ha nem szép a házunk, akkor csúnya? :-D

most persze nem jutt eszembe több....

Kistestvérem

Az én kistesom gyerekkorában, egy göndörhajú csillogószemű kis Angyalka volt. Az oviban mindig beszaladt a mi csoportunkba, adott egy puszit, aztán szaladt is vissza az Ő csoportjába. Nagyon kis ügyes volt. Mindent szétszerelt, vissza nem mindig sikerült Neki, de mindenféle dolognak jól ismerte a belsejét. Nagyon jól rajzolt és úgy általában mindenhez nagyon tehetséges volt. Tulajdonképpen nem sokat változott. Ma is göndör a haja, csak nem lóg fürtökben mint annakidején, csillogó a szeme, még Angyalnak is elmegy, és mivel itt lakik az ikerszomszédságunkban, előfordul, hogy beszalad egy puszira, aztán szalad vissza a saját lakásukba. Ma is mindent szét szerel, de most már mindent vissza is tud. Még mindig jól rajzol, sőt, és továbbra is mindenhez szuper tehetsége van. Tehát így összefoglalva elmondhatom, hogy nagyon kis ügyi Öcsikém van. A gyerekeim az Ő kereszt gyerekei akik nagyon imádják, lesik minden mozdulatát. Zoé remélhetőleg örökölte rajztehetségét, bár meg kell említenem, hogy ebben igen ügyes a családunk. Apukám, Nagymamám és Zoé Apukája is igen ügyesen rajzolnak. Szóval Zoé és Máté alig várják, hogy átmehessenek hozzájuk és meg lessék a rajzait. Mert igen, tesom egy kiállításra készült, aminek már vége is van, de lázba hozta az egész családot. Mindenki nagyon büszke rá, köztük a kereszt gyerekei is. Máté azóta is kérdezgeti, hogy mikor megyünk a Márk KIÁLLÁSÁRA? Mert ugye tesom kiállt a kamerák és az újságírók előtt a képei elé, és naaaagy körmondatokban ecsetelte, hogy melyik képe mit ábrázolt. Tehát Máténak ez maradt a fejében és sokkal érthetőbb is számára. Tehát kritikus szemmel nézték Ők is a képeket amik természetesen mind tetszettek nekik. És nekünk is és mindenkinek. Akinek meg az irígységtől nem tudta hova tenni magában ezt a dolgot kétértelmű megjegyzéseket tett, de átláttunk a szitán. Nem volt nehéz:)
Kistesom büszke vagyok Rád! :)

Zoé az egyik kedvenc képem előtt:

2006. augusztus 26., szombat

Máté

Máté. Hát ha lenne időm unatkozni Máté akkor se hagyná:) Legutoljára a következő szerencsés baleset történt Vele. A teraszajtó tárva nyitva volt. Előtte lógott a függöny amivel épp a szél játszott felkapta, elengedte. Ezt nagyon szereti nézni Napsi. Szóval a szél ringatta a függönyünket. Máté a fejét előreszegte mint a bikák, és nekifutott a függönynek, hogy majd elszalad alatta. Hát nem így történt. A függöny hozzáér a kőhöz, és volt rajta egy 10 centis szakadás hosszában, amit egy ajtóbecsípésnek köszönhetett, ahonnan én húztam ki. Szóval Máté nekiszaladt, rálépett a függöny aljára, feje nekifeszült a hasadéknak, ami tovább szakadt, így belekerült a feje, miközben elvágodott és a fejével végigszakította a függönyt, mint egy felakasztva magát. Szerencsére kitudta venni a fejét. De a nyaka, hát valami borzasztó! Nagyon fájt Neki. Szerencsére már szépen gyógyul és nem így megy majd az óvodába. 4.-én kezdődik. Én várom is meg nem is. Várom, mert egy kicsit kettesben lehetek Napsival, többet pihenhetek, de kelhetek reggel hatkor. Azt meg nem szeretem. Viszont a gyerekeknek okosodni kell. Nem baj, teljes gőzzel várom az őszi szünetet:D

Iskolakezdés

31.-én évnyító, elsején pedig kezdődik az iskola. Vége a szünetnek, kár:( Simán beválalnék még egy hónapot, ahogy barátnőmmel beszéltük. Elsején reggel nyólcra kell vinni Zoét és 10:40-kor el is lehet hozni. Hát nem örülök egyáltalán. Máténak még nincs ovija, ugyhogy ott fogunk sétálgatni a suli környékén, mert mire hazaérnénk, már mehetnénk is vissza Zozkáért. Annyira nem látom, hogy várja a suli kezdést. Közömbösen vette tudomásul, hogy kimostunk az isitáskát és megvettünk egy pár füzetet. Még adósok vagyunk egy új tolltartóval, amit megígértünk Neki. Lehet emiatt nem örül?:)

Napsi

Napsi elmúlt 4 hónapos. Ezt 7400 grammal és 64centiméterrel ünnepelte. Nem is tudom mit írjak róla. Kínlódik a fogacskáival, néha fájdalmasan felsír. Egyszerre három jön Neki. Már csak kétszer alszik naponta. Korábban ébred éjjel mint eddig. Mostanában 3-kor kezd el nyöszörögni, szemet dörzsölni, lihegni. Így szokott ébreszteni. Aztán eszik, és rögtön vissza is alszik. Időnként én is, így a reggel együtt talál minket az ágyban. Vagy ötünket, mert előfordul, hogy csatlakozik hozzánk Zoé és Máté is. Még szerencse, hogy jó nagy az ágyunk. Szóval Napsi sokat mosolyog, alig sír. És mosolygott akkor is, amikor megkapta az oltását. Illetve akkor akart elkezdeni sírni, amikor pont készen volt. Így hamar eltereltük a figyelmét. Nagyon büszke voltam Rá. Ha meglátja a tesóit teljes extázisba esik. Mozog keze-lába és igyekszik felhívni magára a figyelmet. Ami nem nehéz, mert imádják. Most már Zoé is sokkal többet foglalkozik Vele mint eddig. Sokat emelgeti, hurcolássza. Anyáskodik felette. Én meg osonok a hátamögött, hogy nehogy valami baj legyen.

2006. június 30., péntek

Búvár

A fürdőszobában válogattam a szennyest. Általában a gyerekek is segítenek színek szerint válogatni, de most a meleg miatt Ők már korán reggel kimennetek az udvarra, tehát magamra maradtam ténykedésemben. Közben félhangosan mondogattam mintegy megerősítve magamat, hogy jó kupacba dobom a cuccot. Ezt a fehérhez, áhám, hát ez még belefér, na ezt a fakó rózsaszínt a piroshoz, hátha felélénkíti a színeit.. Ezzel meg mi van? Hogy a csudába? Na mindegy, legyen külön egy másik színcsoport. Szóval elszórakoztattam magam, amikor is édeskicsiegyetlendrága fiacskám "csengő" baritonja csapta meg a fülemet:
- Búváááár, s...ben turkáááál! - Mi van??? Jól hallottam? Odanyomtam a fülem az ablakréshez, hogy jobban halljam. Hát ez van, füleim nem csalatkoztak. Intercity gyorsasággal feltéptem az ajtót és rohantam ki az udvarra.
- Búúúúúvvvááár...........szia Anya! - a raklapok tetején állt, amit a Zoli pakolt a kerítés mellé. Lábujjhegyen kapaszkodva lesett át a palakerítésen a szomszédba , kíváncsiskodott és közben magát szórakoztatta.
- Jössz le onnan azonnal! Gyere be de nagyon gyorsan! - Szó nélkül engedelmeskedik. Még látom Zoét a szemem sarkából ahogy a homokban matat és a szomszéd kislánnyal beszélget. Becsukom az ajtót.
- Leülsz oda a lépcsőre. Hát mit kiabálsz Te gyerek? Kitől tanultad ezt?
- Senkitől.
- Ne mondjad már, hogy magadtól találtad ki! Halljam kitől hallottad?
- Senkitől.- Ok most jön a zsarolási szakasz.
- Jól van, addig nem mész ki és ülsz itt a lépcsőn amíg meg nem mondod, hogy ki volt az
- A Zozi.- vágta rá rögtön. Mi? A Zoé? Az kizárt. Elindulok az ajtó felé, visszafordulok, Máté ártatlan arcocskáját vizslatom:
-Biztos?
-Igen.- No akkor ajtó fel, udvarra ki.
- Zoé, gyere be.- És bejön.
Tényleg Te tanítottad a Máténak ezt a Búvárosat?
- Igen.
- Miiiii???? Hát kislányom! Honnan tanultad ezt???
- Még az oviban.
- Hooolll????? - leesett az állam. Ezt nem hiszem el. Lerogytam a lépcsőre, közben elküldtem Mátét, hogy mossa meg az arcát, mert a vonásai már alig látszódtak a kosztól.
- Miért kell ilyet tanítani? Te meg nyugodtan matatsz a homokban, miközben Mátétól viszhangzik az egész utca, hogy ilyen rondát kiabál? Hát miért nem szóltál nekem?
- Nem tudtam, hogy ronda.
- Igen nem tudta- kontrázik Máté
- Mi a s... Szerintetek szép? - És elröhögöm magam. Velem röhögnek, odabújnak hozzám, puszilgatnak. Megkönnyebűlnek, hogy nem haragszom. Meg ne halljam, hogy kint ilyesmit kiabáltok, igen?
- Jó.
- Itthon szabad, de kint nem.
- Okééé, Búúúúúúvvváááár s.... turkááááál!
- Tudod mit, itthon se mond és röhögök még mindig. Zoé felélénkül.
- Tudok másmilyet is. Mondd Anya, hogy villamos.
- Apád s... Csillagos- fejezem be helyette, mert ezt én is ismertem, a másikat nem. A kutya fáját, hát nem a csapdájába estem?
- Na jó! Semmilyen s... -et nem akarok hallani. Ez csúnya. Popi, popsi van de a másik nincs!
Jó! De Anya, az a búvár, az mi? Nézz rám kérdőn Máté, és pillogtatja szempilláját. Mi meg elmagyarázzuk Neki Zoéval.
- Ja, és kérünk szépen jégkrémet.- Én meg adok nekik. Megpusziljuk egymást, cinkosan nevetünk. Kimennek, aznap többet nem kellett Rájuk szólnom. Még egy kicsit sem. Azt hiszem máskor is cinkoskodok Velük. :)

Napsiról

Napsi szerintem Olasz volt előző életében. Miből gondolom?
Először is. Még a szeme sem rebben, ha mondjuk a kezemben tartva elordítom maga, hogy pölö:

- Szabó Mátéééééé !!!! Hát kinek beszélek? Már megint zokniban vagy kint a hideg homokban? (akkor még hideg volt ) Bejössz leveszed a zoknid, felveszel egy másikat és szandált húzol. Nahát! A kutyafáját!!! - ezalatt Napsi ráérősen nézelődik esetleg kiröhög miközben a magamét mondom.
Másodsorban időnként úgy szippantja be a cickómat mint vérbeli Olasz a spagettit. Még hangot is ad hozzá hlüpp.
Harmadsorban pedig az én temperamentumom is hozzájuk hasonló, tehát ha úgy érzem, én űvöltök, kiadom a dühömet aztán minden szuper, 3 perc múlva semmi bajom.
Szóval nyugisan konstatálja életformánkat. Nagyon nyugodt gyerek, türelmes, kedves. Nagyon igyekszik, hogy minél hamarabb tudjon játszani a tesóival. Már most fel akar ülni, Súlyát állva megtartja. Sőt, tegnapelőtt átfordult a hasáról a hátára. Teljes átéléssel figyeli a nagyokat, szinte magába szivja arcukat, minden rezdülésüket. A kezeit nagyon rég megtalálta, mostmár matat. Matat a saját kezecskéin, matat a peluson, matat az alvósbarátján. És rukapál ezerrel. Teliszájjal vigyorog az ismerős arcoknak és azoknak akik kedvesen szólnak hozzá. Nem igen sír. A legritkább esetben túrázza be magát. Igaz nincs is ideje, mert rohanok és kikapom a karomba. Vagy Máté rohan és szórakoztatja. Simogatja, beszél hozzá. Zoé mesét mondd neki.
Különböző dalokat találunk ki Neki. Pölö:

"Én vagyok a Szabó Napsi tralalalalaaa
Van nekem két testvérkém is tralalalalaaa.
Az egyik a Szabó Máté tralalalalaaaa
A másik a Szabó Zoé tralalalalaaa.
Van nekem egy Apukám és egy Anyukám
S van nekem egy Tigris nevű kandúrbanditáááám. "

Ezt a "bal lábat a jobb után balt a jobb után. Így mennek a kisdobosok végig az utcán" dalamára kell énekelni.Már ha van aki még tanulta ezt rajtunk kívűl :-D
És ma az Apukája ölében ült. Bámulta az Apja arcát. Apukája megfogta a két kis kezét és felváltva elkezdte hangos cuppogással csókolgatni. Cupp, cupp, cupp. Közben Napsi twisztet járt az ölében. És ez olyannyira tetszett Neki, hogy hangosan felnevetett. Még nem az igazi gurgulázos babakacaj de az egyenesen hozzávezető úton járunk. Hát ennyit hirtelen.
Ez egy mai kép.

2006. június 29., csütörtök

Az én kitünő lyányom

Én mindig tudtam, hogy egy nagyon okos lányom van. De ki nem gondolja ezt a saját gyerekéről? Amikor Zoé beteg volt, akkor mindig telefonáltam a suliba a lecékéért. Megkérdeztem mindent pontosan. Rákérdeztem, hogy mit gyakoroljunk különös odafigyeléssel. A Tanítónénik meg azt mondták, hogy semmit, csinálja meg a lecóját, a többit majd Ők elintézik az órán, Zoénál ez nem lesz gond. Én mindig azt hittem, hogy a többi gyereknek is ezt mondták, mert a szülőiken mindig hangsúlyozták a Tanítónénik, hogy nagyon jó, nagyon erős osztályunk van. Ha fogadóórára akartam menni, azt mondták, hogy felesleges, nincs semmi gond. Nincs alsóban osztályzat csak szóbeli értékelés. Mindig csupa jót írtak az én egyetlen nagy lányomról de, hogy osztályzatban mit jelentett nem tudtam, és nem is érdekelt, mert nekem bőven elég volt:
"szókincse választékos, fejlett, tisztán rendesen dolgozik, szépen, folyamatosan érthetően olvas"
Tehát gondoltam, hogy biztos nem egyes tanuló:-D
22.-én 17:00 -kor volt az évzáró. Az Apukája vitte, hogy nekem ne kelljen a kicsikkel a tűző napon várni. Szóval Apuci vitte, aki 16:56 perckor felhívott, hogy Neki feltétlenül fel kell szaladnia az Anyukájához, mert "Sürgős dolga" akadt. Remélem mindenki érti, hogy mire gondolok. Egy kissé ideges lettem, hogy miért nem lehetett itthon intézni a sürgősségit, mire azt válaszolta, hogy ha tudta volna, hogy ez lesz, akkor biztos nem az Anyjához ment volna. Számoltam a perceket, úristen el fognak késni...stb.
17:10-kor felhívott, hogy hova kell menni? Mondtam nem tudom, mert képzelje még soha nem voltam a Zozival évzáron. Enyhén zokon vette, de utasításomra elment a portáshoz, hogy kérdezze meg, hol folyik az ünnepség? Megtudta, hogy az udvaron vannak (miért sejtettem, hogy egy évzárót az udvaron tartanak...???:-D)Következő hívásánál azon panaszkodott, hogy zárva a kapu, nem tud bemenni, mit csináljon.? Megkértem, hogy fáradjon vissza a portáshoz és érdeklődje meg Tőle. A portás tudott róla, mert már más is szólt, hogy valaki bezárta a kaput. Ezért megmutatta, hogy, hogy tud kijutni más megközelítésből az udvarra. Mikor kiértek pont az igazgató szavai csengtek a hangszóróban:
-És most mindenki fáradjon a saját osztályába.
Közben a gyerekek észrevették Zozit és mindenki a nyakába ugrott, hogy:- Zoziiiiii. Zoli elmondása szerint nagyon jó érzés volt látni, hogy ennyien és ennyire szeretik elsőszülött kislányát. Aztán odament hozzá, illetve a lányunkhoz egy anyuka, hogy:
-Gratulálok a kitűnő bizonyítványodhoz.!- hát így tudta meg Zoé és Zoli. Az osztályban kapott egy mondókáskönyvet, oklevelet. Miután átvette a könyvet alá kellett írni egy lapot, hogy átvette. Amikor hazajöttek épp Napsit szoptattam. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. És abban a pillanatban kaptam egy sms-t: Szia Drága, gartulálok kislányod kitünő bizonyítványához! A szám tátva maradt, szívem dübörgött. Én így tudtam meg. Alig bírtam rendezni a vonásaimat amikor beléptek a szobába:
- Naaaaa??? -kérdeztem izgulva.
- Agyon kell verni.- mondta Zoli
- Zoé!- háborogtam
- Kitűnő lettem Anya!
És csodálkoztam, öleltem, puszilgattam, gratuláltam, ájuldoztam. Napsi eközben semmivel nem törődve szopizott tovább. Zoé meg vigyorgott, Máté meg azt hajtogatta, hogy:
- Ügyes vagy Zozikaaaa!!- érezte, hogy nagyot alakított a nővére. Nem szólva az Apukájáról de ezt csak én gondoltam magamban. És kiröhögtem szintén magamban.:)

A Krém

Amikor Napsi megszületett és én a kórházban voltam, Anyukám hordta a gyerekeket isibe és oviba. Kint álltak az iskola előtt, várták, hogy kinyissák az ajtót. (nálunk csak fél nyolckor szabad bemenni, ha nem kérünk reggeli ügyeletet) Ilyenkor megrohanták az Anyukámat a többi gyerek szülei, hogy :
-Na meg van? Megszületett? -
Az én Anyukám pedig türelmesen elmondta, a legfrissebb híreket rólam. Amikor meg lett Napsi, mindenki gratulált. Az egyik Anyuka pedig odaszólt az én Máté fiamnak, hogy :
-Na Máté, kösd fel a gatyádat, egy kos hugit kaptál, most aztán vége a jó létnek.
- Vagy valami ilyesmi. Az én Anyukám meg azt mondta.
- Miért lenne vége? Hát neki lesz a legjobb dolga. Ő a Krém a két piskóta között.
Tehát az én Krémem amikor nem Napsit bámulta, csókolgatta férfiúi büszkeséggel a szemében, akkor kint "tekerte" a bicajt az udvaron. A Zoziét, mert "Anya nem nagy nekem hidd el!" . Én meg elhittem. Zoé meg rendületlenül tologatta fel, le az udvaron és vihogtak meg kiabáltak, hogy:
- Tekerd Mátéééé!!!!
- Gyorsabban Zoziiii!!!!! - amikor ez már jól ment, akkor Máté feljebb lépett.
- Zoé lökj meg erősen, de nagyon erősen!
Zozi lökött erősen nagyon erősen. Máté esett, borult de rendületlenül, egy hang nélkül állt fel, ült vissza. És megtanult két kereküzni 4 évesen. Már ügyesen használja a kontrát, egyre hosszabb csíkokat húz a homokba és Büszke magára, én meg Rá. Most farolni tanul a bicajjal, mert ha nem tudnátok ez borzasztóan fontos dolog a bicajosoknál.

2006. június 12., hétfő

Apró örömök

Amióta szembesültem a depimmel, teljesen átértékelődött egy csomó minden. Irígykedve nézem az embereket akik nyugisan sétálgatnak, nézelődnek, látszólag nyugodtak semmi bajuk. Én meg azon elmélkedek, hogy jajj ez vagy az. Borzalmas, hogy meg kellett tudnom milyen ez a rosszullét. Vágyom a nyugalomra, hogy NE foglalkozzak a halál gondolatával. ( Miközben ezeket a sorokat írom, Zoziék kimentek az udvarra. 5 perc sem telt el, már az ajtóból kiabálnak. Én meg felháborodottan: MI VAAAN?? Gyere be édes lányom, tudod, hogy mennyire nem szeretem, ha kintről kiabálsz! És bejön, elmondja a gondját. Máté rá 3 percre bejön kakilni. Mire ezt a mondatott leírtam 3szor mondta el, hogy "készen vagyok". Most a negyedik. Felálltam, kezemben Napsival, mivel szoptatás közben próbálok naplózni. Mire ezt leírom, rájövök, hogy Napsit a kiságyban felejtettem, tehát most felállok és visszamegyek érte, hogy ehessen tovább. Napsi újra velem, folytatom. Szóval Napsival elindultam a kiságyhoz, miközben még a cicimen lógott. El kell haladnom a bejárati ajtó előtt, amit Máté nyitva hagyott, így a szemem sarkából látom, hogy valaki kint van a szomszédunk udvarán. Na nem baj, legalább volt egy jó napja de az is lehet, hogy álmatlanul fog forgolódni az éjszaka. Szóval Mátét elintézem, miközben kilátásba helyezek egy fülest ha megint nyitva hagyja az ajtót. Látszik mennyire vesz komolyan, kajánul vigyorog, miközben a hátsóján dolgozom. Visszaülök és közben tudom, hogy nem kéne kiabálnom, mert ki tudja meddig élek és mégis. Valami nincs jól összerakva bennem. Kettőt érzek egyszerre.) Szóval figyelem az embereket. És észreveszem, hogy mennyi apróságnak tudunk örülni, ami addig nekem teljesen természetes volt, hogy örülünk. Most valahogy ez az öröm ezerszeresére nőtte ki magát, mérhetettlen erőt hozva nekem. Például annak is nagyon tudok örülni, ha egy vad idegen örül. Minap történt velem amikor hazafelé zötykölődtem a buszon, hogy az egyik buszmegálló mögött építkeztek. A busz megállt. Az ablak mellett ülő hölgy felpattant és kikiabált az ablakon:

- Tonneeeeer Feriiiiiii!!!!! Vúúúúhhhúúúúú!

Két kézzel integetett. Tonner Feri felegyenesedett és természetesen teliszájjal vigyorogva vissza huhogott és Ő is intésre emelte a kezét. Ekkor a busz elindult. A hölgy visszaült az arcán meg ott ragyogott egy ottragadt mosoly. Én meg csak néztem és örültem az örömének. Örültem Ferinek, hogy visszaköszönt, hogy meghallotta és ekkora örömet okozott. Már akkor tudtam, hogy ezt le fogom írni a naplóba. A leszállásnál a hölgy segített, (babakocsival voltam) megdícsérte Napsit, én meg nem győztem hálálkodni a segítségéért. Ő Meg azt válaszolta, hogy ez a legkevesebb, ha egymásnak segítünk. Mosolyogtam. Elindultam hazafelé. A madarak csiripeltek, Napsi feneke ringatózott a kocsiban a kezét rágta, időnként gurgulázott valamit, néztem, visszaválaszoltam. A fejemben mondatok ismétlődtek, memorizáltam minden fontos pillanatott, az arcomon pedig ott ragadt egy mosoly és hazáig kísért.

2006. május 31., szerda

A Naplózásról

Az egyik naplóban olvastam, hogy az egyik hozzászóló azt kérdezi a naplóírótól, hogy mi lesz a toplistás helyezésével, ha ilyen ritkán ír? Akkor elgondolkoztam, hogy vajon ezért írja az ember a naplóját, hogy toplistás legyen? Gondolom mindenki azt válaszolja, hogy NEM. És ezt válaszolom én is, hisz elmondhatom, hogy voltam azon a listán negyedik. Nem mondom, hogy nem legyezgette a hiúságomat, hogy ennyien olvassák a "kalandjainkat". Sőt! De ha ezen múlna akkor már rég nem írnám, mert ugye amíg nem volt netünk lecsúsztam a listáról. Szóval kijelenthetem, hogy a gyerekek miatt és magam miatt írom a naplónkat. Annak idején így is kezdtem el, ez volt az első bejegyzésem:

"Ez a Napló Róluk szól. Róluk nekünk. Nekik tőlem. A Családunkról."

Már most csodálkozva olvasom a bejegyzéseket és csodálkozom, mert sok mindenre nem emlékszem már most. Furcsa, lassan két éve naplózom itt a babaszobán. Annyi minden történt és annyi mindent nem írtam le. Amikor gyerekfejjel írtam a naplómat sokszor ennyi volt a bejegyzés:

"Ma nem történt semmi"

És slussz. Pedig biztos volt valami. Ma is annyi minden történt velem/velünk pedig csak 13:00 van. Reggel bosszankodtam egy sort. Ez nem igaz, baromira ideges voltam, mert nem adták át a helyet a buszon. Zoziék le tudtak ülni, én meg a fejük felett álltam, nyakamban a picivel. És ilyenkor mindenki kinéz az ablakon. Struccpolitika. Ha nem látnak, akkor nem létezem.... Tehát vittem a gyerekeket isibe, oviba. Aztán önkormányzat, utána bank. Babakötvény tulajdonos lett Napsi. Utána végignéztem Szilvit (akivel gipszezni szoktunk:) )ahogy bevásáról a piacon az ovis ballagásra. Ezután pedig beültünk a mekibe. Nyami:)
Szóval jó naplót írni és nem a helyezés miatt, hanem a gyerekek miatt, Mi miattunk és azok az emberek miatt akik itt hagyják a névjegyüket, hogy tetszik Nekik. Nem szólva arról az általános iskolai barátnőmről, aki az iwiw-en talát meg és írta, hogy egyhuzamban végigolvasta és végigbőgte a naplót és emlékszik a Barbie babámra:) Olyan jó volt. És ilyenkor elfelejtkezem minden rosszról. Elfelejtkezem a valószínűleg a szülés utáni depimnek köszönhető ( eddig egyszer sem volt depim, ill Máténál egy féltés, óvás de az tök jó volt ehez képest) halálfélelmemről. Ez abban nyílvánul meg, hogy egyszer csak azt hiszem, hogy mindjárt meghalok és én még nem akarok, mert mi lesz a gyerekekkel, nem akarom, hogy nélkülem nőjenek fel, mert az milyen rossz lenne. Mert látni szeretném Őket a ballagásukon, az első randi előtt, az eskűvőjükön, az első szendvics készítésükkor, Bármikor!!!!! És elfelejtekezem a lelkiismeretfurdalásokról, hogy van aki nem látta Napsit és ugy ment el közülünk 50 évesen. Mert azt gondoltuk, hogy bőven van időnk mindenre. Ráérünk. Tehát ezért is fontos ez a Napló. Arra szakítunk időt amire Mi akarunk. Mert nem lehet fontosabb egy mosgatás mondjuk pont a naplóírásnál, vagy egy látogatásnál vagy egy összebújásnál valamelyik icurapicurkánknál. Mert mi marad majd nekünk? Emlékszünk milyen jókat mosogattunk? Senki nem tud visszahozni egy érintést, illatot, mosolyt. És nem kiabálnék, nem veszekednék, nem vitatkoznék. Apu mondta egyszer, hogy milyen jó lenne a vitákat berakni egy konzervdobozba. Tehát amikor ugy érzi az ember, hogy veszekedne, ahelyett gyorsan belezárja a vitát egy dobozba. Aztán előszednénk ezt a dobozt, kinyitnánk de már nem veszekednénk, hanem ezzel az idővel, amit bezártunk valami egész mást csinálnánk, valami kellemeset. Én pedig ezeket a finom dolgokat eltenném. Elraknám ezeket a pillanatokat befőtnek, hogy bármikor újra éljem, érezzem az érintéseket, illatokat amikor csak akarom. Olyan heripotteres merengő féleség.
Szóval Carpe Diem!
"Élvezd a percet,
Most kell, hogy elvedd, tiéd az élet.
Használd, míg nem késő,
Ne mondd, hogy nincs idő, hiába kéred!"

2006. május 29., hétfő

Pöttyös Panni és Pali

Gyerekkoromban a kedvenc mesém volt a Pöttyös Panni. Nagymamámmal sokat játszottam Pannisat. Én is átalakultam olykor Pannikává.
- Most nem az Evike van itt hanem a Pannika.
De sose gondoltam, hogy egyszer lesz saját Pannim. Bizony, nekem saját Pöttyös Pannim volt. Szegénykém bepuszilta a Bárányhímlőt. Rá másfélhétre Máté is megkapta. A pici nem, védi az anyatej. Borzasztó nehezen bírták, főleg Zoé. Mindent próbáltam, csak, hogy eltereljem a figyelmét. Együtt feküdtünk az ágyunkban. Meséltem (többek közt a Pöttyös Pannit, amikor elkapta Ő is a himlőt), társasjátékoztam Vele. Szenvedett. Hintőporoztunk reggel, délben, este, éjszaka. Ő Vizsgálgatta az arcát a tükörben. Tesom amikor átjött mindig mondta Neki, hogy :
- A Pöttyös az igazi!
Ilyenkor mosolygott. Lázas volt végig. Nem is gondoltam, hogy ennyire rossz egy himlő. Én abszolút nem emlékszem rá. A legfurcsáb az volt, hogy Zoé több órán keresztül is képes volt csenben maradni. Olykor sírdogált.
Máté, Pöttyös Pali, rettentően nehezen viselte az elején. Egésznapos program volt Napsi mellé. Színeztünk, meséltünk, vonatoztunk. Két nap egymás után Sütit Sütöttünk. Kis kezével keverte a krémet az óriási tálban. Olyan aprónak tünt. Ilyenkor elfelejtkezett a viszketésekről. Anyásabb volt mint eddig bármikor. Nehezen viselte, hogy nem mehet a napra. Ma végre mehetett oviba. Ott meg olyan sírást rendezett, hogy fájt otthagyni:(
A himlő miatt lemaradtunk Máté első anyáknapi műsoráról. Most reggel kaptam meg az ajándékot. A kis keze lenyomatát, szépen kifestve és egy kazettát a verstudományáról.:) jajj kis picurkáim. De szeretlek benneteket!:)

2006. május 28., vasárnap

Ők


Köszönöm Nektek, hogy engem választotattok Anyucinak. Igyekszem megfelelni. Szeretlek Benneteket!!!! Boldog Gyereknapot!!!!:)

Bródy János : A fiam meg a lányom

A fiam meg a lányom
Játszanak az ágyon,
Ahol én és a párom
Kigondoltuk, hogy így lesz.

A fiam meg a lányom
Civakodnak az ágyon,
S hiába magyarázom,
Hogy késő van már, aludni kell.

Amikor még terveztük
Ezt a csodálatos jövőt,
Álmunkba' se képzeltük,
Hogy ilyen cirkusz lesz majd
Minden este lefekvés előtt.

A fiam meg a lányom
Verekednek az ágyon,
S hiába várom,
Hogy köztük béke legyen.

A fiam meg a lányom
Ugrálnak az ágyon,
S kiabál a párom,
Hogy ebből elég legyen.

A fiam meg a lányom
Mesét hallgat az ágyon,
S lassan az álom
Jótékony karjába zár.

- Apu, ne aludj, léccives mesélj még!

A fiam meg a lányom
Kitartanak az ágyon,
Akárhogy csinálom,
Ez most már mindig így lesz.

A fiam meg a lányom,
Nem rózsaszín álom,
Ketten az ágyon,
Hárman az ágyon,
Négyen az ágyon,
A fiam meg a lányom,
Én és a párom,
Valóság, nem álom.
A fiam meg a lányom.

2006. május 11., csütörtök

Téves riasztás

Ma éjjel beriasztott a légzésfigyelő. Borzalmas volt. Rohantam a kiságyhoz ahol az én picilányom összegömbölyödve feküdt. Elkezdtem rázni, erre Ő lustán nyújtozkodott, ásítozott. Ott remegtem mint a nyárfalevél. Nem bírtam mozdulni. Senkinek nem kívánom, hogy keresztülmenjen egy ilyenen. Ez az érzés még most is bennem fészkel. Nem merem egy pillanatra sem magára hagyni a kis picurkámat. Mivel teljesen az ágy oldalára volt "felmászva", valószínűleg lelógott a figyelőről. Mikor csillapodott remegésem, kivettem a kiságyból és magunk közé vettem. Egész éjjel hallgattam a kis szuszogását. Ahogy a hasamon feküdt teljesen megnyugtatott és valahogy én is álomba szenderültem. Arra ébredtem, hogy jóízüen lakmározik. Mert ilyet is tudok, félálomban a megfelelő oldalra rakom, cicit bontok, szájba segítek :)

2006. május 9., kedd

Összefoglaló


Gondoltam leírom a szülésemet de igazságtalan lenne a többiekkel szemben, hisz azokat sem írtam le ide a naplóba. A lényeg, hogy alig pár óra alatt meg lett a kis újonc. Azért zárójelben megjegyzem, hogy 10 órakor még simán beszélgettem, nevetgéltem fájás alatt és 13:28-kor bújt ki. Nála is megvártuk, hogy ne pulzáljon a köldökzsinór és csak ez után vágta el a büszke Apuci. Semmi varrat, semmi rossz emlék de köszönöm, többször nem szeretnék szülni. :) Amíg bent voltam a kórházban és vártam, hogy végre beinduljon a szülés, minden egyes nappal úgy éreztem, hogy nem, hogy közelednék, hanem távolodom a szüléstől. Irigykedve néztem a kismamákat akik a fájdalmukon felülemelkedve egyenes derékkal tologatták a kisbabájukat. Már meg sem tudtam nézni a piciket. Egyedül érzetem magam, hiányoztak a gyerekek a párom. Szerencsére kétágyas szobába kerültem és szuper szobatársat fogtam ki.
Amikor először pillantottam meg Napsit a sehány éves kislány-ból a fekete hajú kisbaba képe villant az agyamba. Feküdt összegömbölyödve a lábam között és nézett, pislogott, kis keze az arca mellett pihent, szinte azt kérdezte, hogy na mi van? Ennyi volt? Még szótlanul tűrte, hogy csövet dugjanak a szájába, aztán következett az orra. Na ott szakadt el a cérna. Aztán végre magamhoz szoríthattam - a dokim azt mondta milyen kis mohó vagyok:)- néztem, simogattam és olyan jó volt. Zoli végig velünk volt. Bíztatott súgott, hogy hol tartunk. Nem is bírtam volna nélküle. Azt sajnálom, hogy amikor kibújt a picurka teljesen elfeledkeztem róla, pedig ilyenkor mindig összenéztünk. Most Ő ugyanúgy megpuszilt, állítólag viszonoztam de én csak a picit figyeltem, hogy mit művelnek vele. Aztán amikor a karomban feküdt együtt megállapítottuk, hogy tiszta Zozi. Utána elvitték fürdetni, Zoli meg követte. Legszívesebben mentem volna Velük, olyan egyedül lettem hirtelen. A fürdetés után szopizott. Amíg Zoli átrakta a másik cicimre iszonyatos ordítást rendezett, ízlett Neki a hami. És még akkor ott a szülőágyon bukott is. Szinte narancssárgát. Azóta is rengeteget szopizik. Innentől kezdve a napok röpültek. Egyszer csak ott volt Zoli, hogy mehetünk haza, most meg már 5 hetes. Zozi és Máté rajongással szeretik. Már mindketten megfürdették, ringatták. Főleg Máté nyomul nagyon. Állandóan fogni akarja. Ha sír rögtön visszapasszolja. Pedig az egyik illető szerint oda kell Rá figyelnünk, mert a kórházban látta, hogy Máté gyűlölettel néz a kishúgára. És még véletlenül se hagyjuk kettesben a picivel, mert bosszúból kinyomja a szemét. Hát ilyeneket is tudnak egyesek. Én hülye meg még azt hittem, hogy változás állt be. Mátéért izgul, hogy figyeljünk rá oda, hogy ne legyen féltékeny vagy ilyesmi. Szerencsére Zozi és Máté is jól kezelik a dolgokat. Nem féltékenyek, megértőek, segítenek. Csak a hangjukról feledkeznek meg mindig, bár Napsi azt hiszem már a hasamban hozzászokott a családi életünkhöz. Ha sírdogál felveszem, félkézzel tekerem a zenélőjét krrrrr, krrrrr, krrrrrr és erre elhallgat. Jobban tetszik Neki mint maga a dallam. E e e röff, röff, így sír a lelkecském :) Néha megtépi a saját haját, ordít mint a fábaszorult féreg, azt hiszi valaki bántja, én pánikolok, próbálom kihámozni az apró ujjacskák szorításából fekete tincseit, ami nem igen egyszerű. Ezért mindig tolmácsolom, hogy jajj ne húzd a hajadat kicsim, próbálom kiszabadítani a hajacskádat, csak, hogy tudja, intézkedem, ott vagyok :) Emlékszem, amikor Máté volt kicsi ugyanezt csinálta és akkor Zoé volt a hajkiszabadítókisiparos. És lelkesen tette is a dolgát, közben Ő is tolmácsolt: jajj, hát húzod a hajad. :) Szoktunk sétálni is. A többiekkel ellentétben Őt már most minden érdekli. Nézi a fák leveleinek játékát, ahogy suhognak a szellővel, nézi a drótokat, a háztetőket. És nézi az arcunkat, vigyorog majd véleményt mond: eeeeeeeee esetleg öööööööö. Néha még megijed ha hapcizunk, kis száját lebbigyeszti és felsír. Én meg rohanok kiveszem a kiságyból, a hordozóból vagy épp a babakocsiból. És még most is van aki rám szól, hogy ejjjjjjjjjj, hát harmadik gyereked öreglány! Hagy erősödjön a tüdeje- mert van aki ezt a marhaságot még elhiszi:D - vagy jajajj, nem szabad! Hagyni kell, tanulja meg, hogy nem vagy mindig Vele, vagy hűűűűű, elkényezteted, mi lesz veled? Mi lenne? Meg leszek :) Így csináltam Zoénál, így csináltam Máténál, és így csinálom Vele is. Mert miért kéne megtanulnia, hogy nem vagyok Vele? Én azt szeretném ha tudná, hogy mindig ott vagyok és leszek, ahogy az én Anyukám is velünk, és ahogy én is ott voltam a többieknél. Hogy tudja bármikor számíthat rám. És mosolygok és furcsállom, hogy vannak akik még a harmadik gyereknél is úgy érzik, hogy meg kell mondaniuk, hogy nekem mit kell tennem :) És csak mosolygok, nem érdekel mit mondanak, nekem így jó és tudom, hogy Nekik is jó így. :)
Ma reggeli ragyogása

2006. május 7., vasárnap

Anyucikám

Kedves Anyucikám!!!!!

Neharagudj rám, ha bármikor is megbántottalak! Talán azért van, mert belőled vagyok egy darab és ezért nagyon hasonlítunk egymásra, mindketten a saját akaratunkat akarjuk érvényesíteni. Soha nem akartalak bántani, nagyon Szeretlek!!!!!!! Amióta én is Anya vagyok, azóta tudom, hogy min mentél keresztül éveken át. Mennyit aggódtál, izgultál, virasztottál értem/értünk. Sosem értettem, hogy miért izgulsz ha diszkóba mentünk, miért vártál ébren, hogy egyben hazaértünk-e? Akkor talán még haragudtam is, mert ugy éreztem nem bízol bennem. Most már megértelek Anya!!!! Tudom mit éreztél és érzel még a mai napig. Fájó és egyben csodás dolog Anyának lenni. Amióta Anya vagyok egy perc nyugalmam nincs, mindig valamiért, valakiért izgulok, aggódom. Már most a frász kerülget, ha arra gondolok, hogy Zozi diszkóba fog járni vagy egyáltalán valahova egyedül, nélkülem megy majd el. Amióta Anya vagyok azóta tudom, hogy nem is vitted túlzásba a dolgokat. Végig gondoltam a gyerekkoromat és csodálkoztam, hogy el mertél engedni nyáron úszni egyedül tesomékkal a Körösre, télen meg korizni. Hogy félthettél! Éjszaka meg jöttünk a sötét kivilágítatlan úton. Hogy bírtad??? Most már értem, miért voltál ideges, ha 5 percet is késtünk. (azért az este 10 óra 17 évesen túlzás volt. :-D ;) Zoét 18 éves koráig sehova!!!!! Nem mintha az életkora változtatnai is bármin :-D ;-) ) Amióta Anya lettem azóta félek. Félek, hogy, hogy fogom én kezelni a dolgokat. Remélem Anya ott leszel mellettem akkor is és segítesz mint mindig mindenben.
Neharagudj, ha csúnyán beszéltem Veled, ha kiabáltam, ha rossz voltam. (bár ez kizárt :-D) Itt viccelődöm de nagyon lelkiismeret furdalásom van :(

Szeretlek Anyukám!!!!!!! Remélem tudod és érzed!!!!!!!!!!

A döntés, hogy az ember gyermeket akar azt jelenti, hogy élete végéig a testén kívül dobog a szíve! ......hát valahogy így van ez........

2006. április 7., péntek

Ő

Időm semmi, de nem bírom ki, hogy ne mutassam be Nektek.
Ime Napsi, aki egészen addig nem sírt, amíg ki nem szívták az orrát.


2006. március 22., szerda

Máté szemével

Először is köszönöm a hsz-ket. Én is szívesen elolvasom a Ti Naplóitokat. Nem biztos, hogy írok is bele, de tudjátok, hogy már többeket beazonosítottam és olvasgatok. Csak hát már eléggé fáj a hátam, úgyhogy nem vagyok valami sokat. Azért jöttem vissza, mert az előbb elfelejtettem írni, hogy a lepkét a Zoé rajzolta a hasamra. Aztán eszembe jutott, hogy Máté is rajzolt, tehát azt is feltétlenül meg kell mutatnom. Többek között rárajzolta a kis húgát is. Az a lopótökféle izé az :) Íme tehát Máté absztraktja:

Mindenórás

Már a célegyenesben vagyok illetve vagyunk a Picurkával. Mindenórás - mondta a dokim. Boldog izgalom töltötte el a szívemet. Büszke voltam magamra, amikor megdicsért, hogy mennyire jól viseltem a terhességem és ahhoz képest, hogy a harmadik babát várom, mindenben javítottam a statisztikát. Hisz csak most a 38. héten nyílt egy ujjnyira a méhszáj és általában ilyenkor már kint vannak a picik. De ez nem rajtam múlott - mondtam, Ő meg válaszolt, van benne igazság, de stramm szervezete van! Elég jól van összerakva. És akkor büszke lettem a szervezetemre:) MINDENÓRÁS - azóta csak ez lebeg a szemem előtt. Így kellek, így fekszem. Gyorsan kiolvastam a Harry Pottert, átnéztem a bőröndömet, hogy minden benne van-e ami kell nekem és a kis Picurunknak. Ő meg lustán nyújtózkodik, furcsa dombokat alkot a hasamon, mi meg vigyorogva találgatjuk, hogy vajon mit nyomott ki? A lába egy részét? Popsiját? És tapogatjuk. Ő meg nem mozdul, nem húzza vissza semmijét. Sőt! Ráfeszít. Ha meghallja a testvérei hangját visszaszól, hogy hallja ám! Tegnap Máté rárakta a fülhallgatót a hasamra és Halász Judittal énekelte Neki, hogy vannak még rossz gyerekek és vacak legyen, túl a Maszathegyen vagy valami ilyesmi. Ő meg hallgatta, hálás közönség. Mindennap úgy kellek, hogy ma éjjel sem szültem és annyira hihetetlen, hogy fogok, hogy ilyenkor megtapogatom a hasam, hogy tényleg terhes vagyok? Már megbeszéltem a gyerekekkel, hogy bejönnek majd meglátogatni a kórházba és örömmel hallották, hogy már akkor megsimogathatják, kezükbe vehetik kistestvérüket. De addig is a hasamat csókolgatják reggel, délben, este: Jó reggelt Napsi. Hogy vagy Napsi? Jó éjszakát Napsi! És etetnek: ezt küld Le Napsinak:) És leküldöm, mert már háromfelé osztják a túró rudit, kekszet, almát, sütit. Egy pillanatra sem feledkeznek meg Róla. A legváratlanabb pillanatban toppannak elém. Zoé csak egy simire, hogy jajj biztos nagyon szép lesz, (egészséges legyen gondolom ilyenkor magamban) mint Máté meg én és biztos ránk fog hasonlítani. Biztosan mondom ilyenkor. És találgatunk, hogy vajon kék szeme lesz mint az Apukájuknak? Vagy barna mint nekem és Nekik? Máté meg odanyomja arcát a hasamba és megszólal:
- Pista bácsi fát fűrésszel, eldolgozgat a fűrésszel.
Aztán elégedetten nézi, hogy a baba hullámot ver a hasamon, nevet, megsimogatja:
-Mozogott. - Aztán tovább megy a dolgára. És eszembe jut, hogy amikor Mátét vártuk akkor Zoé kedvence az Itt a farsang áll a bál volt, ezt énekelte mindig Neki. És amikor otthon először sírt Máté, Zoé dalra fakadt, Itt a farsang... és Máté megrökönyödött, majd elhallgatott. Innentől kezdve bárhol sírt, Zoé rázendített. Most lelki szemeim előtt látom, hogy fogja Pista bácsival vagy Halász Judit valamelyik dalával vigasztalni a legkisebbett.
-Tudod, hogy Te leszel az egyik nagy testvére a picinek?
- Tényleg? -kerekedett el Máté szeme. - És majd megmutathatok Neki mindent?- Persze válaszolom- de Zoénak is engedni kell. -Jó. - hangzik a felelet. És már beosztják, hogy mikor ki fogja krémezni a popsiját és majd segítenek fürdetni. Én meg mosolygok, jajj nem tudjátok mi vár Rátok és többször hangoztatom, hogy sokat fog sírni. Zoé gond nélkül válaszol: - persze mert még kicsi lesz. - Iden!- Mondja Máté -, mert nem tud majd beszélni. - értésemre adva ezzel, hogy tudják, nem kell parázni, már elcsépelt amit mondok... Akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk, minden elrendezve. Anya is itt van már, kiköltözött. Ő hordja viszi a gyerekeket, Apuval egyetemben. Zoli dolgozhat nyugodtan, fél hétre jár, ha szerencséjük van felvesz mindenkit fél öt körül és kocsival jönnek haza. Nekem meg csak pihennem kell. Többen felajánlották, hogy bármi van szóljak, bevisznek a kórházba. Ugyanis ahogy érzek valamit indulni kell, mert állítólag a harmadik babánál sosem lehet tudni. És anyósom arról mesél, hogy tegnap éjjel 11-kor felhívta valaki, Ő meg azonnal belekérdezett a telefonba, hogy szültök? És Anya, hogy a huga fél háromkor éjszaka véletlenül felhívta és alig bírt visszaaludni a szívdobogástól, mert ugye Ő is azt gondolta, hogy indulunk, Neki meg jönnie kell. Mindenki izgul, köztük a szemközti szomszéd is, aki szintén ugrásra készen áll, ha valami van. És viccelődünk, hogy ha egy zihált, őrült kinézetű nő áll a kapuban, esetleg ömlik belőle a Niagara, na az én leszek és siessünk. Tehát mindenki izgul. Én meg mosolygok és jól esik az aggodalmuk, egyáltalán nem terhes. Azt hiszem nem tudják, hogy én meg azon izgulok, hogy Zoli pont itthon legyen, illetve itt legyen a közelben. Azon már meg sem lepődöm, hogy pont most dolgozik pár kilóméterre tőlem, nem több tízre, húszra. A sors megoldotta - mondaná Anyukám. Meg és remélem azt is megoldja, hogy a harmadik babánk születésénél is ott legyen az Apukájuk. Én azt gondoltam, hogy tegnap vagy ma érkezik, Zoli Vasárnapra tippel, Zoé 24.-ét mondja. 29 a kiírt időpont, de akár rá is húzhatunk, ugyanugy mint Zoé és Máté. Mindenórás vagyok. Minden készen áll, minden el van intézve, már csak Te hiányzol! Nagyon várunk! Mikor jösz?

Barátok

Nem rég még Andrisról írtam, Zoé ovis szerelméről. Időnként még emlegeti. Egymás nyakába borulnak ha az oviban összetalálkoznak amikor a kistesókat szedjük össze. Ilyenkor mindkettő teljesen kezelhetetlen, produkálják magukat egymás és mi előttünk. Aztán hazamegyünk és Zoé Tomiról beszél, hogy ma megint együtt játszottak az udvaron és a többi fiú vigyorogva énekelte a nászinduló elejét: Dám dám dádám:) És akkor Ők csak nevettek, majd megkergették Őket. (azt el is felejtettem megkérdezni, hogy ezt honnan tudják, hogy a nászinduló?) Közben Jani is Vele akart játszani, aki teljesen bele van esve a lányomba, de a biztonság kedvéért, még 4 lánynak udvarol. Ők egyöntetűen állítják, hogy Zoé a főszerelme, hisz csak Ő kapott ajándékot: egy vérvörös Rúzst(:)), egy BÉKE feliratú karkötőt. És megy a levelezés. Jani megírta Zoénak, hogy ZOÉ AKARJA ŐT megcsókolni, és nem mondjuk Jani Őt. Zoé csak rötyög, és válaszleveleket ír, hogy ez nem így van, ugyanakkor odarajzol egy szívet amit gondosan átlő egy nyíllal.
-Anya Ő csak a barátom!- aztán még odakanyarít egy szárnyas, mosolygós szívet is. Majd elmeséli, hogy gyűrűt akar venni Neki Jani. Én meg megpróbálok a lelkére beszélni, hogy azért ez nem így van, de Ő elhárítja aggodalmam, mert Ő meg matricát, meg rajzokat ajándékoz Neki. És mesél a többi lányról akik egy másodikos fiúba, Robiba szerelmesek és mindenki Vele akar játszani, és milyen jó, hogy Tomi csak Vele.
-Neked nem tetszik Robi?
-Ááááá, Tomi sokkal szebb meg aranyosabb.
Amit alá is írok, mert hosszú fekete szempilláival igazi orkánt kever ha pislant egyet, óriási fekete szeme, dacos szája igen jóképűvé varázsolja. A nyílt napon végigpásztáztam a felhozatalt. Nem lesz könnyű. Se nekünk lányos anyáknak, se a fiús anyáknak. Egytől-egyig ízig vérig pasik és ízig vérig nőcik ülnek az első osztályos padokban. Jesszusom! Mi vár még rám/ránk, hisz csak 7 éves?
Csatolom Zoé egyik szerelmeslevelét, amit Janinak írt. A szöveg a következő amit ugyan úgy tolmácsolok, ahogy Ő írta:

Kedves Jani itt nincs szerelem úgyhógy megnelásam hógy szerelmes, vag belem.

Utána még odabiggyesztette, hogy:

De azér lehetünk barátok.

Persze, miért ne? Hisz már most azok:)

2006. március 17., péntek

"Temposzpá" és "Lájzlá Bonitá"

Zoli és én mindenevők vagyunk zeneileg. Az Abba-tól az Ice-T keresztül a Prodigy-n át a Yello-ig mindent meghallgatunk. Persze van komolyzenénk is. Amit mi hallgatunk hallgatják a gyerekek is. Tedd be a temposzpáááááááát. Mondogatják kórusban. Nem tudjátok mi az?:)
Ez a Madonna legújabb számában a Hung up-ban hangzik el. Így értik és mi is így emlegetjük. És biztos unalmas, hogy mindig emlegetem a saját gyerekkoromat, de eszembe jutott Lájzlá Bonitá. Álltunk az udvaron és üvöltöttük torkunk szakadtából Madonna La Isla Bonita című számát, vagy a falnak dőlve egyik lábunk a falon George Michael-lé változtunk és ezerrel pengettük a levegőgitárt és énekeltük a Faith. Elnézem a gyerekeimet, akik ha meghallják valamelyik zenecsatornán a Hung Up-to rohannak nézni. Zoé próbálja utánozni a kicsavart jógaelemeket. Máté csak magában lötyög vagy a fenekén pörög, ahogy a srác a klipben. Time goes by so slowly - Oly lassan telik az idő dúdolom Madonnával, és én is riszálok. Lassan? Hisz nemrég még én/mi értelmeztük félre Lájzlá Bonitát és a többieket és most az én kisfiam üvölt torkaszakadtából, hogy TEMPOSZPÁ!!! Szu szuli felel Neki Zoé. A 4 és 7 éves, akik tegnap születtek. Tegnap néztek rám először. Tegnap éreztem először, hogy szeretnek. Tegnap nyugodtak meg először a karjaimban és tegnap volt amikor egy új érzés kerített hatalmába ami szerint mindig Ők lesznek a legfontosabbak, értük mindig,mindent megteszek! És most bármelyik nap bármelyik órában, bármelyik percben megszülethet a kistestvérük, aki először néz majd rám és először nyugszik meg karjaimban. Az érzés, hogy érte is mindent megtegyek csak erősödni fog, több ezerszeresére nő és osztódik köztük. Nézem Őket és Ők csak nevetnek egymásra. TEMPOSZPÁ SZU SZULI. Most nagyon jóban vannak, nem ölik egymást.Time goes by so slowly - Oly lassan telik az idő , dehogyis, elképesztően gyorsan és én csak kapkodom a fejemet..........

2006. március 14., kedd

Máté az oroszlán

Máté- mint már írtam, oroszlán akart lenni. Ami így nem teljesen igaz. Nagy piros dinóvá szeretett volna válni. El is képzeltem, hogy, hogy fogom megalkotni a jelmezét. Aztán egyszerűen nem volt kedvem megcsinálni. Ha hazaértem a suliból meg az oviból, egyből lefeküdtem, leültem. Nagyon fáradt voltam, örültem, hogy magam vagyok és befelé is tudok figyelni egy picit. Ekkor jutott eszembe Zoé oroszlánjelmeze. Megkérdeztem Mátétól, hogy jó lesz-e az és azt válaszolta, hogy igen. Így csak a Zozi jelmezével kellett foglalkoznom, de a mai napig borzasztó lelkiismeretfurdalásom van, hogy a kisfiamnak nem teljesítettem a vágyát. Még rosszabbul esett, hogy nem Ő volt az egyetlen oroszlán, hanem egy másik kisfiú is abba a jelmezbe bújt. Ráadásul pont az akit nem nagyon kedvelek. Ártatlan arcocskája egy valódi kis rosszaságot takar, és nagyon ügyesen vezeti meg a felnőtteket. Na de nem erről akarok írni. Szóval eddig mindig sikerült olyan jelmezt kitalálnunk, amiből nem volt több. És persze piros dinó egy darab sem volt. Máté nem igazán érezte jól magát a sörényt is csak az öltözőben volt hajlandó felvenni, aztán többet nem. Elszontyolódtam. Aztán ahogy a többi gyerek oldódott, úgy oldódott Máté is. Volt kedve táncolni, játszani. ügyelt rám, hogy ne éhezzek, hordta nekem a pogácsákat és a fánkokat. Amikor megérkezett a Kolompos együttes teljes odaadással vetette magát a forgatagba, utánozta a nagyok mozdulatait és teli szájjal vigyorgott. Én meg könnyekkel a szememben néztem. Néztem, hogy milyen ügyes, milyen kicsike, de mennyivel "más" mint a csoporttársai, és sajnáltam, hogy nincs kameránk, hogy felvegyem, hogy lássák, milyen nagyfiú a többiekhez képest. Mert sajnos a mi családunkban vannak olyanok akik úgy gondolják, hogy egy 4 éves kisfiú az ne sírjon, mert a fiúk azok nem szoktak, ne ugráljon, mert elkopik a kő, agyon szekálják ha valamiért nyafog, mert igen Ő is szokott, csak amíg én természetesnek tartom addig mások a fejemhez vágják, hogy elkényeztetem a fiamat, akinek nem voltam képes megvarrni a dinójelmezt, pedig arra vágyott.
És ijesztgetik, hogy majd sírhat nyugodtan ha megszületik a kistestvére, én majd nem fogok Vele foglalkozni. És hiába próbáltunk beszélni az illető(kel)vel, azt a választ kaptuk, hogy "Miért? Nem így lesz?" és, hogy én vagyok a hibás, mert miért fújom meg a kanalában az ételt ha megkér, Ő már nagyfiú, fújja meg magának. Miért játszok vele kisbabásat ha olyat akar, ezzel csak elrontom. Miért vigasztalom ha sír, ezzel is csak elrontom. Én meg tehetetlennek érzem magam, mert egy ilyen embernek/embereknek hiába is mondunk valamit a jelen példa is mutatja, hogy semmit nem ér.
Pár hónapja kaptam egy olyan kérdést, hogy mit szeretnék elérni 20 év múlva. Olyanokat válaszoltam, hogy ki legyen fizetve a házunk, boldogok legyünk, és elismerjék a munkámat, hogy milyen nagyszerű gyerekeket neveltem. Hát azt hiszem az ilyenektől soha nem fogok elismerést kapni. Ami meg a legszörnyűbb, hogy nem is értem miért várom el tőlük......
Tehát morzsolgattam a könnyeimet. és néztem a kis oroszlánomat, aki oroszláni bátorsággal tartja magát, állja az atrocitásokat.
Kisfiam, ne haragudj, hogy nem varrtam meg a jelmezed! Nagyon sajnálom, és sajnálni is fogom mindig!!!!! Szeretlek!

Teljes pompájában

Itt ugyan már egy kissé megviselt a smink:)

Zoé, Barbie és a Pegazus

Egyszer- még fénykoromban- azt hallottam valahol, valakitől, hogy a Barbie baba mennyire nem jó játék, Rózsaszínvilágba "zsugorítja" a kislányokat. Akkor megfogadtam, hogy ha nekem lesz egy kislányom bizony nem kap Barbiet. Aztán teltek az évek, megszületett Zoé. Növögetett, játszott mindennel. Örömmel épített a duploból és a fakockákból, de órákig eljátszott egy vödör csipesszel is. Idetette, odarakta, összecsíptette, majd színek szerint választotta. Barbie eszembe sem jutott, nem hiányzott. Aztán egy alkalommal, az egyik családtag beállított vele. Hosszú haja kanyargott a vállán, karcsú termetén, egy baromi jó ruha, és persze a tökéletes smink. Ajándék lónak ne nézd a fogát. Tehát mosolyogtam, segítettem kinyitni a dobozból. Zoé nagyon örült, és mindenkinek mutogatta, hogy micsoda babája van. A felnőttek meg "jujjoztak", röpködtek, hogy mennyire szép, azta mindenit....stb. Én meg egy ott ragadt mosollyal nyugtáztam a látottakat, hallottakat. Este a buli után, betakartam jószagú lányomat,aki elégedetten horkolt. Szobájából kifelémenet megpillantottam Barbiet. Felkaptam, és leültem vele a fotelba. Gyűlölettel néztem, Ő meg kihívóan nézett vissza rám. Mit csináljak? Mi lesz az elveimmel? Barbie kajánul vigyorgott. Forgattam a kezemben, a ruha szabását próbáltam feltérképezni. És akkor bevillant agyamba gyermekkorom retró Barbieja. Fém csavarokkal volt összefogva a bokája, csuklója, könyöke. A haja csak a homloka elején volt megvarrva, úgyhogy egy enyhe mozdulatra is fellobbant a séró, láthatóvá téve Barbiem teljes kopaszságát. Egy rózsaszín overall volt rajta. Nagymamám vette a S K Á L Á-ban. Mennyire örültem neki! Minden osztálytársam megfogdosta, nézegette, és mindenki ilyet akart. Imádtam, ruhákat gyártottunk, táskákat, sapit. Mindenki hozta a sajátját, egyszerre többen játszottunk "barátnőset", felpróbáltuk a másik ruháit. Kedves emlékek szakadtak fel, és már mosolyogva néztem Barbiet. Hát- mondtam neki- ám legyen, és Barbie elégedetten hallgatta döntésemet. Mert nem emlékszem, hogy bármelyikőnk is ott ragadt volna a ragacsos rózsaszínvilágba. Barbie tehát maradt, sőt kapott egy-két barátnőt is. Azt hiszem jó helyre került, mert van háza, autója és több lova is, tehát teljes egzisztenciát teremtett magának. Időnként kolléganői filmet forgatnak, ezt a lányommal mindig az épp aktuális kedvenccel megnézik a Minimaxon. Így került képbe a Pegazus. Az összes tévécsatornából Pegazus nézett Ránk nagy szempilláival, gyönyörű szárnyaival. És Zoé rajzolt a Jézuskának, hogy Ő annyira, de annyira Pegazust szeretne kapni. Jézuska pedig nyakába vette a várost és szomorúan konstatálta, hogy Pegazus nincs sehol. Széttárt karokba, és "nemtudomokba" ütközött. Ekkor riasztottuk a rokonokat, hogy azonnal!!!!!!! És senki nem kapott. Ilyenkor nagyon szarul érzi ám magát az ember, mert ugye ott a rajz, és nem az lesz a fa alatt. ( Itt idézném fel kedves barátnőm lányát. Még a kórházból Való az ismeretség, együtt szültük a lányainkat két nap különbséggel.Tehát, megkérdeztem Esztert, hogy "és mit rajzolsz a Jézuskának? " Semmit- jött a felelet. "Miért?" kérdeztem. Mert sose hozza azt amit rajzolok. ) A fülemben csengtek a szavai. És átkoztam mindenkit akinek köze volt Pegazushoz, hogy miért teszik ezt a gyerekekkel, hogy olyat reklámoznak, ami már hónapok óta hiánycikk. Ugye nem mondok újat, hogy engem megint jobban megviselt a dolog. Zoé meg sem említette Pegazust, örömmel ölelte a szintén a sorozatban lévő kis unikornisféleséget. Elégedett volt. Mi is. És még aznap felcipelt mindent a szobájába és majdnem mindennel együtt aludt, mint mindig, ha valami újat kap.
Aztán eljött a farsang, és a lányom Unikornisnak akart öltözni. És megcsináltam természetesen. Máté oroszlán, Ő megörökölte Zoétól a jelmezt. Először Máténál volt a buli. Mindenki beöltözött. Három kislány tündérnek. Később derült ki, hogy Farytopia-ás Barbienak öltöztek. Hiába. Kinek a Barbie, kinek a Pegazus, akarom mondani Unikornis. Viszont az osztályban Ő volt az egyetlen és természetesen leggyönyörűbb rózsaszín lovacska.
Ezen a képen indulásra készen, félig Unikornisnak öltözve.

2006. február 19., vasárnap

Jól vagyunk

Nem is tudom mit írjak. Net még mindig nincs. Időnként hiányzik. Szinte már észre sem veszem. Akkor tünt fel a legjobban a hiánya, amikor januárban a szülinapomra megkaptam a naplómat nyomtatásban. Bizony! Nem akartam hinni a szememnek. Gyönyörű rendezett sorokban ott állt lefűzve a fotókkal, hozzászólásokkal. Anyukám 1 hétig éjszakába menően másolt, nyomtatott, fűzött.Az eredmény csodálatos. Na akkor éreztem a net hiányát, hogy mennyi mindent nem írtam le. A Karácsony, az első hó, téli szünet, születésnapok, negyedéves értékelés a suliban, majd a féléves, farsang, és persze a legkisebb növekedése. Mert egy pillanatra nem hagyja, hogy megfeledkezzem róla. Harmadik gyerekhez méltón, Ő is szót akar kapni, elvárja, hogy a testvérei beénekeljenek Neki, hogy hallgatózzanak, hogy simogassák, vagy épp az Ő kizárólagos zenélőjét nyomják oda a hasamhoz, hogy jól és tisztán hallja. Ilyenkor elégedetten elnyúlik, majd kopogtat, ha csend lesz: hahó, mégegyszer!
Ezer százalékra mondják, hogy kislány. Nálunk meg gyarapodnak a rózsaszín kisruhák, mert valamiért a lányos dolgok szinte csak rózsaszínben kaphatók. Egy kicsit félek a szüléstől, a harmadiknál én is megtudtam, hogy milyen is ez az érzés. Érdekes a többieknél semmi ilyen félelem érzésem nem volt. Van aki mosolyog, van aki biztat, hogy minden rendben lesz, ne izguljak. A kis pici is nyugtat, hogy úgy fog minden zajlani mint a karikacsapás. Ezt titkosan kettesben szoktuk megbeszélni, általában este. Vagy a kádban vagy már az ágyban fekve. A szülés időpontja meg csak közeledik, és mégis olyan távoli. Március 29.-e. Valószínűleg hamarabb fog jönni, mert a harmadik babák mamája nem tud annyit pihizni mint amennyit "kéne".
Szóval jól vagyunk. Édes, türelmetlen várakozásban telnek a napok.:)


U.I.:Köszönöm azoknak, akik nem felejtettek el minket, én is sokat gondolok Rátok!
Ha egyszer lesz netünk akkor a "nahát"-ot is leírom;)
Puszi mindenkinek!