2006. március 22., szerda

Máté szemével

Először is köszönöm a hsz-ket. Én is szívesen elolvasom a Ti Naplóitokat. Nem biztos, hogy írok is bele, de tudjátok, hogy már többeket beazonosítottam és olvasgatok. Csak hát már eléggé fáj a hátam, úgyhogy nem vagyok valami sokat. Azért jöttem vissza, mert az előbb elfelejtettem írni, hogy a lepkét a Zoé rajzolta a hasamra. Aztán eszembe jutott, hogy Máté is rajzolt, tehát azt is feltétlenül meg kell mutatnom. Többek között rárajzolta a kis húgát is. Az a lopótökféle izé az :) Íme tehát Máté absztraktja:

Mindenórás

Már a célegyenesben vagyok illetve vagyunk a Picurkával. Mindenórás - mondta a dokim. Boldog izgalom töltötte el a szívemet. Büszke voltam magamra, amikor megdicsért, hogy mennyire jól viseltem a terhességem és ahhoz képest, hogy a harmadik babát várom, mindenben javítottam a statisztikát. Hisz csak most a 38. héten nyílt egy ujjnyira a méhszáj és általában ilyenkor már kint vannak a picik. De ez nem rajtam múlott - mondtam, Ő meg válaszolt, van benne igazság, de stramm szervezete van! Elég jól van összerakva. És akkor büszke lettem a szervezetemre:) MINDENÓRÁS - azóta csak ez lebeg a szemem előtt. Így kellek, így fekszem. Gyorsan kiolvastam a Harry Pottert, átnéztem a bőröndömet, hogy minden benne van-e ami kell nekem és a kis Picurunknak. Ő meg lustán nyújtózkodik, furcsa dombokat alkot a hasamon, mi meg vigyorogva találgatjuk, hogy vajon mit nyomott ki? A lába egy részét? Popsiját? És tapogatjuk. Ő meg nem mozdul, nem húzza vissza semmijét. Sőt! Ráfeszít. Ha meghallja a testvérei hangját visszaszól, hogy hallja ám! Tegnap Máté rárakta a fülhallgatót a hasamra és Halász Judittal énekelte Neki, hogy vannak még rossz gyerekek és vacak legyen, túl a Maszathegyen vagy valami ilyesmi. Ő meg hallgatta, hálás közönség. Mindennap úgy kellek, hogy ma éjjel sem szültem és annyira hihetetlen, hogy fogok, hogy ilyenkor megtapogatom a hasam, hogy tényleg terhes vagyok? Már megbeszéltem a gyerekekkel, hogy bejönnek majd meglátogatni a kórházba és örömmel hallották, hogy már akkor megsimogathatják, kezükbe vehetik kistestvérüket. De addig is a hasamat csókolgatják reggel, délben, este: Jó reggelt Napsi. Hogy vagy Napsi? Jó éjszakát Napsi! És etetnek: ezt küld Le Napsinak:) És leküldöm, mert már háromfelé osztják a túró rudit, kekszet, almát, sütit. Egy pillanatra sem feledkeznek meg Róla. A legváratlanabb pillanatban toppannak elém. Zoé csak egy simire, hogy jajj biztos nagyon szép lesz, (egészséges legyen gondolom ilyenkor magamban) mint Máté meg én és biztos ránk fog hasonlítani. Biztosan mondom ilyenkor. És találgatunk, hogy vajon kék szeme lesz mint az Apukájuknak? Vagy barna mint nekem és Nekik? Máté meg odanyomja arcát a hasamba és megszólal:
- Pista bácsi fát fűrésszel, eldolgozgat a fűrésszel.
Aztán elégedetten nézi, hogy a baba hullámot ver a hasamon, nevet, megsimogatja:
-Mozogott. - Aztán tovább megy a dolgára. És eszembe jut, hogy amikor Mátét vártuk akkor Zoé kedvence az Itt a farsang áll a bál volt, ezt énekelte mindig Neki. És amikor otthon először sírt Máté, Zoé dalra fakadt, Itt a farsang... és Máté megrökönyödött, majd elhallgatott. Innentől kezdve bárhol sírt, Zoé rázendített. Most lelki szemeim előtt látom, hogy fogja Pista bácsival vagy Halász Judit valamelyik dalával vigasztalni a legkisebbett.
-Tudod, hogy Te leszel az egyik nagy testvére a picinek?
- Tényleg? -kerekedett el Máté szeme. - És majd megmutathatok Neki mindent?- Persze válaszolom- de Zoénak is engedni kell. -Jó. - hangzik a felelet. És már beosztják, hogy mikor ki fogja krémezni a popsiját és majd segítenek fürdetni. Én meg mosolygok, jajj nem tudjátok mi vár Rátok és többször hangoztatom, hogy sokat fog sírni. Zoé gond nélkül válaszol: - persze mert még kicsi lesz. - Iden!- Mondja Máté -, mert nem tud majd beszélni. - értésemre adva ezzel, hogy tudják, nem kell parázni, már elcsépelt amit mondok... Akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk, minden elrendezve. Anya is itt van már, kiköltözött. Ő hordja viszi a gyerekeket, Apuval egyetemben. Zoli dolgozhat nyugodtan, fél hétre jár, ha szerencséjük van felvesz mindenkit fél öt körül és kocsival jönnek haza. Nekem meg csak pihennem kell. Többen felajánlották, hogy bármi van szóljak, bevisznek a kórházba. Ugyanis ahogy érzek valamit indulni kell, mert állítólag a harmadik babánál sosem lehet tudni. És anyósom arról mesél, hogy tegnap éjjel 11-kor felhívta valaki, Ő meg azonnal belekérdezett a telefonba, hogy szültök? És Anya, hogy a huga fél háromkor éjszaka véletlenül felhívta és alig bírt visszaaludni a szívdobogástól, mert ugye Ő is azt gondolta, hogy indulunk, Neki meg jönnie kell. Mindenki izgul, köztük a szemközti szomszéd is, aki szintén ugrásra készen áll, ha valami van. És viccelődünk, hogy ha egy zihált, őrült kinézetű nő áll a kapuban, esetleg ömlik belőle a Niagara, na az én leszek és siessünk. Tehát mindenki izgul. Én meg mosolygok és jól esik az aggodalmuk, egyáltalán nem terhes. Azt hiszem nem tudják, hogy én meg azon izgulok, hogy Zoli pont itthon legyen, illetve itt legyen a közelben. Azon már meg sem lepődöm, hogy pont most dolgozik pár kilóméterre tőlem, nem több tízre, húszra. A sors megoldotta - mondaná Anyukám. Meg és remélem azt is megoldja, hogy a harmadik babánk születésénél is ott legyen az Apukájuk. Én azt gondoltam, hogy tegnap vagy ma érkezik, Zoli Vasárnapra tippel, Zoé 24.-ét mondja. 29 a kiírt időpont, de akár rá is húzhatunk, ugyanugy mint Zoé és Máté. Mindenórás vagyok. Minden készen áll, minden el van intézve, már csak Te hiányzol! Nagyon várunk! Mikor jösz?

Barátok

Nem rég még Andrisról írtam, Zoé ovis szerelméről. Időnként még emlegeti. Egymás nyakába borulnak ha az oviban összetalálkoznak amikor a kistesókat szedjük össze. Ilyenkor mindkettő teljesen kezelhetetlen, produkálják magukat egymás és mi előttünk. Aztán hazamegyünk és Zoé Tomiról beszél, hogy ma megint együtt játszottak az udvaron és a többi fiú vigyorogva énekelte a nászinduló elejét: Dám dám dádám:) És akkor Ők csak nevettek, majd megkergették Őket. (azt el is felejtettem megkérdezni, hogy ezt honnan tudják, hogy a nászinduló?) Közben Jani is Vele akart játszani, aki teljesen bele van esve a lányomba, de a biztonság kedvéért, még 4 lánynak udvarol. Ők egyöntetűen állítják, hogy Zoé a főszerelme, hisz csak Ő kapott ajándékot: egy vérvörös Rúzst(:)), egy BÉKE feliratú karkötőt. És megy a levelezés. Jani megírta Zoénak, hogy ZOÉ AKARJA ŐT megcsókolni, és nem mondjuk Jani Őt. Zoé csak rötyög, és válaszleveleket ír, hogy ez nem így van, ugyanakkor odarajzol egy szívet amit gondosan átlő egy nyíllal.
-Anya Ő csak a barátom!- aztán még odakanyarít egy szárnyas, mosolygós szívet is. Majd elmeséli, hogy gyűrűt akar venni Neki Jani. Én meg megpróbálok a lelkére beszélni, hogy azért ez nem így van, de Ő elhárítja aggodalmam, mert Ő meg matricát, meg rajzokat ajándékoz Neki. És mesél a többi lányról akik egy másodikos fiúba, Robiba szerelmesek és mindenki Vele akar játszani, és milyen jó, hogy Tomi csak Vele.
-Neked nem tetszik Robi?
-Ááááá, Tomi sokkal szebb meg aranyosabb.
Amit alá is írok, mert hosszú fekete szempilláival igazi orkánt kever ha pislant egyet, óriási fekete szeme, dacos szája igen jóképűvé varázsolja. A nyílt napon végigpásztáztam a felhozatalt. Nem lesz könnyű. Se nekünk lányos anyáknak, se a fiús anyáknak. Egytől-egyig ízig vérig pasik és ízig vérig nőcik ülnek az első osztályos padokban. Jesszusom! Mi vár még rám/ránk, hisz csak 7 éves?
Csatolom Zoé egyik szerelmeslevelét, amit Janinak írt. A szöveg a következő amit ugyan úgy tolmácsolok, ahogy Ő írta:

Kedves Jani itt nincs szerelem úgyhógy megnelásam hógy szerelmes, vag belem.

Utána még odabiggyesztette, hogy:

De azér lehetünk barátok.

Persze, miért ne? Hisz már most azok:)

2006. március 17., péntek

"Temposzpá" és "Lájzlá Bonitá"

Zoli és én mindenevők vagyunk zeneileg. Az Abba-tól az Ice-T keresztül a Prodigy-n át a Yello-ig mindent meghallgatunk. Persze van komolyzenénk is. Amit mi hallgatunk hallgatják a gyerekek is. Tedd be a temposzpáááááááát. Mondogatják kórusban. Nem tudjátok mi az?:)
Ez a Madonna legújabb számában a Hung up-ban hangzik el. Így értik és mi is így emlegetjük. És biztos unalmas, hogy mindig emlegetem a saját gyerekkoromat, de eszembe jutott Lájzlá Bonitá. Álltunk az udvaron és üvöltöttük torkunk szakadtából Madonna La Isla Bonita című számát, vagy a falnak dőlve egyik lábunk a falon George Michael-lé változtunk és ezerrel pengettük a levegőgitárt és énekeltük a Faith. Elnézem a gyerekeimet, akik ha meghallják valamelyik zenecsatornán a Hung Up-to rohannak nézni. Zoé próbálja utánozni a kicsavart jógaelemeket. Máté csak magában lötyög vagy a fenekén pörög, ahogy a srác a klipben. Time goes by so slowly - Oly lassan telik az idő dúdolom Madonnával, és én is riszálok. Lassan? Hisz nemrég még én/mi értelmeztük félre Lájzlá Bonitát és a többieket és most az én kisfiam üvölt torkaszakadtából, hogy TEMPOSZPÁ!!! Szu szuli felel Neki Zoé. A 4 és 7 éves, akik tegnap születtek. Tegnap néztek rám először. Tegnap éreztem először, hogy szeretnek. Tegnap nyugodtak meg először a karjaimban és tegnap volt amikor egy új érzés kerített hatalmába ami szerint mindig Ők lesznek a legfontosabbak, értük mindig,mindent megteszek! És most bármelyik nap bármelyik órában, bármelyik percben megszülethet a kistestvérük, aki először néz majd rám és először nyugszik meg karjaimban. Az érzés, hogy érte is mindent megtegyek csak erősödni fog, több ezerszeresére nő és osztódik köztük. Nézem Őket és Ők csak nevetnek egymásra. TEMPOSZPÁ SZU SZULI. Most nagyon jóban vannak, nem ölik egymást.Time goes by so slowly - Oly lassan telik az idő , dehogyis, elképesztően gyorsan és én csak kapkodom a fejemet..........

2006. március 14., kedd

Máté az oroszlán

Máté- mint már írtam, oroszlán akart lenni. Ami így nem teljesen igaz. Nagy piros dinóvá szeretett volna válni. El is képzeltem, hogy, hogy fogom megalkotni a jelmezét. Aztán egyszerűen nem volt kedvem megcsinálni. Ha hazaértem a suliból meg az oviból, egyből lefeküdtem, leültem. Nagyon fáradt voltam, örültem, hogy magam vagyok és befelé is tudok figyelni egy picit. Ekkor jutott eszembe Zoé oroszlánjelmeze. Megkérdeztem Mátétól, hogy jó lesz-e az és azt válaszolta, hogy igen. Így csak a Zozi jelmezével kellett foglalkoznom, de a mai napig borzasztó lelkiismeretfurdalásom van, hogy a kisfiamnak nem teljesítettem a vágyát. Még rosszabbul esett, hogy nem Ő volt az egyetlen oroszlán, hanem egy másik kisfiú is abba a jelmezbe bújt. Ráadásul pont az akit nem nagyon kedvelek. Ártatlan arcocskája egy valódi kis rosszaságot takar, és nagyon ügyesen vezeti meg a felnőtteket. Na de nem erről akarok írni. Szóval eddig mindig sikerült olyan jelmezt kitalálnunk, amiből nem volt több. És persze piros dinó egy darab sem volt. Máté nem igazán érezte jól magát a sörényt is csak az öltözőben volt hajlandó felvenni, aztán többet nem. Elszontyolódtam. Aztán ahogy a többi gyerek oldódott, úgy oldódott Máté is. Volt kedve táncolni, játszani. ügyelt rám, hogy ne éhezzek, hordta nekem a pogácsákat és a fánkokat. Amikor megérkezett a Kolompos együttes teljes odaadással vetette magát a forgatagba, utánozta a nagyok mozdulatait és teli szájjal vigyorgott. Én meg könnyekkel a szememben néztem. Néztem, hogy milyen ügyes, milyen kicsike, de mennyivel "más" mint a csoporttársai, és sajnáltam, hogy nincs kameránk, hogy felvegyem, hogy lássák, milyen nagyfiú a többiekhez képest. Mert sajnos a mi családunkban vannak olyanok akik úgy gondolják, hogy egy 4 éves kisfiú az ne sírjon, mert a fiúk azok nem szoktak, ne ugráljon, mert elkopik a kő, agyon szekálják ha valamiért nyafog, mert igen Ő is szokott, csak amíg én természetesnek tartom addig mások a fejemhez vágják, hogy elkényeztetem a fiamat, akinek nem voltam képes megvarrni a dinójelmezt, pedig arra vágyott.
És ijesztgetik, hogy majd sírhat nyugodtan ha megszületik a kistestvére, én majd nem fogok Vele foglalkozni. És hiába próbáltunk beszélni az illető(kel)vel, azt a választ kaptuk, hogy "Miért? Nem így lesz?" és, hogy én vagyok a hibás, mert miért fújom meg a kanalában az ételt ha megkér, Ő már nagyfiú, fújja meg magának. Miért játszok vele kisbabásat ha olyat akar, ezzel csak elrontom. Miért vigasztalom ha sír, ezzel is csak elrontom. Én meg tehetetlennek érzem magam, mert egy ilyen embernek/embereknek hiába is mondunk valamit a jelen példa is mutatja, hogy semmit nem ér.
Pár hónapja kaptam egy olyan kérdést, hogy mit szeretnék elérni 20 év múlva. Olyanokat válaszoltam, hogy ki legyen fizetve a házunk, boldogok legyünk, és elismerjék a munkámat, hogy milyen nagyszerű gyerekeket neveltem. Hát azt hiszem az ilyenektől soha nem fogok elismerést kapni. Ami meg a legszörnyűbb, hogy nem is értem miért várom el tőlük......
Tehát morzsolgattam a könnyeimet. és néztem a kis oroszlánomat, aki oroszláni bátorsággal tartja magát, állja az atrocitásokat.
Kisfiam, ne haragudj, hogy nem varrtam meg a jelmezed! Nagyon sajnálom, és sajnálni is fogom mindig!!!!! Szeretlek!

Teljes pompájában

Itt ugyan már egy kissé megviselt a smink:)

Zoé, Barbie és a Pegazus

Egyszer- még fénykoromban- azt hallottam valahol, valakitől, hogy a Barbie baba mennyire nem jó játék, Rózsaszínvilágba "zsugorítja" a kislányokat. Akkor megfogadtam, hogy ha nekem lesz egy kislányom bizony nem kap Barbiet. Aztán teltek az évek, megszületett Zoé. Növögetett, játszott mindennel. Örömmel épített a duploból és a fakockákból, de órákig eljátszott egy vödör csipesszel is. Idetette, odarakta, összecsíptette, majd színek szerint választotta. Barbie eszembe sem jutott, nem hiányzott. Aztán egy alkalommal, az egyik családtag beállított vele. Hosszú haja kanyargott a vállán, karcsú termetén, egy baromi jó ruha, és persze a tökéletes smink. Ajándék lónak ne nézd a fogát. Tehát mosolyogtam, segítettem kinyitni a dobozból. Zoé nagyon örült, és mindenkinek mutogatta, hogy micsoda babája van. A felnőttek meg "jujjoztak", röpködtek, hogy mennyire szép, azta mindenit....stb. Én meg egy ott ragadt mosollyal nyugtáztam a látottakat, hallottakat. Este a buli után, betakartam jószagú lányomat,aki elégedetten horkolt. Szobájából kifelémenet megpillantottam Barbiet. Felkaptam, és leültem vele a fotelba. Gyűlölettel néztem, Ő meg kihívóan nézett vissza rám. Mit csináljak? Mi lesz az elveimmel? Barbie kajánul vigyorgott. Forgattam a kezemben, a ruha szabását próbáltam feltérképezni. És akkor bevillant agyamba gyermekkorom retró Barbieja. Fém csavarokkal volt összefogva a bokája, csuklója, könyöke. A haja csak a homloka elején volt megvarrva, úgyhogy egy enyhe mozdulatra is fellobbant a séró, láthatóvá téve Barbiem teljes kopaszságát. Egy rózsaszín overall volt rajta. Nagymamám vette a S K Á L Á-ban. Mennyire örültem neki! Minden osztálytársam megfogdosta, nézegette, és mindenki ilyet akart. Imádtam, ruhákat gyártottunk, táskákat, sapit. Mindenki hozta a sajátját, egyszerre többen játszottunk "barátnőset", felpróbáltuk a másik ruháit. Kedves emlékek szakadtak fel, és már mosolyogva néztem Barbiet. Hát- mondtam neki- ám legyen, és Barbie elégedetten hallgatta döntésemet. Mert nem emlékszem, hogy bármelyikőnk is ott ragadt volna a ragacsos rózsaszínvilágba. Barbie tehát maradt, sőt kapott egy-két barátnőt is. Azt hiszem jó helyre került, mert van háza, autója és több lova is, tehát teljes egzisztenciát teremtett magának. Időnként kolléganői filmet forgatnak, ezt a lányommal mindig az épp aktuális kedvenccel megnézik a Minimaxon. Így került képbe a Pegazus. Az összes tévécsatornából Pegazus nézett Ránk nagy szempilláival, gyönyörű szárnyaival. És Zoé rajzolt a Jézuskának, hogy Ő annyira, de annyira Pegazust szeretne kapni. Jézuska pedig nyakába vette a várost és szomorúan konstatálta, hogy Pegazus nincs sehol. Széttárt karokba, és "nemtudomokba" ütközött. Ekkor riasztottuk a rokonokat, hogy azonnal!!!!!!! És senki nem kapott. Ilyenkor nagyon szarul érzi ám magát az ember, mert ugye ott a rajz, és nem az lesz a fa alatt. ( Itt idézném fel kedves barátnőm lányát. Még a kórházból Való az ismeretség, együtt szültük a lányainkat két nap különbséggel.Tehát, megkérdeztem Esztert, hogy "és mit rajzolsz a Jézuskának? " Semmit- jött a felelet. "Miért?" kérdeztem. Mert sose hozza azt amit rajzolok. ) A fülemben csengtek a szavai. És átkoztam mindenkit akinek köze volt Pegazushoz, hogy miért teszik ezt a gyerekekkel, hogy olyat reklámoznak, ami már hónapok óta hiánycikk. Ugye nem mondok újat, hogy engem megint jobban megviselt a dolog. Zoé meg sem említette Pegazust, örömmel ölelte a szintén a sorozatban lévő kis unikornisféleséget. Elégedett volt. Mi is. És még aznap felcipelt mindent a szobájába és majdnem mindennel együtt aludt, mint mindig, ha valami újat kap.
Aztán eljött a farsang, és a lányom Unikornisnak akart öltözni. És megcsináltam természetesen. Máté oroszlán, Ő megörökölte Zoétól a jelmezt. Először Máténál volt a buli. Mindenki beöltözött. Három kislány tündérnek. Később derült ki, hogy Farytopia-ás Barbienak öltöztek. Hiába. Kinek a Barbie, kinek a Pegazus, akarom mondani Unikornis. Viszont az osztályban Ő volt az egyetlen és természetesen leggyönyörűbb rózsaszín lovacska.
Ezen a képen indulásra készen, félig Unikornisnak öltözve.