2006. május 31., szerda

A Naplózásról

Az egyik naplóban olvastam, hogy az egyik hozzászóló azt kérdezi a naplóírótól, hogy mi lesz a toplistás helyezésével, ha ilyen ritkán ír? Akkor elgondolkoztam, hogy vajon ezért írja az ember a naplóját, hogy toplistás legyen? Gondolom mindenki azt válaszolja, hogy NEM. És ezt válaszolom én is, hisz elmondhatom, hogy voltam azon a listán negyedik. Nem mondom, hogy nem legyezgette a hiúságomat, hogy ennyien olvassák a "kalandjainkat". Sőt! De ha ezen múlna akkor már rég nem írnám, mert ugye amíg nem volt netünk lecsúsztam a listáról. Szóval kijelenthetem, hogy a gyerekek miatt és magam miatt írom a naplónkat. Annak idején így is kezdtem el, ez volt az első bejegyzésem:

"Ez a Napló Róluk szól. Róluk nekünk. Nekik tőlem. A Családunkról."

Már most csodálkozva olvasom a bejegyzéseket és csodálkozom, mert sok mindenre nem emlékszem már most. Furcsa, lassan két éve naplózom itt a babaszobán. Annyi minden történt és annyi mindent nem írtam le. Amikor gyerekfejjel írtam a naplómat sokszor ennyi volt a bejegyzés:

"Ma nem történt semmi"

És slussz. Pedig biztos volt valami. Ma is annyi minden történt velem/velünk pedig csak 13:00 van. Reggel bosszankodtam egy sort. Ez nem igaz, baromira ideges voltam, mert nem adták át a helyet a buszon. Zoziék le tudtak ülni, én meg a fejük felett álltam, nyakamban a picivel. És ilyenkor mindenki kinéz az ablakon. Struccpolitika. Ha nem látnak, akkor nem létezem.... Tehát vittem a gyerekeket isibe, oviba. Aztán önkormányzat, utána bank. Babakötvény tulajdonos lett Napsi. Utána végignéztem Szilvit (akivel gipszezni szoktunk:) )ahogy bevásáról a piacon az ovis ballagásra. Ezután pedig beültünk a mekibe. Nyami:)
Szóval jó naplót írni és nem a helyezés miatt, hanem a gyerekek miatt, Mi miattunk és azok az emberek miatt akik itt hagyják a névjegyüket, hogy tetszik Nekik. Nem szólva arról az általános iskolai barátnőmről, aki az iwiw-en talát meg és írta, hogy egyhuzamban végigolvasta és végigbőgte a naplót és emlékszik a Barbie babámra:) Olyan jó volt. És ilyenkor elfelejtkezem minden rosszról. Elfelejtkezem a valószínűleg a szülés utáni depimnek köszönhető ( eddig egyszer sem volt depim, ill Máténál egy féltés, óvás de az tök jó volt ehez képest) halálfélelmemről. Ez abban nyílvánul meg, hogy egyszer csak azt hiszem, hogy mindjárt meghalok és én még nem akarok, mert mi lesz a gyerekekkel, nem akarom, hogy nélkülem nőjenek fel, mert az milyen rossz lenne. Mert látni szeretném Őket a ballagásukon, az első randi előtt, az eskűvőjükön, az első szendvics készítésükkor, Bármikor!!!!! És elfelejtekezem a lelkiismeretfurdalásokról, hogy van aki nem látta Napsit és ugy ment el közülünk 50 évesen. Mert azt gondoltuk, hogy bőven van időnk mindenre. Ráérünk. Tehát ezért is fontos ez a Napló. Arra szakítunk időt amire Mi akarunk. Mert nem lehet fontosabb egy mosgatás mondjuk pont a naplóírásnál, vagy egy látogatásnál vagy egy összebújásnál valamelyik icurapicurkánknál. Mert mi marad majd nekünk? Emlékszünk milyen jókat mosogattunk? Senki nem tud visszahozni egy érintést, illatot, mosolyt. És nem kiabálnék, nem veszekednék, nem vitatkoznék. Apu mondta egyszer, hogy milyen jó lenne a vitákat berakni egy konzervdobozba. Tehát amikor ugy érzi az ember, hogy veszekedne, ahelyett gyorsan belezárja a vitát egy dobozba. Aztán előszednénk ezt a dobozt, kinyitnánk de már nem veszekednénk, hanem ezzel az idővel, amit bezártunk valami egész mást csinálnánk, valami kellemeset. Én pedig ezeket a finom dolgokat eltenném. Elraknám ezeket a pillanatokat befőtnek, hogy bármikor újra éljem, érezzem az érintéseket, illatokat amikor csak akarom. Olyan heripotteres merengő féleség.
Szóval Carpe Diem!
"Élvezd a percet,
Most kell, hogy elvedd, tiéd az élet.
Használd, míg nem késő,
Ne mondd, hogy nincs idő, hiába kéred!"

2006. május 29., hétfő

Pöttyös Panni és Pali

Gyerekkoromban a kedvenc mesém volt a Pöttyös Panni. Nagymamámmal sokat játszottam Pannisat. Én is átalakultam olykor Pannikává.
- Most nem az Evike van itt hanem a Pannika.
De sose gondoltam, hogy egyszer lesz saját Pannim. Bizony, nekem saját Pöttyös Pannim volt. Szegénykém bepuszilta a Bárányhímlőt. Rá másfélhétre Máté is megkapta. A pici nem, védi az anyatej. Borzasztó nehezen bírták, főleg Zoé. Mindent próbáltam, csak, hogy eltereljem a figyelmét. Együtt feküdtünk az ágyunkban. Meséltem (többek közt a Pöttyös Pannit, amikor elkapta Ő is a himlőt), társasjátékoztam Vele. Szenvedett. Hintőporoztunk reggel, délben, este, éjszaka. Ő Vizsgálgatta az arcát a tükörben. Tesom amikor átjött mindig mondta Neki, hogy :
- A Pöttyös az igazi!
Ilyenkor mosolygott. Lázas volt végig. Nem is gondoltam, hogy ennyire rossz egy himlő. Én abszolút nem emlékszem rá. A legfurcsáb az volt, hogy Zoé több órán keresztül is képes volt csenben maradni. Olykor sírdogált.
Máté, Pöttyös Pali, rettentően nehezen viselte az elején. Egésznapos program volt Napsi mellé. Színeztünk, meséltünk, vonatoztunk. Két nap egymás után Sütit Sütöttünk. Kis kezével keverte a krémet az óriási tálban. Olyan aprónak tünt. Ilyenkor elfelejtkezett a viszketésekről. Anyásabb volt mint eddig bármikor. Nehezen viselte, hogy nem mehet a napra. Ma végre mehetett oviba. Ott meg olyan sírást rendezett, hogy fájt otthagyni:(
A himlő miatt lemaradtunk Máté első anyáknapi műsoráról. Most reggel kaptam meg az ajándékot. A kis keze lenyomatát, szépen kifestve és egy kazettát a verstudományáról.:) jajj kis picurkáim. De szeretlek benneteket!:)

2006. május 28., vasárnap

Ők


Köszönöm Nektek, hogy engem választotattok Anyucinak. Igyekszem megfelelni. Szeretlek Benneteket!!!! Boldog Gyereknapot!!!!:)

Bródy János : A fiam meg a lányom

A fiam meg a lányom
Játszanak az ágyon,
Ahol én és a párom
Kigondoltuk, hogy így lesz.

A fiam meg a lányom
Civakodnak az ágyon,
S hiába magyarázom,
Hogy késő van már, aludni kell.

Amikor még terveztük
Ezt a csodálatos jövőt,
Álmunkba' se képzeltük,
Hogy ilyen cirkusz lesz majd
Minden este lefekvés előtt.

A fiam meg a lányom
Verekednek az ágyon,
S hiába várom,
Hogy köztük béke legyen.

A fiam meg a lányom
Ugrálnak az ágyon,
S kiabál a párom,
Hogy ebből elég legyen.

A fiam meg a lányom
Mesét hallgat az ágyon,
S lassan az álom
Jótékony karjába zár.

- Apu, ne aludj, léccives mesélj még!

A fiam meg a lányom
Kitartanak az ágyon,
Akárhogy csinálom,
Ez most már mindig így lesz.

A fiam meg a lányom,
Nem rózsaszín álom,
Ketten az ágyon,
Hárman az ágyon,
Négyen az ágyon,
A fiam meg a lányom,
Én és a párom,
Valóság, nem álom.
A fiam meg a lányom.

2006. május 11., csütörtök

Téves riasztás

Ma éjjel beriasztott a légzésfigyelő. Borzalmas volt. Rohantam a kiságyhoz ahol az én picilányom összegömbölyödve feküdt. Elkezdtem rázni, erre Ő lustán nyújtozkodott, ásítozott. Ott remegtem mint a nyárfalevél. Nem bírtam mozdulni. Senkinek nem kívánom, hogy keresztülmenjen egy ilyenen. Ez az érzés még most is bennem fészkel. Nem merem egy pillanatra sem magára hagyni a kis picurkámat. Mivel teljesen az ágy oldalára volt "felmászva", valószínűleg lelógott a figyelőről. Mikor csillapodott remegésem, kivettem a kiságyból és magunk közé vettem. Egész éjjel hallgattam a kis szuszogását. Ahogy a hasamon feküdt teljesen megnyugtatott és valahogy én is álomba szenderültem. Arra ébredtem, hogy jóízüen lakmározik. Mert ilyet is tudok, félálomban a megfelelő oldalra rakom, cicit bontok, szájba segítek :)

2006. május 9., kedd

Összefoglaló


Gondoltam leírom a szülésemet de igazságtalan lenne a többiekkel szemben, hisz azokat sem írtam le ide a naplóba. A lényeg, hogy alig pár óra alatt meg lett a kis újonc. Azért zárójelben megjegyzem, hogy 10 órakor még simán beszélgettem, nevetgéltem fájás alatt és 13:28-kor bújt ki. Nála is megvártuk, hogy ne pulzáljon a köldökzsinór és csak ez után vágta el a büszke Apuci. Semmi varrat, semmi rossz emlék de köszönöm, többször nem szeretnék szülni. :) Amíg bent voltam a kórházban és vártam, hogy végre beinduljon a szülés, minden egyes nappal úgy éreztem, hogy nem, hogy közelednék, hanem távolodom a szüléstől. Irigykedve néztem a kismamákat akik a fájdalmukon felülemelkedve egyenes derékkal tologatták a kisbabájukat. Már meg sem tudtam nézni a piciket. Egyedül érzetem magam, hiányoztak a gyerekek a párom. Szerencsére kétágyas szobába kerültem és szuper szobatársat fogtam ki.
Amikor először pillantottam meg Napsit a sehány éves kislány-ból a fekete hajú kisbaba képe villant az agyamba. Feküdt összegömbölyödve a lábam között és nézett, pislogott, kis keze az arca mellett pihent, szinte azt kérdezte, hogy na mi van? Ennyi volt? Még szótlanul tűrte, hogy csövet dugjanak a szájába, aztán következett az orra. Na ott szakadt el a cérna. Aztán végre magamhoz szoríthattam - a dokim azt mondta milyen kis mohó vagyok:)- néztem, simogattam és olyan jó volt. Zoli végig velünk volt. Bíztatott súgott, hogy hol tartunk. Nem is bírtam volna nélküle. Azt sajnálom, hogy amikor kibújt a picurka teljesen elfeledkeztem róla, pedig ilyenkor mindig összenéztünk. Most Ő ugyanúgy megpuszilt, állítólag viszonoztam de én csak a picit figyeltem, hogy mit művelnek vele. Aztán amikor a karomban feküdt együtt megállapítottuk, hogy tiszta Zozi. Utána elvitték fürdetni, Zoli meg követte. Legszívesebben mentem volna Velük, olyan egyedül lettem hirtelen. A fürdetés után szopizott. Amíg Zoli átrakta a másik cicimre iszonyatos ordítást rendezett, ízlett Neki a hami. És még akkor ott a szülőágyon bukott is. Szinte narancssárgát. Azóta is rengeteget szopizik. Innentől kezdve a napok röpültek. Egyszer csak ott volt Zoli, hogy mehetünk haza, most meg már 5 hetes. Zozi és Máté rajongással szeretik. Már mindketten megfürdették, ringatták. Főleg Máté nyomul nagyon. Állandóan fogni akarja. Ha sír rögtön visszapasszolja. Pedig az egyik illető szerint oda kell Rá figyelnünk, mert a kórházban látta, hogy Máté gyűlölettel néz a kishúgára. És még véletlenül se hagyjuk kettesben a picivel, mert bosszúból kinyomja a szemét. Hát ilyeneket is tudnak egyesek. Én hülye meg még azt hittem, hogy változás állt be. Mátéért izgul, hogy figyeljünk rá oda, hogy ne legyen féltékeny vagy ilyesmi. Szerencsére Zozi és Máté is jól kezelik a dolgokat. Nem féltékenyek, megértőek, segítenek. Csak a hangjukról feledkeznek meg mindig, bár Napsi azt hiszem már a hasamban hozzászokott a családi életünkhöz. Ha sírdogál felveszem, félkézzel tekerem a zenélőjét krrrrr, krrrrr, krrrrrr és erre elhallgat. Jobban tetszik Neki mint maga a dallam. E e e röff, röff, így sír a lelkecském :) Néha megtépi a saját haját, ordít mint a fábaszorult féreg, azt hiszi valaki bántja, én pánikolok, próbálom kihámozni az apró ujjacskák szorításából fekete tincseit, ami nem igen egyszerű. Ezért mindig tolmácsolom, hogy jajj ne húzd a hajadat kicsim, próbálom kiszabadítani a hajacskádat, csak, hogy tudja, intézkedem, ott vagyok :) Emlékszem, amikor Máté volt kicsi ugyanezt csinálta és akkor Zoé volt a hajkiszabadítókisiparos. És lelkesen tette is a dolgát, közben Ő is tolmácsolt: jajj, hát húzod a hajad. :) Szoktunk sétálni is. A többiekkel ellentétben Őt már most minden érdekli. Nézi a fák leveleinek játékát, ahogy suhognak a szellővel, nézi a drótokat, a háztetőket. És nézi az arcunkat, vigyorog majd véleményt mond: eeeeeeeee esetleg öööööööö. Néha még megijed ha hapcizunk, kis száját lebbigyeszti és felsír. Én meg rohanok kiveszem a kiságyból, a hordozóból vagy épp a babakocsiból. És még most is van aki rám szól, hogy ejjjjjjjjjj, hát harmadik gyereked öreglány! Hagy erősödjön a tüdeje- mert van aki ezt a marhaságot még elhiszi:D - vagy jajajj, nem szabad! Hagyni kell, tanulja meg, hogy nem vagy mindig Vele, vagy hűűűűű, elkényezteted, mi lesz veled? Mi lenne? Meg leszek :) Így csináltam Zoénál, így csináltam Máténál, és így csinálom Vele is. Mert miért kéne megtanulnia, hogy nem vagyok Vele? Én azt szeretném ha tudná, hogy mindig ott vagyok és leszek, ahogy az én Anyukám is velünk, és ahogy én is ott voltam a többieknél. Hogy tudja bármikor számíthat rám. És mosolygok és furcsállom, hogy vannak akik még a harmadik gyereknél is úgy érzik, hogy meg kell mondaniuk, hogy nekem mit kell tennem :) És csak mosolygok, nem érdekel mit mondanak, nekem így jó és tudom, hogy Nekik is jó így. :)
Ma reggeli ragyogása

2006. május 7., vasárnap

Anyucikám

Kedves Anyucikám!!!!!

Neharagudj rám, ha bármikor is megbántottalak! Talán azért van, mert belőled vagyok egy darab és ezért nagyon hasonlítunk egymásra, mindketten a saját akaratunkat akarjuk érvényesíteni. Soha nem akartalak bántani, nagyon Szeretlek!!!!!!! Amióta én is Anya vagyok, azóta tudom, hogy min mentél keresztül éveken át. Mennyit aggódtál, izgultál, virasztottál értem/értünk. Sosem értettem, hogy miért izgulsz ha diszkóba mentünk, miért vártál ébren, hogy egyben hazaértünk-e? Akkor talán még haragudtam is, mert ugy éreztem nem bízol bennem. Most már megértelek Anya!!!! Tudom mit éreztél és érzel még a mai napig. Fájó és egyben csodás dolog Anyának lenni. Amióta Anya vagyok egy perc nyugalmam nincs, mindig valamiért, valakiért izgulok, aggódom. Már most a frász kerülget, ha arra gondolok, hogy Zozi diszkóba fog járni vagy egyáltalán valahova egyedül, nélkülem megy majd el. Amióta Anya vagyok azóta tudom, hogy nem is vitted túlzásba a dolgokat. Végig gondoltam a gyerekkoromat és csodálkoztam, hogy el mertél engedni nyáron úszni egyedül tesomékkal a Körösre, télen meg korizni. Hogy félthettél! Éjszaka meg jöttünk a sötét kivilágítatlan úton. Hogy bírtad??? Most már értem, miért voltál ideges, ha 5 percet is késtünk. (azért az este 10 óra 17 évesen túlzás volt. :-D ;) Zoét 18 éves koráig sehova!!!!! Nem mintha az életkora változtatnai is bármin :-D ;-) ) Amióta Anya lettem azóta félek. Félek, hogy, hogy fogom én kezelni a dolgokat. Remélem Anya ott leszel mellettem akkor is és segítesz mint mindig mindenben.
Neharagudj, ha csúnyán beszéltem Veled, ha kiabáltam, ha rossz voltam. (bár ez kizárt :-D) Itt viccelődöm de nagyon lelkiismeret furdalásom van :(

Szeretlek Anyukám!!!!!!! Remélem tudod és érzed!!!!!!!!!!

A döntés, hogy az ember gyermeket akar azt jelenti, hogy élete végéig a testén kívül dobog a szíve! ......hát valahogy így van ez........