2007. június 29., péntek

Azért, mert jó




Köszi V!:);-)

Simon István: Első lépések

Milyen öröm, hogy ellökhet magától
minden fogódzót, a széket, az asztalt,
és mehet köztük végre már magától
a nagy világnak még ki-nem-tapasztalt
útján először ez a kicsi vándor.

Talán szálerdő sűrűjén megy végig,
és szédítheti az első út hossza,
még feje fölé tartja kezecskéit
magasra, mintha így egyensúlyozna
vagy ujjongana, hogy csak nézik, nézik;

nézik, és hagyják már egyedül menni
boldogan, mintha benne az övékét
is meg akarnák boldogan könnyezni,
az elfeledett néhány első lépést,
hisz sajátjára nem emlékszik senki.

Első örömöd aranyból vert kulcsa,
kicsi fiam, hát itt lesz a szememben,
s párját a sorsod majd a hosszú útra
nem lopja-e be mégis észrevétlen
kis testedbe, mint egyetlen batyudba

Napsi így....

...kertipartizott
, miután felébredt. Magához ragadott egy szelet kenyeret, nyakoncsípte a cumisüvegét és egy fa óvó árnyékába telepedett. Nézte a nagyokat és a még nagyobbakat. Néha hümmögött. Az, hogy a hümmögés a kenyérnek a cumisüvegnek, vagy magának a programnak szólt, nem tudom. Talán az összeset illette egy elégedett hümmmbe:)


Kerti parti

Az oviban volt, június 11.-én. Igazi bográcsos paprikáskrumlit rittyentettünk. Ahogy kell, fini füstölt szalonna, paprika, paradicsom, házikolbi. Nem volt híja a magyaros iznek. Mindent megkapott sok, sok szeretettel. Meg is látszott mert egy falat nem sok, annyi sem maradt belőle. A szülők csevegtek a gyerekek játszottak. Minden nagyon családias volt, mindenki meg volt elégedve mindennel. :) 3 anyuka palacsintahegyet varázsolt a gyerekeknek, de mi szülők is gyakran a palacsintás asztalhoz keveredtünk....:-D 
Elköszöntünk az óvónéniktől a dadustól, egymástól. Bezártuk az évet és belevetettük magunkat a nyárba. Állítólag azért, hogy pihenjünk és majd szeptembertől újult erővel kezdhessük a napok taposását:)

A képen Zoziék palacsintáznak. Napsi a háttérben a babakocsiban durmol:)



2007. június 28., csütörtök

Keresztelős


Fagyihadművelet:)


Keresztelő

Június 17.-én 3 keresztmama és 3 keresztpapa tulajdonos lett Napsi. A hófehér ruhás tündérke, ügyesen vette az akadályokat. A keresztvíz alatt elkámpicsorodott a gyertya lángja elvarázsolta. Egy ideig. Aztán sírdogált még egy keveset. Mi boldog meghatottságban asszisztáltunk. Kivéve egy embert.
Soha semmi rosszat nem írtam anyósomról, úgy gondoltam nem tudd meglepetéseket okozni. Überelte magát. Be sem jött a templomba, nem volt kíváncsi legkisebb unokája nagy napjára. Helyette kedvenc és számára egyetlen unokájával volt elfoglalva. Zolim azt mondta, hogy Ő lett kevesebb egy emlékkel, miért foglalkozom vele. Igaza van és mégis fájt. Mert nem ezzel az egy emlékkel lett kevesebb, hanem sokkal többel.....Nem túlzok ha azt írom, hogy az egész nap egy szót sem szólt a gyerekeimhez. Napsinak semmi keresztelő ajándékot nem hozott, meg sem lepődtem. Róla ennyit.
Napsikám boldogan játszott a nagyokkal, az unokatestvérekkel:) Tesómékon és Zoli nővérééken kívül egy baráti párt kértünk fel Keresztszülőknek. A barátságunk lassan 9 éve tart. Együtt szültük a lányainkat, Esztert és Zoét. Zozka nagyon boldog volt amikor megtudta, hogy a Krisztáék is Keresztszülők lesznek. Megkérdezte, hogy:
- Akkor most unokatesók lettünk az Esztivel?:)- ha nem is unokatesók de szerintem örök barátok lesznek:)
Rengeteg segítséget kaptam, sajnos természetesen csak az én oldalamról. Patri sütött, Kriszta salátát hozott, Anya vásárolt:)
Amikor csak Krisztáékkal maradtunk, összegeztük a napot, ami nagyon jól sikerült. Kettesben pakoltuk a mosogatógépet, variáltunk, hogy mit hova tudunk még rakni. Amikor sikerült mindent bepakolni nagyon elégedettek voltunk. Utána meg röhögtünk, hogy ez mennyire boldoggá tett minket:) Apró örömök, igaz?:) Ültünk, néztük az ajándékokat, az ezüst kisdobozt, a keresztelős naplót, a fülbevalót. A kistányért a kanállal. Olvastuk a képeslapokat. Meleg este volt, nyugalom. Vigyorogtunk egymásra, néztük Napsit, aki a harmadik lány aki örökké összeköt minket.
Napsira vár még egy megpróbáltatás. Ahhoz, hogy hordani tudja csodaszép fülbevalóját, pici lyukat kell "varázsolni" a fülecskéjére. És most verhetem a fejem a falba, mert hiába készültem hónapok óta a nagy műveletre, mindig elfelejtődött. Az idő meg nem állt meg. És az én "tehetetlen" pici lányomból egy hadakozó kiscsajt formált, aki valószínűleg nem fogja jó szívvel venni a megpróbáltatást.....

2007. június 26., kedd

Legkisebbünk

Napsikám drágaságom egyre csak nő, egyre több dolgot tud. Előszeretettel mondja csak úgy magának, hogy hinta-áinta. Ez a kedvence szerintem, bár most már többször mondja hintázás közben, mint csak úgy. Imád lépcsőzni, toporog a lépcsőnél, nyújtja a kis kezecskéjét és vár. Általában rám. Amikor megfogom a kezét emeli a kis sonkáját és mondja: egy ke azaz egy kettő. És lépeget. Aztán ott van még a csücs vagy tücs vagy ücs, mikor melyik a szimpatikusabb. Rengeteget tanul és játszik. Rengeteget játszik és tanul. Egyedül eszik, elkeseredik, sír és inkább nem eszik, ha én próbálom etetni. Mossa a hasát azt a drága döbrögit és kotorászik a köldökében. Ha pont pontozunk akkor felhúzza a polóját és megmutatja a basának, hogy neki is van ám. Ilyenkor nagyon elégedett. :) Másik kedvence a szemek. Mindenkinek mutatja és mondja, hogy sze. A cicának cccccccccccc. Ksssssssssssssssssz ha megköszön valamit és tssssssssss ha ad valamit. Integet, puszit dob magától és felszólításra is. Ha kérés nélkül tépnek ki valamit a kezéből megsértődik és sírni kezd, szerintem teljesen jogosan, így mindent szépen elkérünk Tőle és boldogan nyújtja is a kezünkbe első szóra. Szöszöl a homokozóban, élvezettel lapítja szét a homoksütiket amit sorozatban gyártok Neki. Vagy csak laza mozdulattal rá vág a lapáttal. Fogakat növeszt. Olykor reggelre egyszerre hármat. 12-nél tart. Lassan megkapja a 15 hós oltását. Segít takarítani, locsolni, pakolni.
Néha neki iramodik a két kis kezét hátratartja és szalad mint a széttárt szárnyú kislibák:) Időnként még röpköd is, már ha van aki dobálja. Általában van, az Apukája:)


Anya Te régi vagy!

Ezt mondta nekem Máté. Majd értetlenségemet látva hozzátette:
- Nagyon régi ember!
- Honnan tudod?
- Csak úgy.
- Miért vagyok régi?
- Mert már nem vagy új. Régen új voltál de most már nem. Tudod a suzuki autó is új volt de már ő is régi - mondja és magamra hagy, hogy megemésszem régiségemet:)

Zoé tanul

Ez a történet még akkor esett meg, amikor tartott az iskolai év. Meleg péntek délután volt. Mindig Pénteken tanult, hogy a hétvége szabad legyen, ne kelljen a játékot megszakítani a tanulással. A konyhaasztalnál ült, a matekfüzet fölé hajolt. Saccolni és méricskézni kellett. Elővettük a bögrét a kancsót és a fazekat. Megsaccolta hány deci illetve liter lehet. Boldog volt, mert kétszer is eltalálta az adatokat. Aztán súlyt kellett volna mérni. A konyhamérlegem rossz volt. Mondtam, hogy csak saccolja meg, hogy hány deka az olvasókönyve, mennyi a füzete, biztos elég lesz az is. Kétségbe esett. Felajánlottam, hogy hívjuk fel a tanítónénit és beszéljen vele. Felhívta és természetesen Emőke néni megnyugtatta, hogy elég lesz a tippelés is. Amikor lerakta a telefont, mondtam Neki, hogy nagyon halkan beszélt, máskor egy kicsit hangosabban. Nem szólt egy ideig semmit, aztán a füzetbe morogta:
- Így is értette Emőke néni. - Elröhögtem magam, Ő is nevetett. Aztán újra a füzetével volt elfoglalva. Közben Republic dalokat énekelt.:
- Repül a bálna, Repül a kő, Egy kicsit rád lép, rád lép, repül a nehéz kő. Szerelmes vagyok, szerelmes vagyooooook, Szerelmes vagyokokokokokok és vihog. Aztán újra kezdi:
- Repül a bálna, majd rám néz, miközben örülten jegyzetelek:
- Anya, 3 piripontot kaptam matekból.
- Gratulálok ügyes vagy!
- Egy gondolkodó és kettő nem gondolkodó feladat volt. - vihog - Anyu gyere picit - megyek, Ő dúdol repül a bálna, majd mondja is majd gitárszóló szájjal, közben lapozz a füzetben, várom mit akar mutatni. Megmutatja:
- Vicces feladat - és olvassa hangosan és mutogatja boldogan:
- 1dkg házi egér, 45dkg mókus, 1kg sün, 1kg 80dkg nyest, 7kg 20dkg róka, 16kg 5dkg borz. Látod össze kellett állítani, hogy melyik a nehezebb. Ezért kaptam pirit :) És ájuldozom, Ő meg visszalapozz a füzetében és tanul tovább, hangosan mondja:
1kg 100 dkg - majd énekel újra - repül a bálna, mindenki álljon vigyázva!- Dúdol újra - Repül a nehéz kő, vovovovoooo, repül a bálna, repül a nehéz kő. Majd hirtelen elhallgat és rám néz:
- Anya! 100x10? - én meg buzgón jegyzetelek és arra telik tőlem, hogy visszakérdezzek:
- Na mennyi?
- Mindjárt - és számol, mozog a szája - Ezer? - Én meg leellenőrzöm :D
- Igen. Nagyon ügyi vagy! :) - Ő meg tudomásul veszi, újra énekel: repül a nehéz kő huuuuuuuuu. És csak dalol, egyszerre ugye három félét és matekozik. :) Az én leánykám, a gyönyörűségem, aki megint kitűnő lett oklevéllel néptáncból és dicsérettel matekból. Hát tuti nem rám ütött:)

2007. június 5., kedd

Mi van veletek Emberek??????

Drága Gyermekeim!

Ez a bejegyzés azért íródik, mert fel vagyok háborodva. Nem kicsit, nagyon.
Tegnap Szilvi barátnőmmel együtt indultunk a gyerekekért. Kocsival. Igen van, majd ezt is elmesélem. Tehát leparkolok az isi mellett. Az iskola egy lakótelepen van, ahol járda és út egymásba érnek, ahol az ember épp csak sejti, hol kezdődik az egyik és hol a másik. Én sejtettem, illetve tudtam, hogy ahova parkolok az már járda de mivel csak pár percre szaladtam el az autótól, ráadásul semmi tiltó tábla nem volt, megálltam ott. Megálltam, mert ott volt csak árnyék és az én tündibündi legkisebbem aludt. Nem akartam, hogy tűzze a nap a fejét. A kulcsot bent hagytam, hogy ha valami lenne, Szilvi elállt volna az autóval. Bementem Zoziért, hallottam egy dudaszót és érdekes, rögtön arra gondoltam, hogy ez a mi autónk. (Naná, hisz suzuki :D) Ahogy közeledtem a kocsinkhoz, immár Zozi kezét szorongatva, láttam, hogy egy férfi áll az autó mellett és beszél Szilvivel. Mint kiderült, BENYÚLT AZ ABLAKON ÉS MEGNYOMTA A DUDÁT!!!! Nem törődve alvó kisbabával, bambuló nővel. Mindketten frászt kaptak, Napsi is felébredt természetesen. Szilvi azt hitte először, hogy egy ismerős aki viccelődik, szólt, hogy jajj hát alszik a pici. Ez meg elkezdte mondani a magáét, hogy a járdán állunk. Megjegyzem nem foglaltam el az egész járdát, bőven volt hely. Számon kértem én is, hogy, hogy merészel benyúlni az autómba az én magánszférámba de egyfolytában a járdával jött. Hiába mondtam, hogy pár percre mentem el - tényleg annyi volt - csak mondta a magáét. Fel vagyok háborodva. Szilvi mondta később, hogy ez olyan, mintha eszünk éppen és jön valaki és beleeszik az ember levesébe. Tényleg olyan. Aztán arra is gondoltam, hogy biztos már eleve mérges volt valamiért és én voltam illetve az autó az utolsó csepp az Ő bizonyos poharában. De akkor is! Benyúlni más kocsijába és dudát nyomogatni??? Nem tisztelve sem kisbabát, sem embert sem NŐT! Fel vagyok háborodva, mert kérdem én, ha egy férfi ült volna bent akkor is matatott volna bent? Biztos nem! Aztán eszembe jutott egy másik történet ami most az egyik 4 napos ünnepen történt velünk. Családilag elvonultunk fagyizni egy jó nevű cukrászdába. Ha lúd, legyen kövér gondolattal.
Két parkoló volt szabadon egymás mellett. Az egyikbe Apuék álltak a másikba mi. Tesóméknak messzebbre kellett menniük. Aztán amikor kiszálltunk, pont elment a mellettünk lévő autó. Tesóméknál elaludt Jázmin a kocsiban, Nálunk Napsi. Intettem tesómnak, hogy jöjjön, tolasson vissza, álljon mellénk, hisz a picikre figyelni kell, ne ácsorogjon tök messze tőlünk. Bátran beálltam az üres parkoló helyre, mintegy foglaltam a helyet. Jött is egy naaaagy kocsival egy srác, akinek intettem, hogy bocsi de tolat már ide a kocsi. Ő széttárta a kezét az arcomba vigyorgott és jött tovább. Nem mozdultam. Erre NEKEM JÖTT AZ AUTÓJÁVAL! Meglökött, aztán újra. Ránéztem Zolira, akinek vörös lett a feje és elindult kiabálva az illető felé. Centrálzár kattant, ablak egy centire a zárttól felhúzódott és onnan társalgott párommal ez a nagyon erős, nagyon vagány Úriember. Férjem többször megkérte, hogy szálljon ki de nem tette. Kíváncsi emberek figyeltek minket, zúgolódtak, hogy "láttátok? Neki ment". Ennek a férfiemberféleségnek meg volt pofája azt mondni, hogy nem tudta miért állok ott. Erre megkérdezte az Uram, hogy "ja? Akkor neki kell menni? Erre L E T A G A D T A! Patri mondta is, hogy ja, nem ment nekem, csak véletlenül lett koszos a gatyám a lökhárító magasságában. Utána még olyasmit motyogott, hogy azért jött nekem, mert nem akarta, hogy belé menjenek hátulról bla bla bla. Zoli azt mondta, hogy legszívesebben lerúgta volna a tükrét de észrevette, hogy egy kisgyerek ül hátul a kocsiban. Na Ő miatta nem csinált balhét.
Aztán eszembe jutott egy másik történet is. Akkor a buszon voltam babakocsival. Napsikám nagyon nyűgös volt, bármit csináltam nem volt neki jó. Egy férfi tekergette hátra a fejét és pofákat vágott rám. Nem bírtam ki és megkérdeztem:
- Valami probléma van?
- Itt sír a gyerek.
- Sajnos nem tudok mit csinálni.
- Ez az, csinálni kéne valamit . - Na itt durrant el az agyam és bocsánat de szó szerint fogom leírni amit mondtam:
- Nem TV ez bazd meg! Nincs rajta gomb, hogy kikapcsoljam!
- Ki kéne venni a kocsiból!
- Persze vegyem ki és utána, hogy szálljak le a buszról? Egyik kezemben a babakocsi a másikban a gyerek?
Aztán valamit mondott amire azt feleltem, hogy látszik, hogy sok gyerekkel volt dolga és akkor ellenem fordult még egy férfi, akinél nagy csomag volt és szintén vágta az arcokat, amikor felszálltam a babakocsival és neki el kellett menni az én, azaz a babakocsim számára kijelölt helyről.
- Valószínűleg többet mint maga! - Nem kezdtem magyarázkodni, hogy a harmadik gyerekem sírdogál épp kocsiban. Neki is elmondtam, hogy láttam amikor arcokat vágott és megkérdeztem:
- Most lőjem fejbe magam, mert ilyen bunkó vagyok, hogy babakocsival közlekedem?
- Jajj nem erről van szó, ne beszéljen marhaságokat!
Fel voltam háborodva. Egy néni magában mosolygott. A mai napig nem tudom, hogy vajon a férfiakon, akik nevelési tanácsokat osztottak, hogy elmondták mit kéne tennem vagy azon, hogy az öregúr feleslegesen próbálkozik és, hogy én miket mondok válaszként, nem, hogy hagyná az egészet.
Napsi elcsendesedett, ahogy a feje fölött vitáztam. Egyszer legszívesebben azt is hozzátettem volna az egyik mondatomhoz, hogy még vitázzunk, mert így csendben van a gyerek, akkor még arra gondoltam, hogy talán röhöghetnénk is egy jót. Nem röhögött senki és én is elsírtam magam amikor leszálltunk a buszról.
Úgy érzem egyáltalán nem vettek emberszámba, nem tiszteltek mint nőt. Ennyire nem érdekelte egyiket sem, hogy nő vagyok, hogy nők vagyunk? Egy nővel kell erősködni? Ha egy nő ül a kocsiban annak be lehet nyúlni a kocsijába és matatni? Egy nőt lehet lökdösni a kocsival? Bele lehet röhögni a képébe? Vágni kell a nőre a pofákat mer Uram bocsáss sír a gyereke! Állítom, hogy ha ezt egy férfivel nem merték volna megcsinálni. El vagyok keseredve. Úgy érzem mint nő, a sárba vagyok taposva.

Szóval mi van Veletek Emberek, mi van Veletek Férfiak?

2007. június 2., szombat

"Jó bulást"

Ezt írta az én drága nagylányom a cetlire. Nekem az anyjának, aki az ágyban tekerget a fájdalomtól. Nekem, aki előtte elküldte, amikor a sebes lábát mutogatta, amit a teraszra felugorván horzsolt végig.
- Zozikám- mondtam Neki, miközben alig bírtam a szavakat formálni- Mondtuk, hogy ne ugrálj a lépcsőn.
- De Anya nem a lépcsőnél történt, a terasz oldalánál!
- Sajnálom!- megsimiztem. Ő tovább kínlódott és akkor "ráztam" le.
- Ne haragudj de nagyon rosszul vagyok kicsim, nem tudok ennél többet csinálni sajnálom, hagyjál kérlek.
- Hagyott. Aztán később éhes lettem, két pirítósért esedeztem, hogy valami könnyű legyen a gyomromban. Kis idő múlva halkan nyílt az ajtó és megjelentek Ők. Zoé, Máté és az Apjuk. Egy tálcát hoztak közösen. Ügyesen nekem nyújtották. Két szelet barna kenyér megpirítva, tea a varázsbögrémben, alma cikkekre vágva és a kísérő kártyaként szolgáló "Jó bulást cetli".
- Mi mondtuk Apának a teát meg az almát! - mondják örömmel. Én meg csordultig töltődök a szeretetükkel:

" Jó bulást! Anyucikánk gyógyúj meg! Szeretünk: Zoé, Máté, Zoli, Napsi (egy nyíl, hogy fordítsak, fordítok) írta: Zoé segítet Máté"

És hadarja, hogy az almát Ő találta ki és a gyógyteát Máté.
- Anya varázstea. Kamilla és hárs. - mondják.
Valóban, érzem az illatát az orromban. Belekortyolok. Örömmel veszik tudomásul, ragyog a szemük, szájuk fülig húzódik. Büszkék magukra. Én meg Rájuk. Rájuk mosolygok, meg az Apjukra. Örülnek. Én is, talán már nem is fáj annyira:)