2008. július 1., kedd

Amikor elcsendesedik a ház

Nem tudom ki, hogy van vele de én imádom amikor elcsendesedik a ház, főleg ha mindez időben történik. Ilyenkor még teszek veszek a lakásban, ücsörgök csöndesen, majd jön a kedvenc utolsó esti mozzanat, amikor is meglesem a gyerekeket alvás közben. Beosonok Zozihoz, nézem, nézem azt a gyönyörű pofiját, a dacos száját amivel most nem beszél vissza. Takarót igazgatok, csókolok, simizek és megyek Mátéhoz. Ugyanúgy szemrevételezem, figyelem a kisimult arcot, a pihenő makacsságot. Takarót igazgatok, csókolok, simizek és megyek Napsihoz a mi szobánkba, mert még nem választottuk le a szobát, így egy térben vagyunk Vele. Szóval osonok, nézem a kisbabát aki szopit imitál a szájával, a kis hurkás kezeit, hörcsög pofiját. És persze takarót igazgatok, csókolok, simizek és elindulok az ágyamba. Hátra lépek a kiságytól, némán felsikitok, a valami ami a talpamba állt elröppen a talpamról, még csak sejteni sem sejtem hova. Némán ordítok, mindenféle szitkot emlegetve, majd tökéletesre fejlesztett tudásommal pihe puha féllábas szökeléssel ki osonok a szobából. A Gyerekek mozdulatlanul alszanak. A lábam sajog így levezetésképpen sarkon járva teszek egy két kört majd bicegve de még mindig némán visszaosonok a szobába és befekszem az ágyba. A fájdalom enyhül közben mindenféle párbeszédet gyártok amit majd reggel a gyerekeimmel fogok folytatni a rendrakás rejtelmeiről. Duzzogok az ágyban egészen addig míg Életem párja meg nem jelenik az ajtóban és nagy lendülettel rá nem lép a valamire. Sziszeg, én folytotan röhögök, nézem a hülye indián táncot, hallom a halk szitkokat a valami megint máshol koppan és csak röhögök. Ő sziszeg, hiába némaságban én vagyok a Király nem úgy elfolytot röhögésben Napsi mocorog, Zoli felháborodottan, összehúzott szemöldökkel, féllábon ugrálva próbál rendre utasítani. A kép számomra még komikusabb. A párnába fúrom a fejem, elszáll minden "dühöm" a párbeszédek - amit imént buzgón gyártottam - mondatai szertefoszlanak, már nem is érdekesek. Zolim sántikálva befekszik mellém, nekem még mindig röhögnöm kell. Ő sértett de miután elmesélem Neki elfojtott kuncogások közepette, hogy én is így jártam az imént, és ecsetelem, hogy menyire vicces volt ahogy szökeltt, kissé megnyugszik, mos tmár Ő is vihog. Miután elcsendesedünk eszembe jut, hogy a valami kint kommandózik a sötétben, kitudja hol és csak reménykedni tudok, hogy reggel ne Zoli legyen az első aki belelép....:D

Napsi egyik alvós póza a nappaliban :)