2008. október 22., szerda

A nagy nap


Tehát éjjfélig nem született meg a mi első lánykánk. Ekkor a következő verzió reggel hét volt, ami természetesen szintén nem jött be. Aztán megérkezett a dokim is. Oxitocint kötöttek be, megrepesztették a burkot. Azt mondta délig biztos megszületik a babánk. Nagyon messzinek tünt ez az időpont. Héttől új szülésznő jött, Katika aki szintén nagyon - nagyon kedves volt. Borzasztó fáradt voltam. Már eljutottam arra szintre, hogy "nekem soha többet nem kell gyerek" és a "csináljuk vissza" is szóba került. A legviccesebb, hogy teljesen komolyan gondoltam. Aztán olyat is mondtam, hogy vigyen Zoli az ablakhoz, mert kiakarok ugrani. Erre Zoli mondta, hogy dehát a földszinten vagyunk, én meg azt feleltem, hogy akkor vigyen feljebb. Közben Katika az ágy mellé tette a telefont, mondván ugyis engem keresnek, így én lettem a telefonos. Szinte egyfolytában csörgött és a, hogy létem felől érdeklődtek az Anyuék a barátaink meg anyósomék, meg, hogy hol tartunk? Ez nagyon kedves gesztus volt, marhára élveztem. Aztán volt olyan, hogy a korházból keresték a szülésznőt és nagy nevetések közepette gratuláltak a leendő gyermekünkhöz. Már nem mozdultam, csak feküdtem az ágyban. Néha kiültem az ágy szélére de szólt a szülésznő, hogy gyengül a szívhang. Nekem pedig oolyan jó volt úgy és önző módon megkértem, hogy hagy várjak így még egy fájást. Megengedte. A percek csiga lassúsággal teltek. A szülésznő és az orvosom is bíztattak, hogy nagyon ügyes vagyok, hogy nagyon jól bírom és minden rendben lesz csak nagyon nagyon lassan tágulok. Délig nem lett meg picurkánk. Aztán egykor már császárt kértem, hogy nem bírom tovább. Dokim megnyugtatott, hogy a végtelenségig nem fognak kínozni de higgyem el haladok, kár kockáztatni. Lehet, hogy pár perc és már szülünk. Hittem is meg nem is. Orvosom elment és rá pár perc múlva jöttek a tolófájások , úgy kellett utána rohani. Én olyan boldog lettem. Megbolydult a szülészet, az orvos mondta, hogy mi fog történni én meg még ott két toló fájás közöt meg gondoltam magam és bejelentettem, hogy szeretnék majd még kisbabát. 3. tolásra 13:20-kor megszületet drága Zozikánk. 56cm és 3800g volt. Zolival elsírtuk magunkat.

- Biztos nincs baja, egészséges - jelentette ki a dokim, ami nagyon fontos volt számomra, sokkal fontosabb mint másnak, mivel toxoplasma fertőzésem volt.

- Biztos? - kérdeztem vissza.

- Biztos, higgye el az látszana, ha nem lenne az. A hasamra tették. Zozi nem sírt, csak nyöszörgött és belenézett a szemembe.

- Szia - mondtam Neki. És nem vette le rólam a szemét és simogattam és nem győztem betelni a szépségével.


Hát ez volt Zoé születésének a története. Sok vizsgálaton eset át de mindegyik a dokimat igazolta. Hála a jó Istennek semmi de semmi baja nem lett. 10 éves kiskamasz, nagy szájjal, szemforgatással, mindenféle színészi adottsággal. A mi lányunk és nagyon de nagyon és még nagyobban szeretjük!:))))))))

4 megjegyzés:

judit írta...

Boldog szülinapot, Zozi!:))))
j.

Mónika írta...

Mégegyszer boldog szülinapot Zoé! :):):) Olyan szépen írtad Evelein!:) Megérte!;-) Sok puszi: Móni

Loihi írta...

Isten éltesse sokáig! :-)
Eszter

3 kislány, én meg egy férj írta...

Szerencsés Zozi, mert olyan szülei lehetnek, mint amilyenek Ti vagytok és szerencsések vagytok, hogy olyan lányotok lehet,mint Zozi.
Sok, nevetős, boldog, önfeledt perceket kívánok nektek. Boldog szülinapot Zozi!!
Amellett, hogy meghatóan írtad le, megfőszerezted szokás szerint némi humorral is és így lett olyan Evelines ez a bejegyzés is.

Puszi,
Ágnes