2010. június 10., csütörtök

Ha tudná, visszapörgetné az időt...

- Anya, anya - suttogja Mátém rekedt hangon.
-Itt vagyok édesem, semmi baj. a maciját mellé igazítom.
- Anya, anya...- a gép, ami a mutatóujján keresztül köti össze Mátéval, hirtelen belesípol a szobába. Úgy érzem rögtön elájulok. A nővérek és az aneszteziológus az ágya körül állnak.
- Mi történik? - kérdezem Tőlük.
- Semmi baj - de látom, hogy összenéznek, ezért még idegesebb leszek. Máté vergődik és csukott szemmel engem hív.
- Itt vagyok kicsim, semmi baj. - suttogom a fülébe. A gép újra rikácsol, egyre többször. Olyan méreg tölt el, hogy legszívesebben szétverném, hogy ne halljam többet. A szívem a fejemben lüktet, úgy érzem rögtön lerobbantja a koponyámról a bőrt.
- Anya, anya... - és mond még valamit amit nem értek.
- Máté - szól hozzá az anesztezes. - Ébresztő. Itt vagy már az ágyban.
Máté csak engem szólongat.
- Itt vagyok édesem- mondom most már én is hangosan.
- Semmi baj. - mondja a nővérke. - Vannak kisbabák akik szinte dobálják magukat az ágyban altatás után.
- Tényleg? - kérdezem és az arcukat fürkészem. Nem tudom, hogy most ettől megnyugodjak vagy bepánikoljak, hisz azt gondolom akkor valami marhára nem jó az altatással. 2 órával ezelőtt az a kisfiú, aki a szemközti ágyon fekszik, szép nyugodtan ébredezett, semmi baj nem volt a műtét után. Mi az után, hogy a Doktorúr kijött a műtőből, hogy közölje, minden rendben volt, igaz, hogy nem volt egyszerű de megoldotta, még majdnem egy órát vártunk arra, hogy megláthassuk a fiúnkat.
- Nagyon nehezen tért magához - mondta a Doktornő. Itt tojtam be legelőször.
- Volt olyan a családban akinél történt hasonló? - kérdezte. Összenéztünk Zolival és egyszerre ráztuk a fejünket, hogy nem tudunk ilyesmiről.
- Mindenesetre, ha ne adj Isten újra műteni kell, mindenképpen szóljanak, hogy nagyon nehezen szívódik az altató a szervezetében. - Itt ijedtem meg másodszor. Amíg betolták a szobába simogattuk, megvártuk, hogy átrakják az ágyra.
- Most már minden rendben lesz. -Ígérte a Doktornő de szólt az éjszakásnővéreknek, hogy figyeljék és maszkot raknak az arcára. Zoli elköszönt Mátétól és rohant a lányokhoz, hisz már éjjel 11 rég elmúlt. Most azon gondolkoztam, hogy fel hívjam-e, hogy jöjjön vissza. A másik kisfiú Anyukája, szánakozva néz rám. Majdnem elsírom magamat.
- Máté ne kapkod a levegőt, nagyokat lélegezz. -mondja Neki a nővér.
- Anya.. zisminii. - mondja.
-Mit mondasz kicsim? Zozi? -kérdezem
- Neeehm.
- Fáj valamid?
- Neehm.
- Valami baj van?
- Ihgheeen.
- Próbáld újra mondani.
- Visizni.
- Jajj nem tudom mit akarsz. A gép visít 98/178-at mutat. Biztos vagyok benne, hogy nem jó, hisz a szomszédos ágynál 98/88. Simogatom a fejét és jár az agyam, hogy mit akarhat, aztán valahogy belém villan
- Pisilned kell?
- Ihgenh -lehelli.
-Pisilnie kell. - mondom emelt hangon a nővéreknek és egy kicsit mérges vagyok, hogy a nővérek miért nem gondoltak erre. Egyikük elszalad egy kacsáért, én felemelem a takarót és látom, hogy bepisilt szegénykém. A Máté kezd megnyugodni, így én is, a gép se zaklatott már. Átrakjuk egy másik ágyba, hisz így sokkal egyszerűbb. Aztán lekapcsolják a lámpát. Már nyugodt vagyok. A sötétben hallom az Anyuka hangját:
- Hát nem irigyeltelek.
- Nagyon megijedtem.
- Láttam.- oda mosolygok a sötétnek. Nézem Mátét. Nem ülhetek, nem feküdhetek az ágyára. Egy hokedli szerűségen ülök. A fejemet a fejéhez nyomom szorosan és lehunyom a szemem és újra látom a délutánunkat.
16:00-kor megérkeznek a barátnőmék a 3 gyerekkel. Máté elmegy hátra focizni Attilával. Én kávét készítek, forr a víz, előveszem a bögréket, beszélgetünk, kanalak csörrennek. Zoé mutatni akar valamit, elindulunk a számítógéphez és ekkor jön Máté. Ordít.
- Anya, eltörtem a kezemet. - Ránézek a kezére "S" alakban tehetetlenül lóg kis teste mellett. Artikulátlan hangon hallom saját magamat, ahogy ordítok "Mit csináltál, Úristen"
- Leestem a kerítésről- és elmeséli, hogy átrúgták tesomékhoz az Attila labdáját. Máté utána ment. Sógornőm észrevette és szólt Neki, hogy ne mászkáljon át. Attila újra átrúgta és nevetve mondta, hogy menjen érte. Érte ment, ahogy átugrott, zörgött a fólia, ami tesoméknál a tuják között van, Máté megijedt, hogy meghallották és rohant vissza. Kapkodott, beakadt a lába a kerítésbe, ami egyébként egyáltalán nem magas, és ráesett a kezére. Hallotta ahogy reccsent. Néztem a kezét vérzett.
- Nyílt törése van.
- Dehogy van - mondta az Apja.
Mi legyen, elviszed? - kérdeztem.
- Inkább menjünk együtt.
- Jó. - rohanok átöltözök, közben hallom Zolit ahogy vigasztalja, semmi baj, csak kapsz egy gipszet. Én mint az őrült kapkodom a ruhákat, Zoé jön be, hozzám simul.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. -ekkor tértem magamhoz, hát nekem kéne Őket vigasztalnom. Kitisztult a fejem. Intézkedni akartam, hogy tegyük sínbe, kötözzük fel a kezét. Nem, mondta Zoli, nehogy valami kárt tegyünk a kezében, így egy vastag törölközőbe rakom a kezét, én tartom. Felhívom a tudakozót, azt se tudom hova vigyük, Pünkösd Hétfő van. Megkapom a Heim Pál telefonszámát, azonnal tárcsázom azt mondják vihetjük. Zsuzsi nyugtat, hogy addig marad, amíg vissza nem érünk. Óvatosan szálunk be az autóba, amikor elindulunk, csak akkor érzékelem, hogy szomszédasszonyom is ott van a kertben. Aztán gyorsan peregnek az események. A felvételen ellátják a sebét, elküldenek a sebészetre. Ott tudom meg, hogy Máté ivott 3 korty vizet, mert Zoli adott Neki. - Ez 3 korttyal több mint kellene - mondja az Orvos. Utána kiderül, hogy sínbe rakhattuk volna és, hogy fel kellett volna kötni a kezét. Szemrehányóan nézek Zolira. Aztán röntgen. A felvétel láttán elszörnyülködök. Dupla csont törés az alkarban, nyílt törés, az egyik csont a törés következtében egymás felé csúszott. Műtét. Máté nem akar műtétet, haza akar menni, magát okolja, álmos, aludni akar. Pont ott áll mellettünk egy kislány a szüleivel. Kiderül, ugyanolyan műtétje volt, ami most lesz Máténak. 3 hete történt az Ő balesetük, a kislány kezén semmi nem látszik. Megkapjuk Máté ágyát. 9 előtt biztos nem műtik. Közben kiderül, hogy Zoli szülei pont nálunk vannak. Hazaviszik a csajokat, Zsuzsi is hazamehet. Zoli hazarohan pizsamáért, mesekönyvekért, alvósbarátért és minden másért amire szükségünk lehet. Közben infúziót kötnek be, cseppet sem sír. Egy kislány érkezik, leülnek a folyosóra.
- Még sosem voltam kórházban- mondja sírva.
- Még én sem. - mondja mosolyogva, de csak én hallom.
- Mi van ha felébredek műtét közben? - kérdezi a kislány.
- Én meg attól félek, hogy nem ébredek fel - mondja Máté. Megnyugtatom. Aztán arról beszél, hogy visszapörgetné az időt. Én felhívom Anyuékat, hisz nem mertem amíg nem tudtam semmi konkrétat. Bejön Apukám, beszélgetnek, aztán megy is haza Anyuhoz. Hamarosan visszaérkezik Zoli, pakolgatunk. Elviszik a szemközti kisfiút. Egy óra múlva visszajön, békésen szuszog, 10 perc múlva már beszélget. Aztán kap egy "bátorítót" Máté és a műtő lengőajtaja becsukódik mögötte. Zolival összebújva állunk, beszélgetünk. Kiderül, hogy lekiismeretfurdalása van, mert nem vitte Őket bicajozni. Mert ha elvitte volna akkor nem történik ez. Nyugtatom, hogy akkor meg lehet, hogy elesett volna és mennyivel nehezebb lett volna a bicajt tolva visszajönniük. Nyílik az osztály ajtaja, egy nő jön ki, ismerős az arca, újra egymásra nézünk: - Mi az Isten van ma? - kiállt fel. Egy volt szomszédunk a panelból. Azóta Ők is elköltöztek. a 10 éves lánya zuhant le egy fáról 5méter magasból. Úgy néz ki, semmi baja. Hüledezünk. Ekkor egy újabb kislány érkezik az Anyukájával. - Helló!!! - köszönök oda döbbenten. - Hát Ti?- kérdezz vissza. Máté egy évvel fiatalabb ovistársáék voltak azok. Ők bicajjal estek el és a kormány beleállt a kislány hasába, zúzódás de bent kell maradniuk megfigyelésre. Aztán újra ketten maradunk Zolival és csak várakozunk a műtő előtt. Aztán negyed 11-kor kinyílt a csapóajtó. Két vas van a kezében, gipszelni nem kellett. Hát így történt. Aludni nem tudok. Észre veszem, hogy nem bugyog a valami az oxigénes cuccban. Szólok a nővérnek. Mondja, hogy már régebben kikapcsolták csak nem akarták leszedni Mátéról a maszkot, nehogy felébredjen. Megnyugodva vissza ülök. Órák telnek el. Hajnali 3 van. Mátém nyugodtan szuszog. Majd hirtelen suttogva megszólal. - Olyan jó, hogy túl vagyok rajta. - Én is örülök kisfiam. Nagyon ügyes voltál. - Suttogom vissza. A nővér épp bejön. Leszedem a maszkot az arcáról. - Érzem a vasat a kezemben. - Mondja, mosolygok. - Anya tök jó volt, hogy bent volt a Papa is. - Suttog újra. -Szerintem is jó volt. - Aztán ránk szól a nővér, hogy ne beszélgessünk. Nagyon mérges leszek de nem szólok vissza. Aztán reggel lesz. Mátét leküldik a röntgenbe, minden rendben van. Majd szeptemberben veszik ki a vasat. Vidám nyara lesz , mondja az orvos rendesen használhatja a kezét. Valamiért újra átrakják egy másik ágyba Mátét. Még egy napja sem vagyunk bent de már a harmadik ágyban fekszik. Így egy függöny választja el az ovistárstól, aki gyakran elhúzza azt és átinteget Máténak. Még egy nap sem telt el a műtét óta és már jön is a gyógytornász, tornáztatni kell a beteg kezecskét. Máté sír, fáj Neki de küzd. Aztán összebarátkoznak a fiúkkal a szobában. Két éjszaka maradok Vele bent. A következő éjjel ugyanaz a nővér van, aki előző este. Nem örülök. Viszont többet alszom. Amikor felébredek Máté mindig más pózban van de a keze alatt mindig ott van a felpolcozás, a nővér többször bent járt és észre se vettem. Ráadásul szól, hogy feküdjek fel a Máté lábához amikor görnyedve kimegyek a mosdóba, akkor látom, hogy a többiek is így fekszenek. Egyből megváltozik a véleményem. Reggel, amikor megy haza, hálálkodni szeretnék Neki de nevetve elszalad előlem, nem fogad el semmit. Ekkor már szégyellem is magam, hogy mérges voltam Rá. Harmadik este Zoli rám parancsol, hogy aludjak otthon. Máté lelkesen marad Ricsivel, akinek az Anyukája szintén hazajön. Másnap kiderül hazaengedik Mátét. A keze sokat javult, rendesen tornáztatta a bedagadás teljesen lehúzódik. Apu jön értünk, mert Zoli dolgozni ment, nem ígértek előző este semmit az Orvosok. meglepiből Anyu a kocsinál vár minket. Máté boldog, mi is. Aztán végre találkozhatott a tesókkal is. Itthon vagyunk, nekünk 2 hete kezdődött a nyári szünetünk. Már kivették a varratokat is. Túl vagyunk rajta. Már majdnem teljesen jól használja a kezét Máté. Nem sokára felállítjuk a medencét, boldog, hogy nem kapott gipszet, alig várja, hogy úszhasson.

2010. április 13., kedd

Napsikám énekel


" Mijez a szelelem? Szelelem.
Tudom ki vagy Te, szelelem.
Szeretem magamat.
Onnan tudom ki vagy Te máris, szelelem.
Onnan tudom ki vagy Te, szelelem.
Elhagyott.
Szeretem magamat.
Óóó, szeretem magamat.
Cuccomat szedem.
Honnan tudom ki vagy Te, szelelem?
Honnan tudom ki vagy Te, szelelem?
Onnan, Napsugár szeretlek."
Nyakában egy babával mászkál fel s alá.
- Na megint elénekelem.
" Napsugárom szeretlek.
Ó tudom ki vagy Te szelelem.
Ó Napsugár szelelem.
Szeretem magamat, Napsugár szelelem."
Majd kedves hangon hozzá teszi:
- Vigyázzatok, babával vagyok.

2010. április 9., péntek

Húsvét Hétfő


A gyerekek nagy örömére idén is "tojt" a nyuszi. A rossz idő miatt nem a kertben keresgéltek. Mindenkit az asztalon várt a meglepi. Mátém nagy kínlódások árán mondta el a "Zöld erdőbent" pedig előtte célzásképpen mondtam, hogy a kedvencem a " Jó reggelt, jó reggelt kedves Liliomszál". Mindenkit külön behívott a szobába és titokban történt a locsolás. Napsikám mosolyogva állt előtte és biztatva mondta:
-Zöld erdőben..., na mondhatod. - és fürtös fejével még biccentett is.
Zoli szokás szerint saját verssel készült ami szép volt most is, mint mindig. Remélem még emlékszik rá, mert én már elfelejtettem. A nagy locsolás hevében Napsikám is meglocsolt mindenkit és hangosan zengte a locsoló verset Apukája, testvére és Nagypapája nagy örömére. Volt kacarászás rendesen. Utána útra keltlek Fiaink a Nagypapával együtt, hogy meglocsolják családunk többi nőtagját, hogy még sokáig viruljanak.
- Mosni fogok, más úgysem szokott hozzánk jönni.- mondtam Zolinak.
Miután szétválasztottam a szennyest kopogtak és Zoli két nagybátyja állt az ajtóban. Később kiderült, hogy Zolink annyira aggódott, hogy kevés locsolót kapunk, hogy "ránk küldte" Őket. Aztán életében először átjött a Keresztfiam is és végig locsolta az unokatestvéreit és engem a Keresztmamáját is. Amikor hazajöttek Zoli büszkén mesélte, hogy Máté mindenütt helyt állt, szépen mondta a verset, bőszen locsolt, ette a sütiket, itta az üdítőket jó locsolóhoz méltóan. Az élménybeszámoló után finom tyúkhúslevest ettünk, meg Zoli kedvencét a vadast (mit szólsz Ági?). Életemben először vaddisznóból készítettem, zsemlegombóccal. Nagyon finom lett. Persze ettük a búzakorpában sült füstölt tarját is, ami idén is különösen finom volt. Délután kalácsot sütöttem, mert a kuglóf elfogyott.
Ennyi volt a Húsvétunk.

2010. április 8., csütörtök

Abony




Abony volt a cél. Abonyról egy általánosiskolai osztálytársam jutott eszembe, még pedig Szabó Margit, Tünde aki csak a Tündit használja. Egyébként az is! Ezt bizonyította is a húsz (hűűű) éves találkozónkon, semmit nem változott, talán csak " Tündésebb" lett.
Az elindulás kicsit nehézkes volt. Időbe telt amíg mindennel elkészültünk. Váltóruhákat csomagoltam, aztán esőkabátot is betettem, biztos ami biztos. Innivaló a kocsiba és innivaló bőven a piknikkosárba. A sült tarja a kaszinótojás a kuglóf és a süti már bent lapultak. A biztonság kedvéért tök egyszerű szendvicseket is gyártottunk a gyerekeknek, aztán egy kis gyümölcs és rágcsa, mogyoró. Zoli anyukájáéknál volt a találkozó. Amíg vártuk a többieket, hogy lejussanak a harmadikról, eszünkbe jutott, hogy a forgalmi otthon maradt. Gyorsan visszafordultunk és kábé 400méter után eszünkbe jutott, hogy bent van a kesztyűtartóban. Így vihogva újra visszatértünk a ház elé. Ekkor Zoé kifejtette, hogy pisilnie kell. A kérdésemre, hogy miért nem otthon indulás előtt végezte el a dolgát, azt felelte, hogy úgy gondolta még felmegyünk a mamához. Tehát kimászott az autóból ami nem igazán könnyű, mert először is csak kívülről nyílik a gyerekzár miatt, másodsorban pedig csak Napsin keresztül jut ki a karamból óta, mert csak a baloldali ajtó nyílik. Mindegy, rohant fel, szerencsére a Nagyapja se jött még le. Pár perc után mindenki lent volt és Zoé bepréselése után, végre elindultunk. Rögtön telefonáltam Anyukámnak, hogy elindultunk és amíg vigasztaltam, hogy ne sírjon, nincs semmi baj, ha meggyógyult Velük meg elmegyünk a Bükkbe, ki is értünk az M0-ra. Szólt a zene a nap sütött, a gyerekek időnként összevesztek, hogy kinél melyik könyv legyen, mert Zoé elfelejtette elhozni a Gergő és az álomfogókat, aminek a végénél tart és ezen duzzogott egy darabig. Mi közben rájöttünk, hogy akár elhozhattuk volna a hordozható DVD lejátszót is. A DVD helyet a kinti filmet néztük és lelkesen kiálltottunk fel:
- Traktooooorr! - ugye egy pesti gyereknek mi minden csodás!
- Lovacskák!!!!
- Tehenek!!!
Egyébként jobban is jártunk ezzel a "filmmel".
Mivel sógorunk óriási kerülővel közelítette meg Abonyt, látnivalóból nem volt hiány. Mi a kertekben gyönyörködtünk vagy az én kedvenc fám a nyírfa egy-egy óriási példányában. Tehát gyönyörű fák, tájak, házak és borzalmas utak, óriási lyukakkal.
Aztán Máté megszólalt:
- Jó rég óta megyünk. Jó sokára érhetünk majd oda, kár, hogy pisilnem kell...
- Nem kellhet pisilned, hisz voltál mielőtt elindultunk.
- Igen de mégis kell.
- Mutasd mennyit ittál? - Az üvegből alig hiányzott. Tehát az izgatottságának tudtam be.
- Mátékám bírd ki, majd biztos megállunk , ne mi legyünk akik miatt meg kell állni, mert aztán ezt hallgathatjuk. Meglátod, keresztanyádnak mindjárt kell majd, csak addig bírd ki. - Máté rábólintott és azt mondta, hogy tulajdonképpen annyira nem is kell Neki. És öt perc múlva fékezett előttünk az autó, diadalmasan néztem Zolira és boldogan rohant mindenki pisilni. A lányok virágot szedtek, mi nyújtozkodtunk. Egy két korty után vissza az autókba és újra elindultunk. Zoé az útmenti csárdákat számolta, mi az erőműn csodálkoztunk el és Zoli kérdése miszerint:
- Sétálgatnál itt esőben?
-Még autóval sem mernék. - volt a válasz.
Végre megérkeztünk. Zoocsemegét vettünk az öreg bácsitól és elindultunk sétálni. Tulajdonképpen olyan volt, mintha egy erdőbe raktak volna ketreceket, kifutókat. Megnéztük a Magyar szürkemarhát és nem tudom, olyan büszkeséggel töltött el hatalmas látványa. Volt sok majom, tengerimalac, aranyfácán, strucc, őzike, oroszlánok, pávák, akik akkor tárták ki a farkukat amikor mi néztük őket. Voltak zebrák, pónik, mangalicák és egy viziló is, akit Buboréknak hívnak. A róka szabadtéren is baromi büdös volt a lámákról meg megtudtuk, hogy csak egymást köpik. Háááát nem tudom....Nyuszik is voltak és annyira aprók, hogy a két tenyerem között eltűntek volna. Volt játszótér de az nem vonzotta a gyerekeket. Sokkal érdekesebb volt a két óriási fa közé felszerelt kötél, amire rá kellett rakni egy fa lapot és lehetett hintázni. Vagy 5 métert repült előre hátra, aki ráült. Persze az összes gyerekünk kipróbálta. Nagyon élvezetes volt. Már körbe jártuk az egész területet de még volt háromnegyed óra a főatrakcióért, amiért is átutaztunk Abonyba a kölyök oroszlán simogatására. Addig a majmokat nézegettük, ahogy produkálták magukat. Sajnáltuk, hogy nem vittünk be magunkkal gyümölcsöt, hogy adhassunk nekik, így semmit nem kaptak a produkcióért. Szépen lassan átsétáltunk a kishídon. Akkor már óriási tömeg gyűlt össze a kisoroszlánra várva. A vicces az volt, hogy felnőttek tolakodtak a legjobban helyekért. Mi szépen kívül várakoztunk. Mellettünk aranyos fiatalok voltak az Anyukájukkal, akik elmondták, hogy szintén Pestről jöttek. Egy abonyi hölgy erre elkezdte unszolni a gyerekeinket, hogy menjenek előre a kerítéshez, mert ott vannak az Ő gyerekei is és majd oda engedik a mieinket. A válaszomon, hogy a mi gyerekeink nem ilyenek, nem mernek egyedül, teljesen meglepődött és azt mondta, hogy
- Pedig pestiek. - ugye, ugye a sztereotípiák... Szóval a fiatalok amikor sikerült megsimogatniuk és lefényképezniük a kisoroszlánt, egyből átadták a helyüket nekünk, így én Napsival a nyakamban, Zoli Mátéval, Zozi pedig gyalogosan beljebb jutottunk. ( Itt köszönöm nekik, ha véletlenül olvasnák!!! :))) )Szépen kivártuk a sorunkat és igeeeeen sikerült. Megsimogathattuk a selymes bundáját, azt a a foltos kis prémtömeget. Nagyon édes volt, tényleg nagy élmény volt a gyerekeknek. Aztán kihinné, visszamentünk a hintához. Amikor mindenki kihintázta magát elköszöntünk az állatoktól, az öregbácsitól, a pénztárosnénitől, Abonytól. Elindultunk Pest felé, hogy útközben még megállva piknikeljünk. Ha hiszitek ha nem, nem volt ilyen hely. Minden tiszta mocsok volt, szemét hegyek. Jobban jártunk volna, ha bevisszük a kosarainkat az állatkertbe és bent ettünk volna, mert ott erre is volt lehetőség, sőt többen bográcsoztak is. Tehát megállapodtunk abban, hogy Zoli nővérééknél lesz a cél, majd ott kint a kertben bontogatjuk kosarainkat. Jól jöttek a szendvicsek, ezt majszolgatták a gyerekek. Hazafelé a négyes úton döngettünk, és nagyon hamar megérkeztünk. Végre leültünk és ettünk. Sonka hegyek, tojások, sütik lepték el az asztalt. Míg a gyerekek Keresztfiam nyusziját kergették, mi egy itallal a kezünkben összegeztünk. Jól éreztük magunkat, Zoziék törték a mogyorót, nevetgéltek, a kávék is megérkeztek. Szerencsénk volt, hogy Vasárnap mentünk és nem Hétfőn. Így megkaptuk a napsütés adagunkat is. Aztán egyszercsak vége lett a napnak. Sógorom lesöpörte a mogyoróhéjakat a fűbe, mondván majd a fűnyíró felszippantja, mi összeszedtük a gyerekeket és a kosarat és hazajöttünk. Most már elmondhatjuk simogattunk igazi kisoroszlánt.





A szőkeség én vagyok, nyakamban Napsival, az órás kéz Mátéé, aki épp simogatja a kölyköt.






2010. április 6., kedd

Születésnap képekben, pár sorral megtoldva...



Egy egyszerű szívecske tortát sütöttem. Apósom kérdésére, hogy hozzon-e a Daubnerből tortát, a biztonság kedvéért igennel feleltem. Mert nálam sosem lehet tudni alapon. Zacher tortát kértem. Szóval megbírkóztam a rózsaszín marcipánnal, majd a sárgával. Harmadjára sikerült a koronát olyan formába hoznom, hogy azt mondjam:

- Mondjuk rá.....

A lényeg, hogy Napsikám elégedetten mosolygott. Édes volt, ahogy meglepődött, amikor elvette a kis kezeit a szeme elől.











2010. április 3., szombat

4 éves Napsikánk


Drága kislányom, Napsi!


Elmesélem Neked és a Világnak, hogy, hogy születtél meg.


- Nézze, repülő fent, gyermek bent nem maradt. - Mondta az egyik orvos aki megnézte NST leleteimet és együtt nevettünk. Mindig mindenkiből próbáltam kicsikarni egy elismerő felkiáltást, amikor meglátja a fájásgörbéimet de nem sikerült. Ilyenkor mosolyogtak és nyugtattak, ne aggódjak az igazi görbéimnek is eljön az ideje. Én meg úgy éreztem, hogy nemhogy közelednék, távolodom a szüléstől. Március 22.-e óta voltam bent egy téves riasztás miatt. Így az elhatározásom, hogy nem fogom elkapkodni a kórházba menést most is dugába dőlt. Irigykedve néztem a babáikat tologató anyukákat az osztályon. Már arra a szintre is eljutottam, hogy csak futólag néztem meg a piciket a kocsikban. Nem álltam meg csodálni. Éjszakánként a hasam tapogattam, hogy tényleg terhes vagyok-e? Igaz az egész vagy csak álmodtam?

Szerencsére az osztályon mindenki nagyon kedves volt. Legtöbbet Claudia doktornővel és Kovács doktorral találkoztam a saját orvosomon kívül. Nagyon közvetlenek voltak, mindig megnevettetek és Ők is velem nevettek.

Március 29.-e volt a jósolt idő de Te mint ahogy a testvéreid is, másképp gondoltad. Április harmadikán reggel kilenckor a doktorbácsi vizsgált, körülöttünk rengeteg fehérköppenyes és mindenki hümmögött, tapogatott és ultrahangképet, a Tiedet nézegetette.

- Jó, akkor szülőszoba. - mondták végezetül. Boldogságom határtalan volt! Természetesen telefon Apának, aki azonnal rohant. Hétfő volt. Csodálatosan sütött a nap. Megkaptam az infúziót és feküdtem. Szinte alig voltak fájásaim. A szülőszobán viszont nagyüzem volt. Egymás után jöttek a kismamák. Apukáddal nevetgéltünk, sutyorogtunk. Néha elment, bevizezett egy rongyot, akkor izgatottan vártam, nehogy lemaradjon egy fájásról, mert úgy éreztem Nélküle nem bírom ki. A vizes ruhával törölgette az arcom és a szám. Érdekes ez a művelet csak Nálad fordult elő. Szóval sutyorogtunk. Elmesélte, hogy mi történt a Lostban. Belekérdeztem többször is, mert nekem minden apró részlet fontos volt és csak mesélt, szinte láttam magam előtt az egész filmet. Aztán viccelődött. A doktorbácsi és a szülésznő, Anikó sokszor ránk néztek de inkább távolról mosolyogtak ránk. És mindig tudták mikor kell odajönniük.

- Nagyon jól szülő nő. - mondta az Orvosom a szülésznőnek.

- Nem lesz gond majd meglátja. - és összenéztek és mosolyogtak. Hogy itt mire gondolt, hogy nem vagyok hisztis, hogy nem ordítozom? Vegyük úgy, hogy igen.

Én meg csak vártam az óriási fájdalmakat. Már nagyon fájt és Apukád azt mondta, hogy jól csinálom. Én meg nem hittem Neki. Mondtam, hogy ez még kismiska az előző szülésekhez képest és rövidebb ideig is tartanak a fájások, soha nem érünk a végére. Mellettem egy első babáját szülő anyuka feküdt. Hallottam amikor jöttek a fájásai és én a felénél becsatlakoztam, aztán hamarabb le, amíg Ő még mindig "fájt".

- Látod?- kérdeztem Apucid. -Valami nem jó. - mondtam elkeseredetten.

- Dehogynem. Már ide tolták a műszereket.

- Az nem lehet. - csodálkozva felültem és valóban, ott volt az ágy végében a kis kocsi. Mindezt úgy tették, hogy semmit nem vettem észre az egészből.

Mosolyogtam, vártalak, és szuggeráltam magam, hogy " minden fájással egyre közelebb kerülök Hozzád"

Egyszer csak megérkeztek a tolófájások. Igazából nem is akartam elhinni, hogy ilyen "lájtosan" is lehet szülni. Anikó és a doktorbácsi mellém álltak, én dirigáltam.

- Szeretném feljebb az ágyat.- és Anikó pumpált a lábával.

- Így jó, köszönöm. - mondtam.

- Kényelmes? - kérdezte a doki.

- Igen teljesen. - és félig ülő helyzetben feküdtem és vártam. És vártam, és vártam, és vártam és mindenki csak várt.

- Ez normális, hogy ennyi idő eltelt a fájás óta? - kérdeztem.

- Minden rendben van Evelin, tudja, "Nincs két egyforma szülés" - ezt már egyszerre mondtuk és vigyorogtam. Szóval vártunk, Apa fogta a kezem, időnként megcsókolta, simogatta én meg csak vigyorogtam. Nemsokára láthatlak, végig ez járt az eszemben. Aztán végre jött a fájás és kibújt a fejed és én megsimogattam. Aztán a következő fájásnál, amikor pont abba akartam hagyni a nyomást a doktorbácsi elkiáltotta magát

- Ez az, levegőcsere, nyomva tartjuk és rányomunk, tovább!!! - és nem vitatkoztam, nyomva tartottam, közben levegőt cseréltem, mindent bele adtam amit csak tudtam és kibújtál. Oldalt feküdtél és rám néztél. Pislogtál. Kis kezeid összekulcsolva pihentek. Aztán kiszívták a torkodat. Némán tűrted. Aztán az orrodat és elkezdtél sírni. Közben simogattalak.

- Milyen kis mohó Evelin- ezt rám értette a doktorbácsi, hogy máris taperoltalak. Aztán végre érezhettelek. Apa puszilt Téged, engem és akkor jutott eszembe, hogy rá se néztem, végig csak Te érdekeltél. De később elmesélte, hogy Téged is megkönnyezett, mint ahogy én is.

- Hány órakkor született? - kérdeztem

- Hű nem néztem az órára - mondta a dokibácsi és Anikóra pillantott.

- Én sem. - mondta Ő.

- 13:28 volt - kiabálta egy másik szülésznő az asztaltól - Én megnéztem. És mi lesz a neve a kislánynak?

- Napsugár. - feleltük kórusban Apával. És többen felkiáltottak, hogy " hú de szép név" és annyira jó érzés volt. Aztán életében először elvágta Apa a köldökzsínórt, persze szigorúan megvárva, hogy ne pulzáljon. Az olló nehezen vitte, de megbirkózott vele. És itt vége is az egész szülésnek. Semmi vágás, semmi varrat. Ennyi. Szuper volt. Alig 4 óra. Elvittek fürdeni, utána rögtön szopiztál, és iszonyú ordítást csaptál, amikor Apa segített átrakni a másik cicimre. Még ott a szülőszobán buktál is, szinte narancssárgát. A doktorbácsi amikor ránk nézett azt mondta, hogy milyen kisimult vagyok, nem is látszik, hogy szültem.
Csak néztelek édesem és a Sehány éves kislány jutott az eszembe, pont úgy néztél ki a nagy fekete hajaddal. Szóval hétfő volt, ragyogó napsütésbe születtél, aznap negyedikként a kórházban. Azon a napon összesen 11 kisbaba született, ebből kettő volt fiú. 53 centivel és 3250 grammal bújtál hozzám. Te voltál a legapróbb a testvéreid között. Kos a horoszkópod és oroszlán az aszcendensed. Aki egy kicsit is járatos az asztrológiában, ilyenkor felszisszen. Mi csak mosolygunk, mert igazi ajándék vagy!

Nagyon szeretünk mindannyian.


Ez volt hát a születésed története. Isten éltessen nagyon sokáig drága, okos, aranyos kislányom!!!!

2010. március 30., kedd

Szombati főzöcske - avagy - Áztatva nem puhul a "zőccség"


Nem mindig minden fenékig tejfel. De nem ám. Most már kis semmiségnek tűnik de akkor abban a pillanatban megsértődtem. Nem akartam de mégis. Duzzogva vonultam fel a szobánkba. Akkor már rotyogott a csülök, amit korán reggel vett Zoli a lányokkal a piacon. Mert az csak onnan finom. Nem érdekel a csülök, gondoltam magamban. Tőlem nem lesz belőle leves az biztos! Felőlem elfőhet a lé, kit érdekel? Ez kábé 3 percig tartott, mert meggondoltam magam. Hát magammal tolnék ki, azért is lemegyek és bezőcségelem. Hisz már tegnap annyira örültem a mai bűnőzös menünek. Mire leértem, Zoli már az utolsó répát kapargatta. Nem szóltam hozzá. Megfogtam az óriás zellert és lekanyarítottam belőle egy jó darabot. Szépen komótosan megpucoltam. Közben tartottam magam a némasági fogadalmamhoz. Egészen addig amíg kritizálni valót nem találtam a répákban.
- Ez így nem jó, tiszta csúnya.
- Azért, mert kapartam. - válaszolja.
- De miért nem a pucolóval csináltad?
- Mert azzal nem tudom. - válaszolja.
- Mit nem lehet ezen tudni?- kérdezem és dühösen végigszántok a répákon. A héjak csak úgy röpködnek.
- Na ennyi lett volna csak.
- Jól van, én nem tudtam. - válaszolja nyugodtan és elkezdi karikázni a megmosott zöldségeket. Összedolgozunk, ami kész rakom bele a levesbe. Bele kerül a bab is. Kóstolok, kóstol. Ízesítünk. Belenyomok három gerezd fokhagymát. Időben eszembe jut, ezért bekeverem a nokedlit. Aztán a palacsinta tésztát. Ez a szombati menünk, csülkös bableves, palacsintával. Majd látványosan felvonulok. Zozi utánam jön.
- Mi baj van anya? - bújik hozzám.
- Semmi. - válaszolom de látom nem lehet becsapni, ezért rámosolygok. Fekszünk az ágyon, együtt nézünk egy filmet. Zoli bekukucskál, én azért se nézek rá.
- Nem értelek királylány. - mondja és mellém fekszik. Hát miért is értené? Ez olyan pasis dolog, másoktól is hallom, hogy nem értik.
- Nem érdekelsz. - felelem durcásan. Könnyedén lebirkóz, nevet, én azért se. Küszködök, a gyerekek hangos "Hajrá Anya" felkiáltással ránk rontanak de nem igazán lehet eldönteni, hogy most végül is engem vagy az Apjukat segítik.
- Na jól van, megyek a kertbe. - mondja és csak egy kicsit liheg.
- Nem érdekel.- válaszolom csapzottan de már nehéz nem mosolyogni.
- Neeem? - kérdezi visszalépve de aztán mégis csak lemegy. Hallom babrál a fedővel. Mi újra belemerülünk a filmbe. A kockák peregnek, az idő múlik.
- Na gyerünk. - mondom Zozinak, a többiek ki tudja hova tűntek. Zoé pattan, hamarabb ér le a lépcsőn mint én.
Kinézek a konyhaablakon. Borús az idő, fúj a szél. Zoli gereblyézi a füvet, hogy az nagyot szippanthasson a tavaszi levegőből. Máté és Napsi síkitva csúszdáznak. Átkeverem a nokedlit. Még fél óra és szaggathatom. Előveszem a palacsintasütőt. Egy tálba olajat öntök. Belemártom az ecsetemet és kikenem a serpenyőt. Amikor forró, beleöntöm az egy merőkanálnyi tésztát. Hangosan serceg. Várok. Fordítom. Persze nem megy. Az elsőnek kötelező elromlania. Már ki is teszem a tálra és eszem. "megfájdul a hasad tőle" gondolom magamba de azért is eszem. Még sosem fájdult meg. Zoé is lecsap. Közben még lisztet teszek a tésztához és bele keverem. Újra öntöm. Jajj ez sem lett jó. Nézem az állagát ahogy szétterül. Na még egy kis liszt. A második is az előző rossz mellé landol. Öntöm a harmadikat. Basszus ez sem az igazi de nem szedem ki rögtön, még keverem a lisztet a tésztába. Most már elbizonytalanodok. És akkor észreveszem, hogy a harmadikat könnyen lehet forgatni, csak sütnöm kellett volna tovább. Megfordítom, gyönyörű, ezért a felesleges plusz liszt miatt aggódom. De nincs gáz. Palacsinta halom emelkedik mellettem. Közben ránézek a levesre. Furcsán, csendesen áll. Nem ég a gáz veszem észre. Hát áztatva nem fog megpuhulni! Gyorsan alá durrantok. A csülök omlik, ezért kiteszem egy tálra. A zöldség is majdnem jó. Zoé a pultra ül. Őrzi a húsos tálat.
- Mi is ennek a neve? - kérdezi és belecsíp. Tudja, hogy nem szeretem és mégis megteszi.
- Csülök. - felelem.
- Jaaa, csülök. - nagyon finom és majszolgat. Újabb palacsinta készül el.
- Anya, tudod, hogy hívják a gazdag Rómaiakat?
- Csülök? - kérdezem komolyan és nevetünk.
- Neeem. Patríciusok.
Rácsodálkozom, hogy annyira okos, ötödik lett a történelem versenyen és újra megdicsérem. Én biztos nem vagyok okosabb mint egy ötödikes morfondírozok a palacsintát babrálva. Fáradtan nyújtózom, fáj a hátam. Megkérem Zoét, hogy vegye elő a másik serpenyőt is, hogy gyorsabban haladjak. Könnyedén leugrik a pultról és eltűnik a szekrényben. Közben beleszaggatom a nokedlit egy újabb keverés után a levesbe.
Két serpenyő fekszik a gázon. Természetesen ebben is elrontom az elsőt. Máté is kunyerál.
- Nem kaptok, mindjárt ebédelünk. - és úgy csinálok, mintha nem venném észre, hogy azért elvisz egy darabot és Napsival a csülköt tépkedik.
- Most már elég lesz. - szólok Rájuk.
A két gázrózsa együttállásának köszönhetően kisüt a Nap. Nem kicsit, nagyon. Hőguta kerülget ahogy forrón tűzi mindenem. Ő győz, leszereti rólam a pulcsit. Boldogan napfürdőzök egy ujjatlan pólóban. Besűrítem a levest. Hagyom egyet rottyani.
- Gyertek ebédelni - kiabálok. És megterítenek amíg én az utolsó palacsintákat sütöm. Zoli felteker egy kakaósat, a gyerekek beköpik.
- Anyaaaa, Apa elvett egyet! - kiabálják nevetve. A bűnös a szájából direkt kilógó palacsintával fordul felém, ártatlan arcot rakva fel magára.
- A gyerekeknek sem engedtem Teee! - és játékosan rácsapok a fordítólapáttal. A gyerekek ovációval fejezik ki tetszésüket. Közben észre veszi a megcsípkedett csülköt.
- Ki csinálta ezt? kérdezi játékosan felháborodva.
- A Zozi. - árulom be rögtön - meg Máté meg Napsi...meg én. - ezt alig hallhatóan mondom. Ő nevett és direkt lecsíp belőle Ő is. Asztalhoz ülünk, eszünk.
- Jó lett bébi. - mondja.
- Aha. - válaszolom ridegen, mert eszembe jut, hogy meg vagyok sértődve. Röhög, most már én is. Megfogja a kezem. Elpárolog a dühöm. Hiába na. Áztatva nem puhul a zőccség.
És most nem a levesre gondoltam.......

2010. március 29., hétfő

Nyílt nap a suliban



Zozinak két német órája volt. Annyira kérte, hogy üljek be Hozzá is, hogy megtettem. Én voltam egyedül szülő....Rajtam kívűl volt még egy Anyuka de Ő az angolosokhoz ment. Zozival megbeszéltem, hogy az óra felénél átmegyek Mátéhoz a Magyar órára. Németen pont az összefoglaláshoz értek. Egy szöveget kellett lefordítani és magyarul válaszolniuk a szöveggel kapcsolatos kérdésekre. Zozim és a Tanítónéni jól időzítettek. Akkor értek a feladat végére és kapott egy kis ötöst, amikor mennem kellett. Máténál a megszokott vidámság fogadott. A gyerekek élvezettel dolgoztak, mi élvezettel hallgattuk Őket. Magyar és Matek óra volt. Sokszor dolgoznak csoportokban, játékosan tanítják, tudatosítják az írányokat, sokat mondókáznak, például akkor is, amikor előveszik a könyveiket és ha tízes átlépéssel dolgoznak, lekerülnek a cipők és szandálok a lábról és a zoknis talpak felkerülnek az asztalra, hogy könnyebb legyen számolni. :)


Ezt nem lehet elmesélni, meséljenek helyettem a videók.



video
video

2010. március 27., szombat

Napsi találkozása Miluval és NaPpal

Amikor az ember lánya még kicsi, nem aggódik, nem terheli felelősség apró vállait, csak él, unottan suliba jár és csak pár emberről gondolja azt, hogy Velük talán örökké tartja majd a kapcsolatot. De az Élet persze másképp hozza. Mindenkit elsodor az ár erre-arra és vagy volt olyan erős a barátság, hogy kibírja a nagy hullámokat vagy nem. Véletlenek persze nincsenek. Legalábbis szerintem. Senki nem kerül pl. véletlenül az iwiwre. És persze az sem véletlen, hogy az óriási hullámok között előkerülnek elfeledett barátok, osztálytársak. Engem NaP talált meg. Szinte semmi emlékem nincs Róla, - általános iskolában jártunk egy osztályba - talán csak az, hogy nagyon nyugodt fiúcska volt és jól tanult. Ő az a kifejezetten nem sok vizet zavaró figura volt. Bezzeg az Anyukája képe ma is elevenen bennem él. Kifejezetten szép nő, hatalmas lobogó fekete hajjal és a mosolya is feledhetettlen! Egy kislányt - engem - teljesen megbabonázott. Szóval nem gondoltam akkor, hogy én majd NaPpal "kapcsolatot" tartok és majd virágokat cserélünk a sziklakertből. Pedig de. Eljöttek és végre megismertem Milut is, aki egy imádni való kis nő. Szerintem Ők az a bizonyos borsó és a héja.
Elhozták a kutyusokat is. Míg Süti Grafittal ismerkedett,

Masni Puszedlit a degut felügyelte.

Jót beszéltünk, szinte mindenféle témát érintettünk, olyat is amit nem kellett volna;) és ki tudja mennyit felejtettünk befejezni, mert annyi minden más is az eszünkbe jutott.
Aztán eljöttek velem Napsikáért az oviba. Milunak nagyon tetszett az ovink. Minden kis állatkát végig nézett a folyosón, megcsodálta a csoportszobát. Napsi elöszőr elkeseredett, hogy érte mentem először de a tudat, hogy kint két kutyus is várja fellelkesítette.
Este már csicseregve mesélt.
- Ketten voltak, kettő kiskutya. Masni és Süti. És Sütit pont úgy hívják mint a Szilviék kutyáját a Sütit. És nagyon aranyosak voltak. És Sütit megsimogattam. Masninak meg fájt a lába. Milunak hívják az Anyukáját. Anya, hogy is hívták az Apukájukat?
- Peti. - válaszolom és nem javítom ki, mert én is így gondolom, többek Ők mint gazdik.
- Hát így hívják, Peti. És nagyon aranyosak voltak és majd eljönnek hozzánk máskor is és akkor is hozni fogják Sütit és Masnit. Ja és megmutattam a rajzomat.
Zozi és Matesz hallgatták kishúguk meséjét és néha felsóhajtottak, hogy.
- De jó volt Neked, hogy találkozhattál Velük.

Így történt. Nem tudhatjuk mit hoz az Élet. Abban viszont biztos vagyok, hogy Zozi és Máté is találkozni fog Miluval és NaPpal és meg lesz Nekik is a saját történetük Velük.
Így fonódik össze a múltam a jövővel. Húú és mennyi száll tekeredik még szanaszét arra várva, hogy egy óriási gombolyag legyen, amit dobálhatnak a hullámok....

2010. március 17., szerda

Máté 8 éves lett

Nyolc éves nagy fiúnk van. Már figyeltem egy ideje, hogy nő, növöget de nem akartam hinni a szememnek, hisz az nem lehet, hogy már EKKORA a mi fiúnk. Pedig így van. Az az ééédes kisbaba aki olyan nehezen akart megszületni, aki már a hasamba költözésnél is megviccelt többször is, aki már akkor kisajátított magának, szinte csak kettesben voltunk, hisz veszélyeztetett terhes voltam. Sosem felejtem el a napot, pont Zozit szoktattam be az oviban és pityeregve meséltem az óvonéninek, hogy vérzem. Kb 12 hetes voltam akkor. Zoli rohant haza értem, mentünk a kórházba a dokibácsihoz, Zozi pedig ott akart maradni az oviban, így ott hagytuk. Az ultrahangon kiderült, hogy elöl van a placenta, és teljesen a méhszájtól indul. Ha abban a pillanatban születtél volna kisfiam, nem tudta volna az orvos, hogy mit csináljon, hisz a "rendes" szülés kizárva a császár pedig komplikált lett volna. De Ő azt mondta, hogy szépen feljebb fog húzódni a méhlepény és minden rendben lesz. Talált még egy dudor szerűséget, ami szerintem az ikertesód volt de ezt így sosem mondta. Szigorú fekvésre ítélt a görcsök miatt. Annyi engedmény volt, hogy Zozit elvihettem reggel az oviba, majd hazahozhattam délután. Akkoriban három emeletet másztam meg négyszer, nagyon óvatosan, kímélve magam. Emlékszem amikor nagyobb lettél mekkora ficánkolásokat rendeztél az ovi öltözőben, amikor hallottad a gyerekek hangját. Kedvenced volt az " Itt a farsabg áll a bál " kezdetű dalocska, amit Zoé sokat énekelt Neked . Végig farfekvéses voltál de a doktorbácsi nyugtatott, hogy rengeteg farfekvéses baba született meg a kezei között és minden rendben volt. A dudor közben " szervelődött " a placenta pedig szépen felhúzódott ahogy nőtt a pocakom. Aztán a 37. héten volt egy műtétem. Még aznap " hazasírtam " magam. A kontrollnál derült ki, hogy a műtét közben harántfekvésbe mentél át. Azonnal be kellett feküdnöm. Hiába könyörögtem, sírtam, muszáj volt. Úgyhogy az a fogadalmam, hogy a következő szülésnél csak az utolsó pillanatban megyek be a kórházba dugába dőlt. A Papától kaptam mokszát és azzal " kezeltem " magam, hogy befordulj rendesen. Egyik éjjel nagy mocorgásra ébredtem de olyan furcsa is volt egyben. Reggel szóltam a dokinak, hogy szerintem befordultál. Akkor már napok óta voltak kisebb fájásaim. Az ultrahang igazat adott nekem. Vasárnap volt, fél kilenc és a szülőszobán találtam magam. Katika volt a szülésznőnk, aki nagyon odafigyelt mindenre. Még a rádiót is csak úgy kapcsolta be, hogy előtte megkérdezte, hogy nem zavar-e. A Sláger rádiót hallgattuk. Apa úton volt hozzánk. Zozi az Erzsimamáéknál maradt. Mielőtt Apa átvitte, Franklint nézett a Minimaxon és micsoda véletlen, pont kistestvére született a kisteknősnek. Nagyon örültem amikor végre megérkezett. Egy kicsit magam alatt voltam, mert mellettem ketten szültek meg, ráadásul az egyik baba koraszülött volt a másik anyukát meg el kellett vinni császározni és nagyon elszomorodtam. Teltek az órák, és nagyon, nagyon lassan haladtunk. Már teljesen nyitva volt a méhszáj de Te még akkor sem akartál kibújni. Az orvos és Katika próbáltak rávenni, hogy megszüless. Apa közben rosszul lett, így ki kellett menni. Addigra már megérkeztek Ilimamáék is. Velük ücsörgött a folyóson fal fehéren. Én közben kértem, hogy hagy " pihenjek " egy kicsit , mert fájás alatt kellett nyomnom. Így végig kínlódtam magamban egy fájást, "nyugodtan" mindenféle nyomás nélkül. Rögtön utána jöttek a tolófájások. A doktor úgy rohant Apa után, hogy "

- Jön a gyerek!!! Bejön?? Gyorsan, gyorsan, jön a baba!!!
( Közben elmondta bent, hogy lám, a Nők mennyire ösztönösek, mindig tudják, hogy mit kell tenniük, végig kinlódtam a fájásomat nyugodtan és be is indult a szülés, jöttek a régóta áhított tolófájások. És nagyon elégedett volt, én pláne:) )

Apa persze jött. Mit jött, szaladt. Így születtél meg március 10.-én 18:38 -kor. Sírtál, mi is. Megvártuk, hogy ne pulzáljon a köldökzsinór és csak akkor lett elvágva. Nagyon sokáig varrtak, mert összevissza szakadtam. Nagy voltál. 58cm és 3900g. Rögtön szopiztál és keservesen sírni kezdtél, amikor a csecsemős nővér távolodott Veled tőlem. Megérezted, hogy nem az én karomban vagy. Amíg engem varrtak a Mamáék bejöhettek megnézni Téged és én fel sem ismertem Őket, ahogy körbeálltak zöld ruhákban és Téged csodáltak. Még csodálkoztam is, hogy mit nézik ennyien a fiamat? Mivel kiszűrődött, hogy "de szép", milyen aranyos" nem aggódtam, hogy baj lehet. Amikor végre kikerültem a szülőszobáról a Mamáék mesélték, hogy a doktorbácsi gratulált Nekik Hozzád, és hozzám és azt mondta, hogy karakán vagyok.

Hát ez volt a Te születésed története kisfiam.

Nagyon örülünk, hogy vagy nekünk!!!

Szeretünk!!!!

Mama citrom tortája és az én rusztikus csokitortám ami naggyon rusztikusra sikerült...:)

2010. március 16., kedd

" Életem legjobb napja az iskolában "


Ezt mondta Máténk amikor értük mentem kérdésemre válaszolva. Mármint, hogy milyen volt a különleges Március 15.-e? Mert napok óta ezzel keltünk és ezzel feküdtünk, hogy valami igazán érdkessel készül a suli. Azzal kezdődött, hogy nem kellett ünneplőbe menni, elég volt egy Kokárda, de az persze feltétlenül! Négy óra volt megtartva, illetve az alatt voltak a programok, amikre előre be kellett jelentkezni. Volt Pilvax kávézó. Itt Kossuth kiflit lehetett sütni. De sütés nélkül is be lehetett ülni beszélgetni, enni és teát inni. Volt korabeli divatlap készítés. Vágtak, ragasztottak, nyomtattak. Címert festettek, huszárt készítettek. Lovagolhattak hordón és lőhettek célba. Berendezhették a terepasztalt, huszárokkal, lovasokkal, ágyukkal. De kirakózhattak, énekelhettek vagy épp verselhettek is ha épp kedvük tartotta. Persze, hogy tartotta. Zozi és Máté felváltva mesélték élményeiket. Nem győztem hallgatni, csodálkozni, hogy milyen jól sikerült. Azt hiszem a sulinknak sikerült elérniük azt, amit az én időmben soha. Közel kerültek a történelemhez és még élvezték is.
( A képen a zászlót Napsi festette az oviban, a huszárt Máté eszkabálta és a viaszpecsétek Zozi munkái. Egy szépsége címer van rajta ami sajnos nem látható)

2010. március 12., péntek

Apucimtól nőnapra

Mama miért?
Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját: Mert én nõ vagyok - válaszolta az asszony. Ezt nem értem! - mondja a kisfiú. -És ezt soha nem is fogod megérteni. - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: - Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?- Minden nõ ok nélkül sír. - Ez volt minden, amit az apa válaszolt.
A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ. Vajon miért sírnak időközönként a nők?
Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat:- Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: - Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is továbbmenjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nõ érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy sziklaszilárdan férje mellett áll-e?
És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nõ szépsége tehát, nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az õ formássága, de még nem is attól, ahogyan a haját viseli. Egy nõ szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.
ÁLDJA MEG AZ ISTEN ŐKET!
Köszi Apa, hümmögtem és mosolyogtam:)

2010. március 3., szerda

Családi történet egy balesetből kifolyólag

Napsikám annyira önnáló, hogy mindent egyedül akar csinál. Így történhetett meg a balesete is. Van egy gyönyörű Singer varrógépem, aminek hosszú története van, amit most le is írok, hogy ne vesszen feledésbe. A varrógép még Anyai Nagymamámé volt. Amikor meghalt, Nagypapám vigyázott rá. Nagypapám sok "szakmája" mellett szabó volt de azt hiszem sosem dolgozott szabóként de ezen a varrógépen mindketten varrogattak. Épp ezért számomra felbecsülhetettlen értékű. Hisz még Ők érintették, tekerték, simogatták. Amikor hozzáérek a géphez az Ő kezüket simítom végig.....
Szóval, amikor kibuktam a gimiből (khm) varrónőnek adtam a fejem, kezem, mindenem. Akkor a Papám azt mondta, hogy a varrógép az enyém lesz. Aztán kiderült, hogy másnak is elígérte, köztük az Unokahúgomnak is. Amikor Drága, Jó, Nagypapim meghalt az Övé lett, nem volt vita. Évek teltek el, Hugikám közben férjhez ment, szült egy gyönyörűséges kislányt, Vivit, akinek én lettem a keresztmamija. Egyszer felhívott az unokatesom, hogy át tudok-e valamikor menni hozzájuk.
- Persze. - válaszoltam, arra gondolván, hogy ez biztos megint csak egy "rendes" látogatás, egybekötve Kersztlányozással.
- De kocsival kéne jönnöd.
- Miért? - kérdeztem csodálkozva.
- Mert akarok Neked valamit adni.
- Mit??????
- A Papáék varrógépét.- sírva fakadtam a meghatottságtól. Először visszakoztam, hogy nem fogadhatom el...stb, de egyetlen unokatestvérem szintén sírva meggyőzött és azt mondta, hogy én annyira vágytam rá és, hogy nálam jó helyen lesz, különben is Neki van egy másik. Hát így lett az enyém a varrógép, amit a mai napig úgy mesélek el mindenkinek, hogy az Unokatesomtól kaptam és a Nagymamánké volt. (Evi ezért örökké hálás leszek, tudom, hogy tudod mekkora örömöt okoztál ezzel, de akkor is nagyon-nagyon köszönöm!!!!)
Hát ezután a kitérő után jöjjön Napsi és az Ő ujjacskája.
A gyerekek szeretnek beülni ennek a bizonyos varrógépnek a pedáljára, Máté pl. ott szokott autót vezetni, Napsi pedig ott főzött. A fakanala bele esett a bobin tartóhoz, a kis fedél el volt húzva. Mivel okos tanulékony lányka és már többször látta, hogy döntöm hátra a varrógépet, hogy kitöröljem a portól, úgy gondolta majd Ő egyedül megbillenti és kiszedi a bujkáló fakanalat. Aztán csak a nagy durranás, sírás és egy fekete hüvelykujj köröm. Persze, hogy ráesett szegényke ujjára. Valószínűleg kicsúszott a kezéből, vagy hamarabb engedte el, mint kellett volna. Jegeltük, most már egész jól használja, tegnap már cigánykerekezett is. De a szombat éjszakánk szörnyű volt. Hát még Neki, nagyon fájhatott. A héten nem vittük oviba, nehogy megüsse vagy megüssék véletlenül.
Szóval most már jól van és mi mindenre jó egy ilyen csúnya baleset:
Leírtam a varrógépem történetét....

Balhüvelykujj a képen látszik:(

p.s: azóta leérettségiztem....:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2010. március 2., kedd

Zozim farsangja


Zozikáméknál - aki ugye már ötödikes- nem olyan farsang van mint a megszokott. Minden osztály készül valamilyen műsorral, amire heteken keresztül készülnek, próbálnak, sminkelnek. A szám amit választottak persze teljesen mai, nem valami holmi "lejárt", mert az ugye ciki. (legalábbis Nekik, még.) Az ötlet meg szerintem kifejezetten ötletes. És ha már eddig sorokat töltöttem meg a nagy semmivel, itt az ideje, hogy lerántsam a leplet.

Alexandra Burke: Bad Boys című számára táncoltak, Star Wars öltözetben. Volt Leila hercegnő, mögötte rengeteg "udvarhölggyel". Zozi is ezt a tábort növelte, mert nem akart a középpontban lenni. A táncot ezerszer meg ezerszer riszálta el, nagy lelkesen. Én meg mosolyogtam az időnként "fa" mozgásán. Hiába, meglátszik, hogy abbahagyta a tornát, viszont a sok gyakorlástól egyre "kígyósabb" lett. És imádtam az arcát amikor komoly fejjel laza pislantásokkal adta elő ezeregyedjére is a koreográfiát. A többiek persze voltak a "rossz" fiúk, Darth Vaderrel, Shittekkel. Természetesen ott voltak még a Jó fiúk is. Obi Wan Kenobi, Luke, Solo, Yoda, Csubi...stb. És a zene ritmusára hol az egyik, hol a másik csapat táncolt, imitált harcot adtak elő. És a csajok a "Bad Boys" mondatnál, tánc közben a rossz fiúkra mutattak, akik csatlakoztak a tánchoz. Akkora sikerük volt, hogy visszatapsoltál Őket és még a Szülők Báljára is beszavazták az osztályt. Este fél hétig tartott a farsang, tini diszkóval, amire először nem akart elmenni és amikor visszakérdeztem, hogy miért, akkor kegyesen megadta magát. Lehet valami trükk volt? Mindenesetre nagyon élvezte, én meg várom a dvd-t, hogy végre lássam egybe az egészet.

2010. február 26., péntek

Napsi farsangja

Napsikám pár naponta változtatta meg, hogy mi szeretne lenni a farsangon. Először kijelentette, hogy malac lesz. Így egyszerűen: MALAC, nem Malacka a Micimackóból. Már elképzeltem a rózsaszín ruhát, a kurta farkacskát. Göndör szőrben nem gondolkoztam, mert nem nyilatkozott mangalicaságáról, így a natúrban maradtam én magamban. Majd jött a Napocska. Természetesen elképzeltem a jelmezt, gondolatban már kivágtam a sugarakat, amikor azt találta mondani egy óvodai reggelen az öltözőben, mikor elmélázott a szomszéd szekrény maci jelén, hogy Ő inkább maci lesz. Nem estem kétségbe, hisz még Zozinak varrtam egy oroszlán jelmezt, amit át lehet kombinálni macivá. Törtem a fejem, hogy hova is raktam a maci füleket? De kislányom egyszer csak kijelentette, hogy Ő Királynő lesz. Rezzenéstelen arccal vettem tudomásul, és gondolkodóba estem, hogy vajon elég lesz a H&M-es balerina szoknya vagy az Ikeás, királylány szoknya? Aztán Napsikám visszatért a Napocska jelmezhez. Egy délután raktuk össze közösen. Még Máté is segített. Zoé és Napsika vörös krepppapírt sodortak, majd tekertek ceruzákra, hogy loknikká alakuljanak át. Ez lett volna a láng hatású póthaj, ami aztán nem került Napsikám fürtjei közé, mert nem engedte, pedig nagyon látványossá tette volna haj koronáját. Este izgalommal, feküdt le, alig várta a reggelt.Derűsen ébredt, énekelték az " Itt a farsang áll a bál" kezdetűt. Zoziékat kiraktuk az iskolánál. Apukájukon volta sor, hogy elvigyük egy tankolással egybekötve a munkába. Alig kanyarodtunk ki az iskolától, amikor belénk jöttek jobb oldalról. A két ajtó tropa, nyitni se lehetett. Napsikám pityergett, én is, hogy ez a kis Suzukink van az is összetörik. Zoli kiszállt az autóból, oda ment a sráchoz, kezet fogott, bemutatkozott, majd vidáman hozzá tette," jól kezdődik a napunk ". Én szégyenkezve de bevallom, hogy ha egyedül lettem volna, akkor biztos leordítottam volna a fejét, hm...
A srác elismerte a hibát, papírokat töltöttek. Aztán, tankolás, munka és vissza az óvodába. Utolsó pillanatban értünk oda. Már mindenki jelmezben volt. Majdnem az összes lány valami Hercegnő, vagy Királynő volt. Napsi alig akart átöltözni. Többször megkérdeztem, hogy akar-e maradni, de mindig igennel felelt. A poló alól nem volt hajlandó levenni a Lizzy town-os Stephani-s hosszú ujjút de az nem rontott az összhatáson. Nem engedte a hajába rakni a loknikat, és kijelentette, hogy akkor Ő inkább Királynő szeretne lenni. Mondtam, hogy Ő a Napkirálynő.
- Nem! - Mondta Ő.
Én Napocska vagyok! - ebben maradtunk. Nem kicsit megkönnyebűlve lélegeztem fel.
Igazán nem akart részt venni a játékokban, végig mellette kellett lennem. A Bújj-bújj zöld ágnál, azért oda állt kaput tartani.
A torna teremben ropott egyet a Kolompossal, szigorúan mellettem állva. Visszatérve a csoportba pedig már-már boldogan tömte magába a fánkot, meg a többi édességet.
Hát így zajlott a farsangunk napja...

2010. február 11., csütörtök

Nem hall, nem beszél, nem lát

- Ki borította ki???
- Ki kente szét???
- Ezt ki csinálta???
- Melyikőtök nyúlt hozzá?
- Melyik dobálta szét???
- Ki hagyta égve a lámpát???
- Kinél volt utoljára???
- Melyik kiabál???
- Ki nem húzta le a W.C-t???
- Ki látta???
- Ki hallotta???
- Melyik nem hallotta???
- Ki mondja meg???
- Ki nem rakta el???
- Ki hagyta nyitva???
- Ki csukta be???
... stb.
Mert annyi de annyi rengeteg kérdés és nem, hogy naponta, akár óránként is. Ilyenkor senki nem tud semmit. Napsi nem hallotta, Máté nem mond semmit és Zoé természetesen nem látott semmit:

Teljes az egyetértés, főleg ha egymást kell megvédeniük.
- Nagggyon érdekes!- mondom ilyenkor én vagy az Apjuk.
- Ilyenkor persze semminek nincs gazdája! - folytatom.
- Biztos a lények voltak. - teszek rá még egy lapáttal.
- Nem hiszem el, hogy senki nem tud semmiről. - mondom beletörődötten, mivel semmi reagálás. Na ilyenkor szokott jönni a hadoválás. " Ők TÉÉÉÉNYLEG nem tudnak semmiről semmit.
A három kismajom. A szobor jutott Róluk eszembe. Végülis örülnöm kéne, hogy ilyen nagy az egyetértés.
Legalábbis ilyenkor.......
Örülök is.
Legalábbis ilyenkor....... :))))

2010. február 10., szerda

Itt a farsang áll a bál

Mátém kalóz volt. Igazából az utolsó pillanatban "törődött" bele, hogy beöltözik. Egész héten azt hajtogatta, hogy Ő bizony be nem öltözik. Ő bizony nem lesz semmi, csak úgy mászkál majd a többi gyerek között. Csakhogy Ő nem tudta, hogy úgy lesz minden, ahogy Ő azt el sem képzelte. Nem erőltettem, nem vitatkoztam. A farsang előtti napon elővettem a tavalyi kalóz jelmezt, amit akkor a betegsége miatt nem tudott felvenni.
- Próbáld csak fel. - kértem. Fiam szó nélkül vetkőzni, majd öltözni kezdett. Majd együtt megkerestük a "mekis, heppi miles" Pán Péteres kis tőrjét, amit lazán a derekához szúrt. Nézegette magát a tükörben. Somolygott. Magától nem mondott semmit.
- Na, jó leszel így? -kérdeztem nem törődöm hangon, nehogy a túl izgatottságom ráragadjon és mondjon egy " azért sem nem - et. (Mert hát Máténk ilyen.)
- Igen. Nagyon. - és már hangot adott boldogságának egy mélyített hangú :- váááhháá - kiáltással, miközben Sandokán ugrásfélét produkált a tükör előtt. A végeredményt elégedett arc kifejezéssel nyugtázta saját magának.
Így "törődött" bele a jelmezbe és így lett kalóz a kicsi fiam Máté.

Jégcsapok







Na jégcsapok nincsenek a házunkon sehol, gyermekeim nagy-nagy szomorúságára. De nem lennék én az anyjuk ha nem találnék ki valami jégcsappótlós játékot és Ők nem lennének a mi gyerekeink ha nem örülnének neki. Ez pedig nem más, mint útközben jégcsapot számolunk. Zozié a jobb oldal, Météé pedig a bal. És lelkesen számolják a házakat, ahol lógnak a jégcsapok. És egy nap mindketten nyernek, hisz a hazafelé úton átkerülnek a másik oldalra. Napsika hallgatja Őket, időnként felkiállt:


-Ott is eeeegy. Aztaaaaaaaa! Mekkkoraaaa! Nézzéteeeek!.


Mi pedig nem győzünk ámulni.
Tegnap, amikor beszálltunk az ovi előtt az autóba, Napsikánk felkiálltott:


- Úlisteeeeen!!!! Milyen hosszúúúú!!


- Mi hosszú?


- Hát a vízcsap.....



Ezen felbuzdúlva vízcsapokat számoltak kacagva a hazafelé úton, melyek átlátszóan, csöpögősen lógtak a hófödte háztetőkről.

2010. február 9., kedd

Pörkölt csirkéből, békülősdugás miatt önkezűleg férfiaknak....

Hozzávalók:
- 7 csirke apróléka
- néhány hülye mondat pár nappal korábban
- só, bors, paprika
- 3 nap különalvás
- víz, tűz
- jegygyűrűt nem hordó asszony
- néhány hülye mondat a pár nap alatt
- leveskocka, delikát, olaj, hagyma
- ágy, fazék
- fakanál, koton, főzősör
Kedves Receptolvasó! Együtt fogunk főzni, engedelmeddel tegezlek.
Tehát:
Fontos, nagyon fontos!
Sose főzz ezelőtt pörköltet!
A csirkeaprólékot a mélyhűtőből a nő előző nap vegye ki. Pár nappal korábban tépelődve mondja azt neked, hogy az a baj, úgy érzi, csökkentek benne az érzések feléd. Tegye mindezt konkrét rákérdezésre, melyet a hetedik kínlódó nap után munkából hazaérve, majd a boltból egy üveg jégerrel és sörökkel ismét hazatérve ejtesz meg, két kitöltött feles és egy nyitott sör felvonultatásával egyértelművé téve, hogy akkor te most beszélgetni szeretnél, nagyjából ekképp: miért nem hordod a jegygyűrűdet? Nyiss ki egy sört. Aludj a nappaliban 3 napig.
A csirkeaprólékot nézd meredten minden alkalommal, mikor a konyhába kimész, de mégse tudsz enni, mert valami remegteti a gyomrodat. Külön vedd észre, hogy a zacskóból szivárog a vér, de ne zavarjon. (Onnan lehet tudni, hogy hét csirke darabjai vannak a becsomózott nájlonban, mert a nő anyja ráírta kék filccel egy papírra, ami a zacskóra van ragasztva. A hét számmal legyen írva.)
A nő a főzés előtt 3 órával kérdezze meg tőled, hogy miért alszol napok óta a nappaliban. Legyen érdekes érzésed: vajon hülye ez? Mondd neki azt, hogy hát azért, mert nem érzed úgy, hogy hozzá kéne bújnod. Vedd tudomásul, hogy erre azt mondja, hogy ezzel nem teszed jobbá a dolgot, nem kerültök közelebb. Ez így is van. Ezt ízlés szerint megállapíthatod. Mindenképpen mondani kell, hogy te utoljára azt az infót fogtad föl, hogy őbenne csökken az érzés irántad. A gyűrűre utalhatsz, megint csak ízlés szerint, anélkül talán nem lesz olyan markáns az íze - ki hogy szereti.
Menjetek a konyhába.
A nő mondja azt, hogy ő azt szeretné, ha minden úgy lenne, mint régen. Erre egyszerűen azt kell mondani, hogy oké, de jöjj tisztába az érzéseiddel, és ha ez kész, és kiderült, hogy vannak, akkor próbáld meg kifejezni azokat. Erre a nő bújjon hozzád, adjon aránytalanul sok puszit, ölelgessen a szokásosnál jóval tovább, te pedig kimérten simogasd a hátát, aztán hidd el, hogy minden rendben van, és most már adhatsz neki egy puszit szívből.
Javaslod, hogy menjetek be az ágyba még egy kicsit beszélgetni.
A nő mondja azt, hogy neki dolgozni kell menni, és a pörköltet is meg kell még főznie előtte. Itt nagyon fontos, hogy azt mondd: majd én megfőzöm. Erre a nő mosolyogjon csábosan, és induljon a háló felé.
Bújjatok be az ágyba, és ízlés szerint. (Ha nemrég hagyta abba a gyógyszert, mert akkor még terveitek voltak, akkor ezen a ponton kell a koton, biztos, ami biztos.)
Miután elkísérted, és hazaértél, nyiss ki egy sört. Mosolyogj.A csirkeparólékot a véres nájlonból vedd ki, és alaposan mosd meg. Mármint nem zacskót, azt ki kell dobni. Ha te is utálod a rágós zuzadarabokat, akkor azokat vágd ki belőle a picsába! És közben gondolj arra, hogy akkor most hogy is van ez? Reggel a kanapén keltél, most meg a konyhában szorgoskodsz, kielégülten, és elvileg minden rendben. Ámulj el rajta, hogy ez ilyen egyszerű, és érezz egy kis bizonytalanságot, vagy hitetlenséget - ízlés szerint.
Vágd föl a hagymát, ahogy szoktad, és közben tartsd a megmosott undorító csirkelábakat, és egyéb gusztustalanságok egész sorát víz alatt, hogy azt hihesd, ezalatt kiázik, de legalább egy kicsit tisztább lesz. Mielőtt a hagymát belevágod az olajba, jöjj rá, hogy nem törölted ki rendesen a frissen elmosott fazekat, azért spriccel a plafonig az olaj és víz reakciója. Újabb mosogatás, és -ezúttal valóban - szárazra törlés után ismét tégy bele olajat, és gyújts alá.A már meleg olajon bingyizzed kicsit a hagymát, egy kis sót már itt tehetsz rá, ahogy a haverod mondja, akit közben felhívtál telefonon, aztán a tűzről levéve mehet bele a paprika, olyan három kávéskanállal. És rögtön utána a hús. Szarul néz ki, de finom lesz. Vissza a tűzre. Önts bele vizet, húzz egy nagyot a sörödből, és határozd el, hogy elhiszed, hogy minden rendben van. Mert ha nincs, azzal sem tudsz semmit kezdeni, és nem is akarsz.
Öntsd föl vízzel az egész katyvaszt, hogy ellepje a húst, aztán kis só, bors, paprika, csili, delikát, leveskocka, meg amit találsz, és bízol benne. A leveskockát ne próbáld meg whiskeys pohárnyi meleg vízben feloldani, nem lehet. Nyugodtan dobd bele, ahogy van.
Nagylángon rotyogjon egy kellemeset, aztán kisláng (erről is jusson eszedbe, hogy most már igenis vannak olyan dolgok, amik mindig eszedbe jutnak, ha akarod, ha nem, és hogy ezek szaporodnak, és igenis, sajnos, ma is szaporodtak), aztán fedő rá, és sör ivás.
Ha közben a blogodon meg akarod írni a receptet, hogy szabadulj valamitől legalább, mert a fejedben gondolatdugó van, akkor azt most kell elkezdeni, és nem a sörözést nyomatni. Ha nem, akkor igen. Egy-másfél órán keresztül lassú tűzön, fedő alatt, 3-4 alkalommal megkeverve rotyogjék. Közben idd meg a sört, meg még egyet, és töltsd föl a képeket.
Főzz tésztát, szedj, és egyél!
Jó étvágyat!
Ha jó volt, ha nem, ne gondolkodj tovább ezen, majd lesz, ami lesz, úgyis észre fogod venni. Fogd a paplanodat, és vonulj be a hálóba aludni.