2010. március 30., kedd

Szombati főzöcske - avagy - Áztatva nem puhul a "zőccség"


Nem mindig minden fenékig tejfel. De nem ám. Most már kis semmiségnek tűnik de akkor abban a pillanatban megsértődtem. Nem akartam de mégis. Duzzogva vonultam fel a szobánkba. Akkor már rotyogott a csülök, amit korán reggel vett Zoli a lányokkal a piacon. Mert az csak onnan finom. Nem érdekel a csülök, gondoltam magamban. Tőlem nem lesz belőle leves az biztos! Felőlem elfőhet a lé, kit érdekel? Ez kábé 3 percig tartott, mert meggondoltam magam. Hát magammal tolnék ki, azért is lemegyek és bezőcségelem. Hisz már tegnap annyira örültem a mai bűnőzös menünek. Mire leértem, Zoli már az utolsó répát kapargatta. Nem szóltam hozzá. Megfogtam az óriás zellert és lekanyarítottam belőle egy jó darabot. Szépen komótosan megpucoltam. Közben tartottam magam a némasági fogadalmamhoz. Egészen addig amíg kritizálni valót nem találtam a répákban.
- Ez így nem jó, tiszta csúnya.
- Azért, mert kapartam. - válaszolja.
- De miért nem a pucolóval csináltad?
- Mert azzal nem tudom. - válaszolja.
- Mit nem lehet ezen tudni?- kérdezem és dühösen végigszántok a répákon. A héjak csak úgy röpködnek.
- Na ennyi lett volna csak.
- Jól van, én nem tudtam. - válaszolja nyugodtan és elkezdi karikázni a megmosott zöldségeket. Összedolgozunk, ami kész rakom bele a levesbe. Bele kerül a bab is. Kóstolok, kóstol. Ízesítünk. Belenyomok három gerezd fokhagymát. Időben eszembe jut, ezért bekeverem a nokedlit. Aztán a palacsinta tésztát. Ez a szombati menünk, csülkös bableves, palacsintával. Majd látványosan felvonulok. Zozi utánam jön.
- Mi baj van anya? - bújik hozzám.
- Semmi. - válaszolom de látom nem lehet becsapni, ezért rámosolygok. Fekszünk az ágyon, együtt nézünk egy filmet. Zoli bekukucskál, én azért se nézek rá.
- Nem értelek királylány. - mondja és mellém fekszik. Hát miért is értené? Ez olyan pasis dolog, másoktól is hallom, hogy nem értik.
- Nem érdekelsz. - felelem durcásan. Könnyedén lebirkóz, nevet, én azért se. Küszködök, a gyerekek hangos "Hajrá Anya" felkiáltással ránk rontanak de nem igazán lehet eldönteni, hogy most végül is engem vagy az Apjukat segítik.
- Na jól van, megyek a kertbe. - mondja és csak egy kicsit liheg.
- Nem érdekel.- válaszolom csapzottan de már nehéz nem mosolyogni.
- Neeem? - kérdezi visszalépve de aztán mégis csak lemegy. Hallom babrál a fedővel. Mi újra belemerülünk a filmbe. A kockák peregnek, az idő múlik.
- Na gyerünk. - mondom Zozinak, a többiek ki tudja hova tűntek. Zoé pattan, hamarabb ér le a lépcsőn mint én.
Kinézek a konyhaablakon. Borús az idő, fúj a szél. Zoli gereblyézi a füvet, hogy az nagyot szippanthasson a tavaszi levegőből. Máté és Napsi síkitva csúszdáznak. Átkeverem a nokedlit. Még fél óra és szaggathatom. Előveszem a palacsintasütőt. Egy tálba olajat öntök. Belemártom az ecsetemet és kikenem a serpenyőt. Amikor forró, beleöntöm az egy merőkanálnyi tésztát. Hangosan serceg. Várok. Fordítom. Persze nem megy. Az elsőnek kötelező elromlania. Már ki is teszem a tálra és eszem. "megfájdul a hasad tőle" gondolom magamba de azért is eszem. Még sosem fájdult meg. Zoé is lecsap. Közben még lisztet teszek a tésztához és bele keverem. Újra öntöm. Jajj ez sem lett jó. Nézem az állagát ahogy szétterül. Na még egy kis liszt. A második is az előző rossz mellé landol. Öntöm a harmadikat. Basszus ez sem az igazi de nem szedem ki rögtön, még keverem a lisztet a tésztába. Most már elbizonytalanodok. És akkor észreveszem, hogy a harmadikat könnyen lehet forgatni, csak sütnöm kellett volna tovább. Megfordítom, gyönyörű, ezért a felesleges plusz liszt miatt aggódom. De nincs gáz. Palacsinta halom emelkedik mellettem. Közben ránézek a levesre. Furcsán, csendesen áll. Nem ég a gáz veszem észre. Hát áztatva nem fog megpuhulni! Gyorsan alá durrantok. A csülök omlik, ezért kiteszem egy tálra. A zöldség is majdnem jó. Zoé a pultra ül. Őrzi a húsos tálat.
- Mi is ennek a neve? - kérdezi és belecsíp. Tudja, hogy nem szeretem és mégis megteszi.
- Csülök. - felelem.
- Jaaa, csülök. - nagyon finom és majszolgat. Újabb palacsinta készül el.
- Anya, tudod, hogy hívják a gazdag Rómaiakat?
- Csülök? - kérdezem komolyan és nevetünk.
- Neeem. Patríciusok.
Rácsodálkozom, hogy annyira okos, ötödik lett a történelem versenyen és újra megdicsérem. Én biztos nem vagyok okosabb mint egy ötödikes morfondírozok a palacsintát babrálva. Fáradtan nyújtózom, fáj a hátam. Megkérem Zoét, hogy vegye elő a másik serpenyőt is, hogy gyorsabban haladjak. Könnyedén leugrik a pultról és eltűnik a szekrényben. Közben beleszaggatom a nokedlit egy újabb keverés után a levesbe.
Két serpenyő fekszik a gázon. Természetesen ebben is elrontom az elsőt. Máté is kunyerál.
- Nem kaptok, mindjárt ebédelünk. - és úgy csinálok, mintha nem venném észre, hogy azért elvisz egy darabot és Napsival a csülköt tépkedik.
- Most már elég lesz. - szólok Rájuk.
A két gázrózsa együttállásának köszönhetően kisüt a Nap. Nem kicsit, nagyon. Hőguta kerülget ahogy forrón tűzi mindenem. Ő győz, leszereti rólam a pulcsit. Boldogan napfürdőzök egy ujjatlan pólóban. Besűrítem a levest. Hagyom egyet rottyani.
- Gyertek ebédelni - kiabálok. És megterítenek amíg én az utolsó palacsintákat sütöm. Zoli felteker egy kakaósat, a gyerekek beköpik.
- Anyaaaa, Apa elvett egyet! - kiabálják nevetve. A bűnös a szájából direkt kilógó palacsintával fordul felém, ártatlan arcot rakva fel magára.
- A gyerekeknek sem engedtem Teee! - és játékosan rácsapok a fordítólapáttal. A gyerekek ovációval fejezik ki tetszésüket. Közben észre veszi a megcsípkedett csülköt.
- Ki csinálta ezt? kérdezi játékosan felháborodva.
- A Zozi. - árulom be rögtön - meg Máté meg Napsi...meg én. - ezt alig hallhatóan mondom. Ő nevett és direkt lecsíp belőle Ő is. Asztalhoz ülünk, eszünk.
- Jó lett bébi. - mondja.
- Aha. - válaszolom ridegen, mert eszembe jut, hogy meg vagyok sértődve. Röhög, most már én is. Megfogja a kezem. Elpárolog a dühöm. Hiába na. Áztatva nem puhul a zőccség.
És most nem a levesre gondoltam.......

2010. március 29., hétfő

Nyílt nap a suliban



Zozinak két német órája volt. Annyira kérte, hogy üljek be Hozzá is, hogy megtettem. Én voltam egyedül szülő....Rajtam kívűl volt még egy Anyuka de Ő az angolosokhoz ment. Zozival megbeszéltem, hogy az óra felénél átmegyek Mátéhoz a Magyar órára. Németen pont az összefoglaláshoz értek. Egy szöveget kellett lefordítani és magyarul válaszolniuk a szöveggel kapcsolatos kérdésekre. Zozim és a Tanítónéni jól időzítettek. Akkor értek a feladat végére és kapott egy kis ötöst, amikor mennem kellett. Máténál a megszokott vidámság fogadott. A gyerekek élvezettel dolgoztak, mi élvezettel hallgattuk Őket. Magyar és Matek óra volt. Sokszor dolgoznak csoportokban, játékosan tanítják, tudatosítják az írányokat, sokat mondókáznak, például akkor is, amikor előveszik a könyveiket és ha tízes átlépéssel dolgoznak, lekerülnek a cipők és szandálok a lábról és a zoknis talpak felkerülnek az asztalra, hogy könnyebb legyen számolni. :)


Ezt nem lehet elmesélni, meséljenek helyettem a videók.




2010. március 27., szombat

Napsi találkozása Miluval és NaPpal

Amikor az ember lánya még kicsi, nem aggódik, nem terheli felelősség apró vállait, csak él, unottan suliba jár és csak pár emberről gondolja azt, hogy Velük talán örökké tartja majd a kapcsolatot. De az Élet persze másképp hozza. Mindenkit elsodor az ár erre-arra és vagy volt olyan erős a barátság, hogy kibírja a nagy hullámokat vagy nem. Véletlenek persze nincsenek. Legalábbis szerintem. Senki nem kerül pl. véletlenül az iwiwre. És persze az sem véletlen, hogy az óriási hullámok között előkerülnek elfeledett barátok, osztálytársak. Engem NaP talált meg. Szinte semmi emlékem nincs Róla, - általános iskolában jártunk egy osztályba - talán csak az, hogy nagyon nyugodt fiúcska volt és jól tanult. Ő az a kifejezetten nem sok vizet zavaró figura volt. Bezzeg az Anyukája képe ma is elevenen bennem él. Kifejezetten szép nő, hatalmas lobogó fekete hajjal és a mosolya is feledhetettlen! Egy kislányt - engem - teljesen megbabonázott. Szóval nem gondoltam akkor, hogy én majd NaPpal "kapcsolatot" tartok és majd virágokat cserélünk a sziklakertből. Pedig de. Eljöttek és végre megismertem Milut is, aki egy imádni való kis nő. Szerintem Ők az a bizonyos borsó és a héja.
Elhozták a kutyusokat is. Míg Süti Grafittal ismerkedett,

Masni Puszedlit a degut felügyelte.

Jót beszéltünk, szinte mindenféle témát érintettünk, olyat is amit nem kellett volna;) és ki tudja mennyit felejtettünk befejezni, mert annyi minden más is az eszünkbe jutott.
Aztán eljöttek velem Napsikáért az oviba. Milunak nagyon tetszett az ovink. Minden kis állatkát végig nézett a folyosón, megcsodálta a csoportszobát. Napsi elöszőr elkeseredett, hogy érte mentem először de a tudat, hogy kint két kutyus is várja fellelkesítette.
Este már csicseregve mesélt.
- Ketten voltak, kettő kiskutya. Masni és Süti. És Sütit pont úgy hívják mint a Szilviék kutyáját a Sütit. És nagyon aranyosak voltak. És Sütit megsimogattam. Masninak meg fájt a lába. Milunak hívják az Anyukáját. Anya, hogy is hívták az Apukájukat?
- Peti. - válaszolom és nem javítom ki, mert én is így gondolom, többek Ők mint gazdik.
- Hát így hívják, Peti. És nagyon aranyosak voltak és majd eljönnek hozzánk máskor is és akkor is hozni fogják Sütit és Masnit. Ja és megmutattam a rajzomat.
Zozi és Matesz hallgatták kishúguk meséjét és néha felsóhajtottak, hogy.
- De jó volt Neked, hogy találkozhattál Velük.

Így történt. Nem tudhatjuk mit hoz az Élet. Abban viszont biztos vagyok, hogy Zozi és Máté is találkozni fog Miluval és NaPpal és meg lesz Nekik is a saját történetük Velük.
Így fonódik össze a múltam a jövővel. Húú és mennyi száll tekeredik még szanaszét arra várva, hogy egy óriási gombolyag legyen, amit dobálhatnak a hullámok....

2010. március 17., szerda

Máté 8 éves lett

Nyolc éves nagy fiúnk van. Már figyeltem egy ideje, hogy nő, növöget de nem akartam hinni a szememnek, hisz az nem lehet, hogy már EKKORA a mi fiúnk. Pedig így van. Az az ééédes kisbaba aki olyan nehezen akart megszületni, aki már a hasamba költözésnél is megviccelt többször is, aki már akkor kisajátított magának, szinte csak kettesben voltunk, hisz veszélyeztetett terhes voltam. Sosem felejtem el a napot, pont Zozit szoktattam be az oviban és pityeregve meséltem az óvonéninek, hogy vérzem. Kb 12 hetes voltam akkor. Zoli rohant haza értem, mentünk a kórházba a dokibácsihoz, Zozi pedig ott akart maradni az oviban, így ott hagytuk. Az ultrahangon kiderült, hogy elöl van a placenta, és teljesen a méhszájtól indul. Ha abban a pillanatban születtél volna kisfiam, nem tudta volna az orvos, hogy mit csináljon, hisz a "rendes" szülés kizárva a császár pedig komplikált lett volna. De Ő azt mondta, hogy szépen feljebb fog húzódni a méhlepény és minden rendben lesz. Talált még egy dudor szerűséget, ami szerintem az ikertesód volt de ezt így sosem mondta. Szigorú fekvésre ítélt a görcsök miatt. Annyi engedmény volt, hogy Zozit elvihettem reggel az oviba, majd hazahozhattam délután. Akkoriban három emeletet másztam meg négyszer, nagyon óvatosan, kímélve magam. Emlékszem amikor nagyobb lettél mekkora ficánkolásokat rendeztél az ovi öltözőben, amikor hallottad a gyerekek hangját. Kedvenced volt az " Itt a farsabg áll a bál " kezdetű dalocska, amit Zoé sokat énekelt Neked . Végig farfekvéses voltál de a doktorbácsi nyugtatott, hogy rengeteg farfekvéses baba született meg a kezei között és minden rendben volt. A dudor közben " szervelődött " a placenta pedig szépen felhúzódott ahogy nőtt a pocakom. Aztán a 37. héten volt egy műtétem. Még aznap " hazasírtam " magam. A kontrollnál derült ki, hogy a műtét közben harántfekvésbe mentél át. Azonnal be kellett feküdnöm. Hiába könyörögtem, sírtam, muszáj volt. Úgyhogy az a fogadalmam, hogy a következő szülésnél csak az utolsó pillanatban megyek be a kórházba dugába dőlt. A Papától kaptam mokszát és azzal " kezeltem " magam, hogy befordulj rendesen. Egyik éjjel nagy mocorgásra ébredtem de olyan furcsa is volt egyben. Reggel szóltam a dokinak, hogy szerintem befordultál. Akkor már napok óta voltak kisebb fájásaim. Az ultrahang igazat adott nekem. Vasárnap volt, fél kilenc és a szülőszobán találtam magam. Katika volt a szülésznőnk, aki nagyon odafigyelt mindenre. Még a rádiót is csak úgy kapcsolta be, hogy előtte megkérdezte, hogy nem zavar-e. A Sláger rádiót hallgattuk. Apa úton volt hozzánk. Zozi az Erzsimamáéknál maradt. Mielőtt Apa átvitte, Franklint nézett a Minimaxon és micsoda véletlen, pont kistestvére született a kisteknősnek. Nagyon örültem amikor végre megérkezett. Egy kicsit magam alatt voltam, mert mellettem ketten szültek meg, ráadásul az egyik baba koraszülött volt a másik anyukát meg el kellett vinni császározni és nagyon elszomorodtam. Teltek az órák, és nagyon, nagyon lassan haladtunk. Már teljesen nyitva volt a méhszáj de Te még akkor sem akartál kibújni. Az orvos és Katika próbáltak rávenni, hogy megszüless. Apa közben rosszul lett, így ki kellett menni. Addigra már megérkeztek Ilimamáék is. Velük ücsörgött a folyóson fal fehéren. Én közben kértem, hogy hagy " pihenjek " egy kicsit , mert fájás alatt kellett nyomnom. Így végig kínlódtam magamban egy fájást, "nyugodtan" mindenféle nyomás nélkül. Rögtön utána jöttek a tolófájások. A doktor úgy rohant Apa után, hogy "

- Jön a gyerek!!! Bejön?? Gyorsan, gyorsan, jön a baba!!!
( Közben elmondta bent, hogy lám, a Nők mennyire ösztönösek, mindig tudják, hogy mit kell tenniük, végig kinlódtam a fájásomat nyugodtan és be is indult a szülés, jöttek a régóta áhított tolófájások. És nagyon elégedett volt, én pláne:) )

Apa persze jött. Mit jött, szaladt. Így születtél meg március 10.-én 18:38 -kor. Sírtál, mi is. Megvártuk, hogy ne pulzáljon a köldökzsinór és csak akkor lett elvágva. Nagyon sokáig varrtak, mert összevissza szakadtam. Nagy voltál. 58cm és 3900g. Rögtön szopiztál és keservesen sírni kezdtél, amikor a csecsemős nővér távolodott Veled tőlem. Megérezted, hogy nem az én karomban vagy. Amíg engem varrtak a Mamáék bejöhettek megnézni Téged és én fel sem ismertem Őket, ahogy körbeálltak zöld ruhákban és Téged csodáltak. Még csodálkoztam is, hogy mit nézik ennyien a fiamat? Mivel kiszűrődött, hogy "de szép", milyen aranyos" nem aggódtam, hogy baj lehet. Amikor végre kikerültem a szülőszobáról a Mamáék mesélték, hogy a doktorbácsi gratulált Nekik Hozzád, és hozzám és azt mondta, hogy karakán vagyok.

Hát ez volt a Te születésed története kisfiam.

Nagyon örülünk, hogy vagy nekünk!!!

Szeretünk!!!!

Mama citrom tortája és az én rusztikus csokitortám ami naggyon rusztikusra sikerült...:)

2010. március 16., kedd

" Életem legjobb napja az iskolában "


Ezt mondta Máténk amikor értük mentem kérdésemre válaszolva. Mármint, hogy milyen volt a különleges Március 15.-e? Mert napok óta ezzel keltünk és ezzel feküdtünk, hogy valami igazán érdkessel készül a suli. Azzal kezdődött, hogy nem kellett ünneplőbe menni, elég volt egy Kokárda, de az persze feltétlenül! Négy óra volt megtartva, illetve az alatt voltak a programok, amikre előre be kellett jelentkezni. Volt Pilvax kávézó. Itt Kossuth kiflit lehetett sütni. De sütés nélkül is be lehetett ülni beszélgetni, enni és teát inni. Volt korabeli divatlap készítés. Vágtak, ragasztottak, nyomtattak. Címert festettek, huszárt készítettek. Lovagolhattak hordón és lőhettek célba. Berendezhették a terepasztalt, huszárokkal, lovasokkal, ágyukkal. De kirakózhattak, énekelhettek vagy épp verselhettek is ha épp kedvük tartotta. Persze, hogy tartotta. Zozi és Máté felváltva mesélték élményeiket. Nem győztem hallgatni, csodálkozni, hogy milyen jól sikerült. Azt hiszem a sulinknak sikerült elérniük azt, amit az én időmben soha. Közel kerültek a történelemhez és még élvezték is.
( A képen a zászlót Napsi festette az oviban, a huszárt Máté eszkabálta és a viaszpecsétek Zozi munkái. Egy szépsége címer van rajta ami sajnos nem látható)

2010. március 12., péntek

Apucimtól nőnapra

Mama miért?
Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját: Mert én nõ vagyok - válaszolta az asszony. Ezt nem értem! - mondja a kisfiú. -És ezt soha nem is fogod megérteni. - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: - Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?- Minden nõ ok nélkül sír. - Ez volt minden, amit az apa válaszolt.
A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ. Vajon miért sírnak időközönként a nők?
Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat:- Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: - Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is továbbmenjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nõ érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy sziklaszilárdan férje mellett áll-e?
És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nõ szépsége tehát, nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az õ formássága, de még nem is attól, ahogyan a haját viseli. Egy nõ szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.
ÁLDJA MEG AZ ISTEN ŐKET!
Köszi Apa, hümmögtem és mosolyogtam:)

2010. március 3., szerda

Családi történet egy balesetből kifolyólag

Napsikám annyira önnáló, hogy mindent egyedül akar csinál. Így történhetett meg a balesete is. Van egy gyönyörű Singer varrógépem, aminek hosszú története van, amit most le is írok, hogy ne vesszen feledésbe. A varrógép még Anyai Nagymamámé volt. Amikor meghalt, Nagypapám vigyázott rá. Nagypapám sok "szakmája" mellett szabó volt de azt hiszem sosem dolgozott szabóként de ezen a varrógépen mindketten varrogattak. Épp ezért számomra felbecsülhetettlen értékű. Hisz még Ők érintették, tekerték, simogatták. Amikor hozzáérek a géphez az Ő kezüket simítom végig.....
Szóval, amikor kibuktam a gimiből (khm) varrónőnek adtam a fejem, kezem, mindenem. Akkor a Papám azt mondta, hogy a varrógép az enyém lesz. Aztán kiderült, hogy másnak is elígérte, köztük az Unokahúgomnak is. Amikor Drága, Jó, Nagypapim meghalt az Övé lett, nem volt vita. Évek teltek el, Hugikám közben férjhez ment, szült egy gyönyörűséges kislányt, Vivit, akinek én lettem a keresztmamija. Egyszer felhívott az unokatesom, hogy át tudok-e valamikor menni hozzájuk.
- Persze. - válaszoltam, arra gondolván, hogy ez biztos megint csak egy "rendes" látogatás, egybekötve Kersztlányozással.
- De kocsival kéne jönnöd.
- Miért? - kérdeztem csodálkozva.
- Mert akarok Neked valamit adni.
- Mit??????
- A Papáék varrógépét.- sírva fakadtam a meghatottságtól. Először visszakoztam, hogy nem fogadhatom el...stb, de egyetlen unokatestvérem szintén sírva meggyőzött és azt mondta, hogy én annyira vágytam rá és, hogy nálam jó helyen lesz, különben is Neki van egy másik. Hát így lett az enyém a varrógép, amit a mai napig úgy mesélek el mindenkinek, hogy az Unokatesomtól kaptam és a Nagymamánké volt. (Evi ezért örökké hálás leszek, tudom, hogy tudod mekkora örömöt okoztál ezzel, de akkor is nagyon-nagyon köszönöm!!!!)
Hát ezután a kitérő után jöjjön Napsi és az Ő ujjacskája.
A gyerekek szeretnek beülni ennek a bizonyos varrógépnek a pedáljára, Máté pl. ott szokott autót vezetni, Napsi pedig ott főzött. A fakanala bele esett a bobin tartóhoz, a kis fedél el volt húzva. Mivel okos tanulékony lányka és már többször látta, hogy döntöm hátra a varrógépet, hogy kitöröljem a portól, úgy gondolta majd Ő egyedül megbillenti és kiszedi a bujkáló fakanalat. Aztán csak a nagy durranás, sírás és egy fekete hüvelykujj köröm. Persze, hogy ráesett szegényke ujjára. Valószínűleg kicsúszott a kezéből, vagy hamarabb engedte el, mint kellett volna. Jegeltük, most már egész jól használja, tegnap már cigánykerekezett is. De a szombat éjszakánk szörnyű volt. Hát még Neki, nagyon fájhatott. A héten nem vittük oviba, nehogy megüsse vagy megüssék véletlenül.
Szóval most már jól van és mi mindenre jó egy ilyen csúnya baleset:
Leírtam a varrógépem történetét....

Balhüvelykujj a képen látszik:(

p.s: azóta leérettségiztem....:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2010. március 2., kedd

Zozim farsangja


Zozikáméknál - aki ugye már ötödikes- nem olyan farsang van mint a megszokott. Minden osztály készül valamilyen műsorral, amire heteken keresztül készülnek, próbálnak, sminkelnek. A szám amit választottak persze teljesen mai, nem valami holmi "lejárt", mert az ugye ciki. (legalábbis Nekik, még.) Az ötlet meg szerintem kifejezetten ötletes. És ha már eddig sorokat töltöttem meg a nagy semmivel, itt az ideje, hogy lerántsam a leplet.

Alexandra Burke: Bad Boys című számára táncoltak, Star Wars öltözetben. Volt Leila hercegnő, mögötte rengeteg "udvarhölggyel". Zozi is ezt a tábort növelte, mert nem akart a középpontban lenni. A táncot ezerszer meg ezerszer riszálta el, nagy lelkesen. Én meg mosolyogtam az időnként "fa" mozgásán. Hiába, meglátszik, hogy abbahagyta a tornát, viszont a sok gyakorlástól egyre "kígyósabb" lett. És imádtam az arcát amikor komoly fejjel laza pislantásokkal adta elő ezeregyedjére is a koreográfiát. A többiek persze voltak a "rossz" fiúk, Darth Vaderrel, Shittekkel. Természetesen ott voltak még a Jó fiúk is. Obi Wan Kenobi, Luke, Solo, Yoda, Csubi...stb. És a zene ritmusára hol az egyik, hol a másik csapat táncolt, imitált harcot adtak elő. És a csajok a "Bad Boys" mondatnál, tánc közben a rossz fiúkra mutattak, akik csatlakoztak a tánchoz. Akkora sikerük volt, hogy visszatapsoltál Őket és még a Szülők Báljára is beszavazták az osztályt. Este fél hétig tartott a farsang, tini diszkóval, amire először nem akart elmenni és amikor visszakérdeztem, hogy miért, akkor kegyesen megadta magát. Lehet valami trükk volt? Mindenesetre nagyon élvezte, én meg várom a dvd-t, hogy végre lássam egybe az egészet.