2010. március 30., kedd

Szombati főzöcske - avagy - Áztatva nem puhul a "zőccség"


Nem mindig minden fenékig tejfel. De nem ám. Most már kis semmiségnek tűnik de akkor abban a pillanatban megsértődtem. Nem akartam de mégis. Duzzogva vonultam fel a szobánkba. Akkor már rotyogott a csülök, amit korán reggel vett Zoli a lányokkal a piacon. Mert az csak onnan finom. Nem érdekel a csülök, gondoltam magamban. Tőlem nem lesz belőle leves az biztos! Felőlem elfőhet a lé, kit érdekel? Ez kábé 3 percig tartott, mert meggondoltam magam. Hát magammal tolnék ki, azért is lemegyek és bezőcségelem. Hisz már tegnap annyira örültem a mai bűnőzös menünek. Mire leértem, Zoli már az utolsó répát kapargatta. Nem szóltam hozzá. Megfogtam az óriás zellert és lekanyarítottam belőle egy jó darabot. Szépen komótosan megpucoltam. Közben tartottam magam a némasági fogadalmamhoz. Egészen addig amíg kritizálni valót nem találtam a répákban.
- Ez így nem jó, tiszta csúnya.
- Azért, mert kapartam. - válaszolja.
- De miért nem a pucolóval csináltad?
- Mert azzal nem tudom. - válaszolja.
- Mit nem lehet ezen tudni?- kérdezem és dühösen végigszántok a répákon. A héjak csak úgy röpködnek.
- Na ennyi lett volna csak.
- Jól van, én nem tudtam. - válaszolja nyugodtan és elkezdi karikázni a megmosott zöldségeket. Összedolgozunk, ami kész rakom bele a levesbe. Bele kerül a bab is. Kóstolok, kóstol. Ízesítünk. Belenyomok három gerezd fokhagymát. Időben eszembe jut, ezért bekeverem a nokedlit. Aztán a palacsinta tésztát. Ez a szombati menünk, csülkös bableves, palacsintával. Majd látványosan felvonulok. Zozi utánam jön.
- Mi baj van anya? - bújik hozzám.
- Semmi. - válaszolom de látom nem lehet becsapni, ezért rámosolygok. Fekszünk az ágyon, együtt nézünk egy filmet. Zoli bekukucskál, én azért se nézek rá.
- Nem értelek királylány. - mondja és mellém fekszik. Hát miért is értené? Ez olyan pasis dolog, másoktól is hallom, hogy nem értik.
- Nem érdekelsz. - felelem durcásan. Könnyedén lebirkóz, nevet, én azért se. Küszködök, a gyerekek hangos "Hajrá Anya" felkiáltással ránk rontanak de nem igazán lehet eldönteni, hogy most végül is engem vagy az Apjukat segítik.
- Na jól van, megyek a kertbe. - mondja és csak egy kicsit liheg.
- Nem érdekel.- válaszolom csapzottan de már nehéz nem mosolyogni.
- Neeem? - kérdezi visszalépve de aztán mégis csak lemegy. Hallom babrál a fedővel. Mi újra belemerülünk a filmbe. A kockák peregnek, az idő múlik.
- Na gyerünk. - mondom Zozinak, a többiek ki tudja hova tűntek. Zoé pattan, hamarabb ér le a lépcsőn mint én.
Kinézek a konyhaablakon. Borús az idő, fúj a szél. Zoli gereblyézi a füvet, hogy az nagyot szippanthasson a tavaszi levegőből. Máté és Napsi síkitva csúszdáznak. Átkeverem a nokedlit. Még fél óra és szaggathatom. Előveszem a palacsintasütőt. Egy tálba olajat öntök. Belemártom az ecsetemet és kikenem a serpenyőt. Amikor forró, beleöntöm az egy merőkanálnyi tésztát. Hangosan serceg. Várok. Fordítom. Persze nem megy. Az elsőnek kötelező elromlania. Már ki is teszem a tálra és eszem. "megfájdul a hasad tőle" gondolom magamba de azért is eszem. Még sosem fájdult meg. Zoé is lecsap. Közben még lisztet teszek a tésztához és bele keverem. Újra öntöm. Jajj ez sem lett jó. Nézem az állagát ahogy szétterül. Na még egy kis liszt. A második is az előző rossz mellé landol. Öntöm a harmadikat. Basszus ez sem az igazi de nem szedem ki rögtön, még keverem a lisztet a tésztába. Most már elbizonytalanodok. És akkor észreveszem, hogy a harmadikat könnyen lehet forgatni, csak sütnöm kellett volna tovább. Megfordítom, gyönyörű, ezért a felesleges plusz liszt miatt aggódom. De nincs gáz. Palacsinta halom emelkedik mellettem. Közben ránézek a levesre. Furcsán, csendesen áll. Nem ég a gáz veszem észre. Hát áztatva nem fog megpuhulni! Gyorsan alá durrantok. A csülök omlik, ezért kiteszem egy tálra. A zöldség is majdnem jó. Zoé a pultra ül. Őrzi a húsos tálat.
- Mi is ennek a neve? - kérdezi és belecsíp. Tudja, hogy nem szeretem és mégis megteszi.
- Csülök. - felelem.
- Jaaa, csülök. - nagyon finom és majszolgat. Újabb palacsinta készül el.
- Anya, tudod, hogy hívják a gazdag Rómaiakat?
- Csülök? - kérdezem komolyan és nevetünk.
- Neeem. Patríciusok.
Rácsodálkozom, hogy annyira okos, ötödik lett a történelem versenyen és újra megdicsérem. Én biztos nem vagyok okosabb mint egy ötödikes morfondírozok a palacsintát babrálva. Fáradtan nyújtózom, fáj a hátam. Megkérem Zoét, hogy vegye elő a másik serpenyőt is, hogy gyorsabban haladjak. Könnyedén leugrik a pultról és eltűnik a szekrényben. Közben beleszaggatom a nokedlit egy újabb keverés után a levesbe.
Két serpenyő fekszik a gázon. Természetesen ebben is elrontom az elsőt. Máté is kunyerál.
- Nem kaptok, mindjárt ebédelünk. - és úgy csinálok, mintha nem venném észre, hogy azért elvisz egy darabot és Napsival a csülköt tépkedik.
- Most már elég lesz. - szólok Rájuk.
A két gázrózsa együttállásának köszönhetően kisüt a Nap. Nem kicsit, nagyon. Hőguta kerülget ahogy forrón tűzi mindenem. Ő győz, leszereti rólam a pulcsit. Boldogan napfürdőzök egy ujjatlan pólóban. Besűrítem a levest. Hagyom egyet rottyani.
- Gyertek ebédelni - kiabálok. És megterítenek amíg én az utolsó palacsintákat sütöm. Zoli felteker egy kakaósat, a gyerekek beköpik.
- Anyaaaa, Apa elvett egyet! - kiabálják nevetve. A bűnös a szájából direkt kilógó palacsintával fordul felém, ártatlan arcot rakva fel magára.
- A gyerekeknek sem engedtem Teee! - és játékosan rácsapok a fordítólapáttal. A gyerekek ovációval fejezik ki tetszésüket. Közben észre veszi a megcsípkedett csülköt.
- Ki csinálta ezt? kérdezi játékosan felháborodva.
- A Zozi. - árulom be rögtön - meg Máté meg Napsi...meg én. - ezt alig hallhatóan mondom. Ő nevett és direkt lecsíp belőle Ő is. Asztalhoz ülünk, eszünk.
- Jó lett bébi. - mondja.
- Aha. - válaszolom ridegen, mert eszembe jut, hogy meg vagyok sértődve. Röhög, most már én is. Megfogja a kezem. Elpárolog a dühöm. Hiába na. Áztatva nem puhul a zőccség.
És most nem a levesre gondoltam.......

8 megjegyzés:

NaP írta...

Jók vagytok együtt.
Szépen írsz.

NaP írta...

Szépek vagytok együtt.
Jól írsz.
:)

Milu írta...

NaP megelőzött. :)
Egy igazi, szép, nagy család. Pont úgy jó, ahogy van/Vagytok!
Irigykedem...! :)
Pussz:

sedith írta...

Nekem is olyan jólesett olvasni!: Mintha rólunk írtál volna. (Na jó, néha van igazi dühösség is, ami nem nevetésben oldódik fel.:P)
Puszi:)
UI. Nem írtam eddig semmit, sajnos el avgyok teljesen havazva, ami a naplón is meglátszik. AMúgy éppen a csajszim tortájánaka krémjét csinálom, de jöttem "pihenni".:)

Ewe írta...

Milu, Nap köszönöm!:)

Edith, nálunk is van igazi dühösség de utólag az is semmiségnek tűnik. Na de akkor!:)))))

Puszi,
Evi

g.Vivien írta...

Kedves Ewe,

most csatlakoztam az olvasótáborodhoz, nagyon tetszett ez az utolsó bejegyzésed, jót mosolyogtam, és bevallom, a sértődős, de alig bírom ki mosoly nélkül-i résznél mintha rólam írtál volna.

Ha nem haragszol, szívesen elolvasom az írásaidat, a családi történeteket máskor is!?

üdvözlettel:

Vivien

Ewe írta...

Kedves Vivien!:)

Nagyon örülök Neked és persze olvass nyugodtan, hisz én is olvaslak Titeket csak én nem voltam ilyen udvarias, mint Te:))))))))))))))))
De most bepótolom és írok Hozzád:)

Szép napot,
Evelin

Ági angyalai írta...

Evelin! Ahogy olvastam a soraidat az jutott eszembe, hogy ez akár így ahogy van egy lapban vagy egy novellás kötetbe mehetne. Annyira életszagú és annyira jól írtad le. A párbeszédeket olyan élethűen lejegyezted, hogy szinte hallottam a fülemmel az okos lányod hangját, férjed szavait meg a te duzzogásodat is. Egyik pillanatban majdnem könnyeztem, másikban pedig könnyesre nevettem magam. Kétszer is. Kedvencem, kedvencem, kedvencem ez!!!!

ui.Annyira megölelgetnélek most!!
Írj sokat!
Ágnes