2010. április 13., kedd

Napsikám énekel


" Mijez a szelelem? Szelelem.
Tudom ki vagy Te, szelelem.
Szeretem magamat.
Onnan tudom ki vagy Te máris, szelelem.
Onnan tudom ki vagy Te, szelelem.
Elhagyott.
Szeretem magamat.
Óóó, szeretem magamat.
Cuccomat szedem.
Honnan tudom ki vagy Te, szelelem?
Honnan tudom ki vagy Te, szelelem?
Onnan, Napsugár szeretlek."
Nyakában egy babával mászkál fel s alá.
- Na megint elénekelem.
" Napsugárom szeretlek.
Ó tudom ki vagy Te szelelem.
Ó Napsugár szelelem.
Szeretem magamat, Napsugár szelelem."
Majd kedves hangon hozzá teszi:
- Vigyázzatok, babával vagyok.

2010. április 9., péntek

Húsvét Hétfő


A gyerekek nagy örömére idén is "tojt" a nyuszi. A rossz idő miatt nem a kertben keresgéltek. Mindenkit az asztalon várt a meglepi. Mátém nagy kínlódások árán mondta el a "Zöld erdőbent" pedig előtte célzásképpen mondtam, hogy a kedvencem a " Jó reggelt, jó reggelt kedves Liliomszál". Mindenkit külön behívott a szobába és titokban történt a locsolás. Napsikám mosolyogva állt előtte és biztatva mondta:
-Zöld erdőben..., na mondhatod. - és fürtös fejével még biccentett is.
Zoli szokás szerint saját verssel készült ami szép volt most is, mint mindig. Remélem még emlékszik rá, mert én már elfelejtettem. A nagy locsolás hevében Napsikám is meglocsolt mindenkit és hangosan zengte a locsoló verset Apukája, testvére és Nagypapája nagy örömére. Volt kacarászás rendesen. Utána útra keltlek Fiaink a Nagypapával együtt, hogy meglocsolják családunk többi nőtagját, hogy még sokáig viruljanak.
- Mosni fogok, más úgysem szokott hozzánk jönni.- mondtam Zolinak.
Miután szétválasztottam a szennyest kopogtak és Zoli két nagybátyja állt az ajtóban. Később kiderült, hogy Zolink annyira aggódott, hogy kevés locsolót kapunk, hogy "ránk küldte" Őket. Aztán életében először átjött a Keresztfiam is és végig locsolta az unokatestvéreit és engem a Keresztmamáját is. Amikor hazajöttek Zoli büszkén mesélte, hogy Máté mindenütt helyt állt, szépen mondta a verset, bőszen locsolt, ette a sütiket, itta az üdítőket jó locsolóhoz méltóan. Az élménybeszámoló után finom tyúkhúslevest ettünk, meg Zoli kedvencét a vadast (mit szólsz Ági?). Életemben először vaddisznóból készítettem, zsemlegombóccal. Nagyon finom lett. Persze ettük a búzakorpában sült füstölt tarját is, ami idén is különösen finom volt. Délután kalácsot sütöttem, mert a kuglóf elfogyott.
Ennyi volt a Húsvétunk.

2010. április 8., csütörtök

Abony




Abony volt a cél. Abonyról egy általánosiskolai osztálytársam jutott eszembe, még pedig Szabó Margit, Tünde aki csak a Tündit használja. Egyébként az is! Ezt bizonyította is a húsz (hűűű) éves találkozónkon, semmit nem változott, talán csak " Tündésebb" lett.
Az elindulás kicsit nehézkes volt. Időbe telt amíg mindennel elkészültünk. Váltóruhákat csomagoltam, aztán esőkabátot is betettem, biztos ami biztos. Innivaló a kocsiba és innivaló bőven a piknikkosárba. A sült tarja a kaszinótojás a kuglóf és a süti már bent lapultak. A biztonság kedvéért tök egyszerű szendvicseket is gyártottunk a gyerekeknek, aztán egy kis gyümölcs és rágcsa, mogyoró. Zoli anyukájáéknál volt a találkozó. Amíg vártuk a többieket, hogy lejussanak a harmadikról, eszünkbe jutott, hogy a forgalmi otthon maradt. Gyorsan visszafordultunk és kábé 400méter után eszünkbe jutott, hogy bent van a kesztyűtartóban. Így vihogva újra visszatértünk a ház elé. Ekkor Zoé kifejtette, hogy pisilnie kell. A kérdésemre, hogy miért nem otthon indulás előtt végezte el a dolgát, azt felelte, hogy úgy gondolta még felmegyünk a mamához. Tehát kimászott az autóból ami nem igazán könnyű, mert először is csak kívülről nyílik a gyerekzár miatt, másodsorban pedig csak Napsin keresztül jut ki a karamból óta, mert csak a baloldali ajtó nyílik. Mindegy, rohant fel, szerencsére a Nagyapja se jött még le. Pár perc után mindenki lent volt és Zoé bepréselése után, végre elindultunk. Rögtön telefonáltam Anyukámnak, hogy elindultunk és amíg vigasztaltam, hogy ne sírjon, nincs semmi baj, ha meggyógyult Velük meg elmegyünk a Bükkbe, ki is értünk az M0-ra. Szólt a zene a nap sütött, a gyerekek időnként összevesztek, hogy kinél melyik könyv legyen, mert Zoé elfelejtette elhozni a Gergő és az álomfogókat, aminek a végénél tart és ezen duzzogott egy darabig. Mi közben rájöttünk, hogy akár elhozhattuk volna a hordozható DVD lejátszót is. A DVD helyet a kinti filmet néztük és lelkesen kiálltottunk fel:
- Traktooooorr! - ugye egy pesti gyereknek mi minden csodás!
- Lovacskák!!!!
- Tehenek!!!
Egyébként jobban is jártunk ezzel a "filmmel".
Mivel sógorunk óriási kerülővel közelítette meg Abonyt, látnivalóból nem volt hiány. Mi a kertekben gyönyörködtünk vagy az én kedvenc fám a nyírfa egy-egy óriási példányában. Tehát gyönyörű fák, tájak, házak és borzalmas utak, óriási lyukakkal.
Aztán Máté megszólalt:
- Jó rég óta megyünk. Jó sokára érhetünk majd oda, kár, hogy pisilnem kell...
- Nem kellhet pisilned, hisz voltál mielőtt elindultunk.
- Igen de mégis kell.
- Mutasd mennyit ittál? - Az üvegből alig hiányzott. Tehát az izgatottságának tudtam be.
- Mátékám bírd ki, majd biztos megállunk , ne mi legyünk akik miatt meg kell állni, mert aztán ezt hallgathatjuk. Meglátod, keresztanyádnak mindjárt kell majd, csak addig bírd ki. - Máté rábólintott és azt mondta, hogy tulajdonképpen annyira nem is kell Neki. És öt perc múlva fékezett előttünk az autó, diadalmasan néztem Zolira és boldogan rohant mindenki pisilni. A lányok virágot szedtek, mi nyújtozkodtunk. Egy két korty után vissza az autókba és újra elindultunk. Zoé az útmenti csárdákat számolta, mi az erőműn csodálkoztunk el és Zoli kérdése miszerint:
- Sétálgatnál itt esőben?
-Még autóval sem mernék. - volt a válasz.
Végre megérkeztünk. Zoocsemegét vettünk az öreg bácsitól és elindultunk sétálni. Tulajdonképpen olyan volt, mintha egy erdőbe raktak volna ketreceket, kifutókat. Megnéztük a Magyar szürkemarhát és nem tudom, olyan büszkeséggel töltött el hatalmas látványa. Volt sok majom, tengerimalac, aranyfácán, strucc, őzike, oroszlánok, pávák, akik akkor tárták ki a farkukat amikor mi néztük őket. Voltak zebrák, pónik, mangalicák és egy viziló is, akit Buboréknak hívnak. A róka szabadtéren is baromi büdös volt a lámákról meg megtudtuk, hogy csak egymást köpik. Háááát nem tudom....Nyuszik is voltak és annyira aprók, hogy a két tenyerem között eltűntek volna. Volt játszótér de az nem vonzotta a gyerekeket. Sokkal érdekesebb volt a két óriási fa közé felszerelt kötél, amire rá kellett rakni egy fa lapot és lehetett hintázni. Vagy 5 métert repült előre hátra, aki ráült. Persze az összes gyerekünk kipróbálta. Nagyon élvezetes volt. Már körbe jártuk az egész területet de még volt háromnegyed óra a főatrakcióért, amiért is átutaztunk Abonyba a kölyök oroszlán simogatására. Addig a majmokat nézegettük, ahogy produkálták magukat. Sajnáltuk, hogy nem vittünk be magunkkal gyümölcsöt, hogy adhassunk nekik, így semmit nem kaptak a produkcióért. Szépen lassan átsétáltunk a kishídon. Akkor már óriási tömeg gyűlt össze a kisoroszlánra várva. A vicces az volt, hogy felnőttek tolakodtak a legjobban helyekért. Mi szépen kívül várakoztunk. Mellettünk aranyos fiatalok voltak az Anyukájukkal, akik elmondták, hogy szintén Pestről jöttek. Egy abonyi hölgy erre elkezdte unszolni a gyerekeinket, hogy menjenek előre a kerítéshez, mert ott vannak az Ő gyerekei is és majd oda engedik a mieinket. A válaszomon, hogy a mi gyerekeink nem ilyenek, nem mernek egyedül, teljesen meglepődött és azt mondta, hogy
- Pedig pestiek. - ugye, ugye a sztereotípiák... Szóval a fiatalok amikor sikerült megsimogatniuk és lefényképezniük a kisoroszlánt, egyből átadták a helyüket nekünk, így én Napsival a nyakamban, Zoli Mátéval, Zozi pedig gyalogosan beljebb jutottunk. ( Itt köszönöm nekik, ha véletlenül olvasnák!!! :))) )Szépen kivártuk a sorunkat és igeeeeen sikerült. Megsimogathattuk a selymes bundáját, azt a a foltos kis prémtömeget. Nagyon édes volt, tényleg nagy élmény volt a gyerekeknek. Aztán kihinné, visszamentünk a hintához. Amikor mindenki kihintázta magát elköszöntünk az állatoktól, az öregbácsitól, a pénztárosnénitől, Abonytól. Elindultunk Pest felé, hogy útközben még megállva piknikeljünk. Ha hiszitek ha nem, nem volt ilyen hely. Minden tiszta mocsok volt, szemét hegyek. Jobban jártunk volna, ha bevisszük a kosarainkat az állatkertbe és bent ettünk volna, mert ott erre is volt lehetőség, sőt többen bográcsoztak is. Tehát megállapodtunk abban, hogy Zoli nővérééknél lesz a cél, majd ott kint a kertben bontogatjuk kosarainkat. Jól jöttek a szendvicsek, ezt majszolgatták a gyerekek. Hazafelé a négyes úton döngettünk, és nagyon hamar megérkeztünk. Végre leültünk és ettünk. Sonka hegyek, tojások, sütik lepték el az asztalt. Míg a gyerekek Keresztfiam nyusziját kergették, mi egy itallal a kezünkben összegeztünk. Jól éreztük magunkat, Zoziék törték a mogyorót, nevetgéltek, a kávék is megérkeztek. Szerencsénk volt, hogy Vasárnap mentünk és nem Hétfőn. Így megkaptuk a napsütés adagunkat is. Aztán egyszercsak vége lett a napnak. Sógorom lesöpörte a mogyoróhéjakat a fűbe, mondván majd a fűnyíró felszippantja, mi összeszedtük a gyerekeket és a kosarat és hazajöttünk. Most már elmondhatjuk simogattunk igazi kisoroszlánt.





A szőkeség én vagyok, nyakamban Napsival, az órás kéz Mátéé, aki épp simogatja a kölyköt.






2010. április 6., kedd

Születésnap képekben, pár sorral megtoldva...



Egy egyszerű szívecske tortát sütöttem. Apósom kérdésére, hogy hozzon-e a Daubnerből tortát, a biztonság kedvéért igennel feleltem. Mert nálam sosem lehet tudni alapon. Zacher tortát kértem. Szóval megbírkóztam a rózsaszín marcipánnal, majd a sárgával. Harmadjára sikerült a koronát olyan formába hoznom, hogy azt mondjam:

- Mondjuk rá.....

A lényeg, hogy Napsikám elégedetten mosolygott. Édes volt, ahogy meglepődött, amikor elvette a kis kezeit a szeme elől.











2010. április 3., szombat

4 éves Napsikánk


Drága kislányom, Napsi!


Elmesélem Neked és a Világnak, hogy, hogy születtél meg.


- Nézze, repülő fent, gyermek bent nem maradt. - Mondta az egyik orvos aki megnézte NST leleteimet és együtt nevettünk. Mindig mindenkiből próbáltam kicsikarni egy elismerő felkiáltást, amikor meglátja a fájásgörbéimet de nem sikerült. Ilyenkor mosolyogtak és nyugtattak, ne aggódjak az igazi görbéimnek is eljön az ideje. Én meg úgy éreztem, hogy nemhogy közelednék, távolodom a szüléstől. Március 22.-e óta voltam bent egy téves riasztás miatt. Így az elhatározásom, hogy nem fogom elkapkodni a kórházba menést most is dugába dőlt. Irigykedve néztem a babáikat tologató anyukákat az osztályon. Már arra a szintre is eljutottam, hogy csak futólag néztem meg a piciket a kocsikban. Nem álltam meg csodálni. Éjszakánként a hasam tapogattam, hogy tényleg terhes vagyok-e? Igaz az egész vagy csak álmodtam?

Szerencsére az osztályon mindenki nagyon kedves volt. Legtöbbet Claudia doktornővel és Kovács doktorral találkoztam a saját orvosomon kívül. Nagyon közvetlenek voltak, mindig megnevettetek és Ők is velem nevettek.

Március 29.-e volt a jósolt idő de Te mint ahogy a testvéreid is, másképp gondoltad. Április harmadikán reggel kilenckor a doktorbácsi vizsgált, körülöttünk rengeteg fehérköppenyes és mindenki hümmögött, tapogatott és ultrahangképet, a Tiedet nézegetette.

- Jó, akkor szülőszoba. - mondták végezetül. Boldogságom határtalan volt! Természetesen telefon Apának, aki azonnal rohant. Hétfő volt. Csodálatosan sütött a nap. Megkaptam az infúziót és feküdtem. Szinte alig voltak fájásaim. A szülőszobán viszont nagyüzem volt. Egymás után jöttek a kismamák. Apukáddal nevetgéltünk, sutyorogtunk. Néha elment, bevizezett egy rongyot, akkor izgatottan vártam, nehogy lemaradjon egy fájásról, mert úgy éreztem Nélküle nem bírom ki. A vizes ruhával törölgette az arcom és a szám. Érdekes ez a művelet csak Nálad fordult elő. Szóval sutyorogtunk. Elmesélte, hogy mi történt a Lostban. Belekérdeztem többször is, mert nekem minden apró részlet fontos volt és csak mesélt, szinte láttam magam előtt az egész filmet. Aztán viccelődött. A doktorbácsi és a szülésznő, Anikó sokszor ránk néztek de inkább távolról mosolyogtak ránk. És mindig tudták mikor kell odajönniük.

- Nagyon jól szülő nő. - mondta az Orvosom a szülésznőnek.

- Nem lesz gond majd meglátja. - és összenéztek és mosolyogtak. Hogy itt mire gondolt, hogy nem vagyok hisztis, hogy nem ordítozom? Vegyük úgy, hogy igen.

Én meg csak vártam az óriási fájdalmakat. Már nagyon fájt és Apukád azt mondta, hogy jól csinálom. Én meg nem hittem Neki. Mondtam, hogy ez még kismiska az előző szülésekhez képest és rövidebb ideig is tartanak a fájások, soha nem érünk a végére. Mellettem egy első babáját szülő anyuka feküdt. Hallottam amikor jöttek a fájásai és én a felénél becsatlakoztam, aztán hamarabb le, amíg Ő még mindig "fájt".

- Látod?- kérdeztem Apucid. -Valami nem jó. - mondtam elkeseredetten.

- Dehogynem. Már ide tolták a műszereket.

- Az nem lehet. - csodálkozva felültem és valóban, ott volt az ágy végében a kis kocsi. Mindezt úgy tették, hogy semmit nem vettem észre az egészből.

Mosolyogtam, vártalak, és szuggeráltam magam, hogy " minden fájással egyre közelebb kerülök Hozzád"

Egyszer csak megérkeztek a tolófájások. Igazából nem is akartam elhinni, hogy ilyen "lájtosan" is lehet szülni. Anikó és a doktorbácsi mellém álltak, én dirigáltam.

- Szeretném feljebb az ágyat.- és Anikó pumpált a lábával.

- Így jó, köszönöm. - mondtam.

- Kényelmes? - kérdezte a doki.

- Igen teljesen. - és félig ülő helyzetben feküdtem és vártam. És vártam, és vártam, és vártam és mindenki csak várt.

- Ez normális, hogy ennyi idő eltelt a fájás óta? - kérdeztem.

- Minden rendben van Evelin, tudja, "Nincs két egyforma szülés" - ezt már egyszerre mondtuk és vigyorogtam. Szóval vártunk, Apa fogta a kezem, időnként megcsókolta, simogatta én meg csak vigyorogtam. Nemsokára láthatlak, végig ez járt az eszemben. Aztán végre jött a fájás és kibújt a fejed és én megsimogattam. Aztán a következő fájásnál, amikor pont abba akartam hagyni a nyomást a doktorbácsi elkiáltotta magát

- Ez az, levegőcsere, nyomva tartjuk és rányomunk, tovább!!! - és nem vitatkoztam, nyomva tartottam, közben levegőt cseréltem, mindent bele adtam amit csak tudtam és kibújtál. Oldalt feküdtél és rám néztél. Pislogtál. Kis kezeid összekulcsolva pihentek. Aztán kiszívták a torkodat. Némán tűrted. Aztán az orrodat és elkezdtél sírni. Közben simogattalak.

- Milyen kis mohó Evelin- ezt rám értette a doktorbácsi, hogy máris taperoltalak. Aztán végre érezhettelek. Apa puszilt Téged, engem és akkor jutott eszembe, hogy rá se néztem, végig csak Te érdekeltél. De később elmesélte, hogy Téged is megkönnyezett, mint ahogy én is.

- Hány órakkor született? - kérdeztem

- Hű nem néztem az órára - mondta a dokibácsi és Anikóra pillantott.

- Én sem. - mondta Ő.

- 13:28 volt - kiabálta egy másik szülésznő az asztaltól - Én megnéztem. És mi lesz a neve a kislánynak?

- Napsugár. - feleltük kórusban Apával. És többen felkiáltottak, hogy " hú de szép név" és annyira jó érzés volt. Aztán életében először elvágta Apa a köldökzsínórt, persze szigorúan megvárva, hogy ne pulzáljon. Az olló nehezen vitte, de megbirkózott vele. És itt vége is az egész szülésnek. Semmi vágás, semmi varrat. Ennyi. Szuper volt. Alig 4 óra. Elvittek fürdeni, utána rögtön szopiztál, és iszonyú ordítást csaptál, amikor Apa segített átrakni a másik cicimre. Még ott a szülőszobán buktál is, szinte narancssárgát. A doktorbácsi amikor ránk nézett azt mondta, hogy milyen kisimult vagyok, nem is látszik, hogy szültem.
Csak néztelek édesem és a Sehány éves kislány jutott az eszembe, pont úgy néztél ki a nagy fekete hajaddal. Szóval hétfő volt, ragyogó napsütésbe születtél, aznap negyedikként a kórházban. Azon a napon összesen 11 kisbaba született, ebből kettő volt fiú. 53 centivel és 3250 grammal bújtál hozzám. Te voltál a legapróbb a testvéreid között. Kos a horoszkópod és oroszlán az aszcendensed. Aki egy kicsit is járatos az asztrológiában, ilyenkor felszisszen. Mi csak mosolygunk, mert igazi ajándék vagy!

Nagyon szeretünk mindannyian.


Ez volt hát a születésed története. Isten éltessen nagyon sokáig drága, okos, aranyos kislányom!!!!