2010. április 8., csütörtök

Abony




Abony volt a cél. Abonyról egy általánosiskolai osztálytársam jutott eszembe, még pedig Szabó Margit, Tünde aki csak a Tündit használja. Egyébként az is! Ezt bizonyította is a húsz (hűűű) éves találkozónkon, semmit nem változott, talán csak " Tündésebb" lett.
Az elindulás kicsit nehézkes volt. Időbe telt amíg mindennel elkészültünk. Váltóruhákat csomagoltam, aztán esőkabátot is betettem, biztos ami biztos. Innivaló a kocsiba és innivaló bőven a piknikkosárba. A sült tarja a kaszinótojás a kuglóf és a süti már bent lapultak. A biztonság kedvéért tök egyszerű szendvicseket is gyártottunk a gyerekeknek, aztán egy kis gyümölcs és rágcsa, mogyoró. Zoli anyukájáéknál volt a találkozó. Amíg vártuk a többieket, hogy lejussanak a harmadikról, eszünkbe jutott, hogy a forgalmi otthon maradt. Gyorsan visszafordultunk és kábé 400méter után eszünkbe jutott, hogy bent van a kesztyűtartóban. Így vihogva újra visszatértünk a ház elé. Ekkor Zoé kifejtette, hogy pisilnie kell. A kérdésemre, hogy miért nem otthon indulás előtt végezte el a dolgát, azt felelte, hogy úgy gondolta még felmegyünk a mamához. Tehát kimászott az autóból ami nem igazán könnyű, mert először is csak kívülről nyílik a gyerekzár miatt, másodsorban pedig csak Napsin keresztül jut ki a karamból óta, mert csak a baloldali ajtó nyílik. Mindegy, rohant fel, szerencsére a Nagyapja se jött még le. Pár perc után mindenki lent volt és Zoé bepréselése után, végre elindultunk. Rögtön telefonáltam Anyukámnak, hogy elindultunk és amíg vigasztaltam, hogy ne sírjon, nincs semmi baj, ha meggyógyult Velük meg elmegyünk a Bükkbe, ki is értünk az M0-ra. Szólt a zene a nap sütött, a gyerekek időnként összevesztek, hogy kinél melyik könyv legyen, mert Zoé elfelejtette elhozni a Gergő és az álomfogókat, aminek a végénél tart és ezen duzzogott egy darabig. Mi közben rájöttünk, hogy akár elhozhattuk volna a hordozható DVD lejátszót is. A DVD helyet a kinti filmet néztük és lelkesen kiálltottunk fel:
- Traktooooorr! - ugye egy pesti gyereknek mi minden csodás!
- Lovacskák!!!!
- Tehenek!!!
Egyébként jobban is jártunk ezzel a "filmmel".
Mivel sógorunk óriási kerülővel közelítette meg Abonyt, látnivalóból nem volt hiány. Mi a kertekben gyönyörködtünk vagy az én kedvenc fám a nyírfa egy-egy óriási példányában. Tehát gyönyörű fák, tájak, házak és borzalmas utak, óriási lyukakkal.
Aztán Máté megszólalt:
- Jó rég óta megyünk. Jó sokára érhetünk majd oda, kár, hogy pisilnem kell...
- Nem kellhet pisilned, hisz voltál mielőtt elindultunk.
- Igen de mégis kell.
- Mutasd mennyit ittál? - Az üvegből alig hiányzott. Tehát az izgatottságának tudtam be.
- Mátékám bírd ki, majd biztos megállunk , ne mi legyünk akik miatt meg kell állni, mert aztán ezt hallgathatjuk. Meglátod, keresztanyádnak mindjárt kell majd, csak addig bírd ki. - Máté rábólintott és azt mondta, hogy tulajdonképpen annyira nem is kell Neki. És öt perc múlva fékezett előttünk az autó, diadalmasan néztem Zolira és boldogan rohant mindenki pisilni. A lányok virágot szedtek, mi nyújtozkodtunk. Egy két korty után vissza az autókba és újra elindultunk. Zoé az útmenti csárdákat számolta, mi az erőműn csodálkoztunk el és Zoli kérdése miszerint:
- Sétálgatnál itt esőben?
-Még autóval sem mernék. - volt a válasz.
Végre megérkeztünk. Zoocsemegét vettünk az öreg bácsitól és elindultunk sétálni. Tulajdonképpen olyan volt, mintha egy erdőbe raktak volna ketreceket, kifutókat. Megnéztük a Magyar szürkemarhát és nem tudom, olyan büszkeséggel töltött el hatalmas látványa. Volt sok majom, tengerimalac, aranyfácán, strucc, őzike, oroszlánok, pávák, akik akkor tárták ki a farkukat amikor mi néztük őket. Voltak zebrák, pónik, mangalicák és egy viziló is, akit Buboréknak hívnak. A róka szabadtéren is baromi büdös volt a lámákról meg megtudtuk, hogy csak egymást köpik. Háááát nem tudom....Nyuszik is voltak és annyira aprók, hogy a két tenyerem között eltűntek volna. Volt játszótér de az nem vonzotta a gyerekeket. Sokkal érdekesebb volt a két óriási fa közé felszerelt kötél, amire rá kellett rakni egy fa lapot és lehetett hintázni. Vagy 5 métert repült előre hátra, aki ráült. Persze az összes gyerekünk kipróbálta. Nagyon élvezetes volt. Már körbe jártuk az egész területet de még volt háromnegyed óra a főatrakcióért, amiért is átutaztunk Abonyba a kölyök oroszlán simogatására. Addig a majmokat nézegettük, ahogy produkálták magukat. Sajnáltuk, hogy nem vittünk be magunkkal gyümölcsöt, hogy adhassunk nekik, így semmit nem kaptak a produkcióért. Szépen lassan átsétáltunk a kishídon. Akkor már óriási tömeg gyűlt össze a kisoroszlánra várva. A vicces az volt, hogy felnőttek tolakodtak a legjobban helyekért. Mi szépen kívül várakoztunk. Mellettünk aranyos fiatalok voltak az Anyukájukkal, akik elmondták, hogy szintén Pestről jöttek. Egy abonyi hölgy erre elkezdte unszolni a gyerekeinket, hogy menjenek előre a kerítéshez, mert ott vannak az Ő gyerekei is és majd oda engedik a mieinket. A válaszomon, hogy a mi gyerekeink nem ilyenek, nem mernek egyedül, teljesen meglepődött és azt mondta, hogy
- Pedig pestiek. - ugye, ugye a sztereotípiák... Szóval a fiatalok amikor sikerült megsimogatniuk és lefényképezniük a kisoroszlánt, egyből átadták a helyüket nekünk, így én Napsival a nyakamban, Zoli Mátéval, Zozi pedig gyalogosan beljebb jutottunk. ( Itt köszönöm nekik, ha véletlenül olvasnák!!! :))) )Szépen kivártuk a sorunkat és igeeeeen sikerült. Megsimogathattuk a selymes bundáját, azt a a foltos kis prémtömeget. Nagyon édes volt, tényleg nagy élmény volt a gyerekeknek. Aztán kihinné, visszamentünk a hintához. Amikor mindenki kihintázta magát elköszöntünk az állatoktól, az öregbácsitól, a pénztárosnénitől, Abonytól. Elindultunk Pest felé, hogy útközben még megállva piknikeljünk. Ha hiszitek ha nem, nem volt ilyen hely. Minden tiszta mocsok volt, szemét hegyek. Jobban jártunk volna, ha bevisszük a kosarainkat az állatkertbe és bent ettünk volna, mert ott erre is volt lehetőség, sőt többen bográcsoztak is. Tehát megállapodtunk abban, hogy Zoli nővérééknél lesz a cél, majd ott kint a kertben bontogatjuk kosarainkat. Jól jöttek a szendvicsek, ezt majszolgatták a gyerekek. Hazafelé a négyes úton döngettünk, és nagyon hamar megérkeztünk. Végre leültünk és ettünk. Sonka hegyek, tojások, sütik lepték el az asztalt. Míg a gyerekek Keresztfiam nyusziját kergették, mi egy itallal a kezünkben összegeztünk. Jól éreztük magunkat, Zoziék törték a mogyorót, nevetgéltek, a kávék is megérkeztek. Szerencsénk volt, hogy Vasárnap mentünk és nem Hétfőn. Így megkaptuk a napsütés adagunkat is. Aztán egyszercsak vége lett a napnak. Sógorom lesöpörte a mogyoróhéjakat a fűbe, mondván majd a fűnyíró felszippantja, mi összeszedtük a gyerekeket és a kosarat és hazajöttünk. Most már elmondhatjuk simogattunk igazi kisoroszlánt.





A szőkeség én vagyok, nyakamban Napsival, az órás kéz Mátéé, aki épp simogatja a kölyköt.






2 megjegyzés:

NaP írta...

Végül is találkoztál Tündivel? Ha igen, akkor kivételesen jó hét ez a mostani, mert holnap meg velem fogsz találkozni! :)

Ewe írta...

Végül is nem. De Veletek igen:)))