2010. április 9., péntek

Húsvét Hétfő


A gyerekek nagy örömére idén is "tojt" a nyuszi. A rossz idő miatt nem a kertben keresgéltek. Mindenkit az asztalon várt a meglepi. Mátém nagy kínlódások árán mondta el a "Zöld erdőbent" pedig előtte célzásképpen mondtam, hogy a kedvencem a " Jó reggelt, jó reggelt kedves Liliomszál". Mindenkit külön behívott a szobába és titokban történt a locsolás. Napsikám mosolyogva állt előtte és biztatva mondta:
-Zöld erdőben..., na mondhatod. - és fürtös fejével még biccentett is.
Zoli szokás szerint saját verssel készült ami szép volt most is, mint mindig. Remélem még emlékszik rá, mert én már elfelejtettem. A nagy locsolás hevében Napsikám is meglocsolt mindenkit és hangosan zengte a locsoló verset Apukája, testvére és Nagypapája nagy örömére. Volt kacarászás rendesen. Utána útra keltlek Fiaink a Nagypapával együtt, hogy meglocsolják családunk többi nőtagját, hogy még sokáig viruljanak.
- Mosni fogok, más úgysem szokott hozzánk jönni.- mondtam Zolinak.
Miután szétválasztottam a szennyest kopogtak és Zoli két nagybátyja állt az ajtóban. Később kiderült, hogy Zolink annyira aggódott, hogy kevés locsolót kapunk, hogy "ránk küldte" Őket. Aztán életében először átjött a Keresztfiam is és végig locsolta az unokatestvéreit és engem a Keresztmamáját is. Amikor hazajöttek Zoli büszkén mesélte, hogy Máté mindenütt helyt állt, szépen mondta a verset, bőszen locsolt, ette a sütiket, itta az üdítőket jó locsolóhoz méltóan. Az élménybeszámoló után finom tyúkhúslevest ettünk, meg Zoli kedvencét a vadast (mit szólsz Ági?). Életemben először vaddisznóból készítettem, zsemlegombóccal. Nagyon finom lett. Persze ettük a búzakorpában sült füstölt tarját is, ami idén is különösen finom volt. Délután kalácsot sütöttem, mert a kuglóf elfogyott.
Ennyi volt a Húsvétunk.

1 megjegyzés:

Ági angyalai írta...

Ügyes kis konyhatündér vagy, férjednek meg jó ízlése van!