2012. október 3., szerda

Tél volt, hó esett és.....



..és akkor már elmúltak az ünnepek. Január vége volt. Anyuékhoz mentünk, kapkodtuk a lábunkat a hidegben. Minél hamarabb a meleg lakásban akartunk lenni. Máté talált valamit és lehajolt érte.

- Nézd Anya, találtam egy kulcsot.
- Mutasd meg Apának.

Visszaszaladt az Apjához, aki mögöttünk jött, mi lányok pedig siettünk tovább.
Pár perccel utánunk már ott voltak Ők is az előszobában és Máté lelkesen mesélte, hogy egy suzuki kulcs amit talált. Apa belepróbálta a zöld autóba és nyitotta a zárat. Nézd majom lóg a kulcstartón. Néztem és mosolyogtam a vicces képű majmon. Aztán arra kértek, hogy írjak egy cetlit, hogy megtaláltuk a kulcsot, de semmiképp ne írjam rá, hogy majmos.

- Jó Anya, ne írd rá, mert Apa azt mondta, hogy aki tudja mi van a kulcstartón azé tényleg a kulcs.

Nem írtam rá. Visszaszaladtak és az ablaktörlő mögé rakták összehajtva a papírt. Egész délután vártuk a hívást, ami nem jött. Aztán elindultunk haza. Anyuéknál hagytuk a kulcsot, hogy ha jelentkezik a gazdája oda tudja neki adni. A zöld autó ugyanott állt, mint amikor elmentünk mellette. A hó szállingózott és fehér pöttyökkel díszítette fel a kis autót.
Aztán napok teltek. Apu mondta, hogy az autó még mindig ott van a cetlivel az ablaktörlő mögött és értetlenkedtük, hogy nem jelentkezik senki. Aztán a hó csak esett, csak esett és aggódtunk a cetliért.
Egyik nap megcsördült a telefon. Egy férfi volt és mondta, hogy a suzuki szervízből telefonál. Először azt hittem, hogy Zoli rendelt valamit a mi autónkhoz, még csodálkoztam is, hogy nem is szólt róla. De a férfi folytatta, hogy behoztak egy autót hozzájuk, mert a tulajdonos elvesztette a kulcsát és el kellett szállítani, hogy új zárat szereljenek bele. Eddig kint várt az autó a sorára és most, hogy leolvadt róla az a rengeteg hó ami betakarta, megtalálták az elázott cetlit a telefonszámommal. Mi voltunk azok akik megtalálták a kulcsot?

- Igen - válaszoltam bizonytalanul, mert azt gondoltam, hogy Zoli tréfálkozik, mert még mindig nem jelentkezett senki a kulcsért. 
- Akkor megadhatom a számát a tulajdonosnak?
- Igen, persze.
- Nagyon fog örülni, hetek óta itt áll az autó. - letettem a telefont és vártam, hogy majd röhögve hív a Zoli, hogy bevettem. Aztán arra már nem emlékszem mennyi idő múlva egy hölgy hívott a kulcsért és hálálkodott, hogy elraktuk és őrizgettük a kulcsot. És akkor megkérdeztem, hogy mi van a kulcstartón?

- Egy MAJOOOM.

- kiáltotta nevetve és vele nevettem. Még egy ideig hálálkodott én meg gyorsan elmeséltem, hogy Máté találta meg a kulcsot és, hogy várta aznap délután, hogy visszaadhassa. Másnapra megbeszéltünk egy találkozót. Este beszámoltam a többieknek, hogy meg van a kulcs gazdája és a hó miatt nem látta a cetlit és nincs pótkulcs ezért ne indult el az autóval sehova és ezért nem söpörte le a havat a kocsiról. Máté sajnálkozott, hogy nem találkozhat a tulajdonossal. 
Másnap reggel Anyuval együtt mentünk a randira. Néztük a tömeget, hogy vajon melyik néni lesz az. Aztán egy jól szituált, kifejezetten csinos, csillogószemű néni jött felénk. Elmondta, hogy már rég kellett volna pótkulcsot csináltatnia de mindig elhalasztotta de most az első dolga az lesz, hogy megy és másoltat és, hogy mennyi pénzt takarítottunk meg Neki. Aztán egy hatalmas szatyrot nyújtott át, amit nem akartam elfogadni és biztosítottam, hogy nem ezért csináltuk ezt az egészet. Ő ragaszkodott hozzá, hogy elfogadjam és azt mondta, hogy a becsületes megtalálónak van benne valami. Búcsúzáskor megöleltük egymást. 
Itthon lelkesen bontogatták az ajándékokat a gyerekek. Kaptak egy nagy doboz csokit, mi Zolival egy rose pezsgőt és Máté egy kis bicskát. A borítékra az volt ráírva, hogy

A becsületes megtalálónak

És akkor megtaláltam a levelet is , amit nekünk írt. Könnyezve olvastam végig. Ezt a levelet eltettem, és bekeretezve fogom kirakni a falra, fő helyre, hogy mindenki láthassa és olvashassa.

Egyelőre a noteszembe hordom és ha elbizonytalanodom, vagy rossz napom van előveszem és elolvasom, hogy jobban érezzem magam.

Nincsenek megjegyzések: